Feledés
Dátum: 2014. október 23. 21:06Műfaj: VersCimkék: vers, szerelem, feledés |  |
Zöld moha ágyán sárga levélen a szél dudorászik,
szürke-fehéren az égen a felhő könnyezik éppen,
mégis a távoli bércen fényesen izzik az élet.
Vérvörösen bukik álmaim édes napja a sárba.
Tán sose jő el a boldog idő, ami véled igézett,
bárhogyan is retusáltam a vágyaimat cukor ízre.
Szép szemeid ragyogása elalszik az éji sötétben,
homlokodon kisimulnak a ráncok, elillan a bánat.
Kő takará, bár izzik a tűz még, villan a fénye,
fel sose támad a régi idők üde lángja, a forró.
Már sosem égeti táncolo lepkék szárnyait álnokul,
és nem járja körötte vidám, nevető fiatalság.
Majd parazsad sem látszik, amint új, ébredező nap kél,
ormon csillan a vágyteli napfény büszke sugára.
Ám, teneked soha már nem vetnek az asszonyok ágat,
hamvaidat már szél sose szítja, a lángod elalszik.
Már a hatalmad a múlté. Lám, feledésbe merült kicsi
szikrád.Ím tova tűnő lépteimet sose hallod,
és nem fájja fülemben víg ropogásod a múltat.
Ó, kicsi Láng, hova lettél? Füstöd az égben eloszlott...
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
