Gyereknap
Dátum: 2013. április 30. 19:29Műfaj: NovellaCimkék: szülők, gyerek, család |  |
Nem nevezném vendégnek, aki kéretlenül beállít egy család nyugalmát megzavarva. Talán inkább egy betolakodónak, aki még örülhetett, hogy az asszony éppen mással volt elfoglalva...
... Az asszony tésztát dagasztott... Tíz éves lányával éltek földszinti lakásában, és így ünnepek előtt mindig az alkalomhoz illő süteménnyel rukkolt elő... Úgy gondolta ma fánkot fog sütni kettejüknek, amit annyira szerettek...
Éppen az előkészületek kellős közepén, kezéről még a tészta el sem tudott jóformán válni, amikor hirtelen valaki megzörgette az ablakpárkányát... Csak egy fordulatot tett a hang irányába az ablak felé pillantva, ahol egy nő feje búbja kandikált ki a párkány alatt, majd kinyitva résnyire az ablakot, egy erősen kifestett, durva vonású arc nézett vele szemben,...
Tésztás kezét még mindig maga előtt tartva kérdezte kissé meglepődve ... - Mit óhajt? (Nem emlékezett rá, hogy látta volna korábban ezt a nőt, de az antennái hirtelen működésbe léptek és nem tévedett a zaklatója kiléte felől, főleg ahogyan az megszólalt. Sejtése beigazolódott, hogy amaz nem jó szándékból van jelen, de hogy önszántából az hamar kiderült...) A nyitott ablakon keresztül szitkozódó nőt próbálta kulturált körülmények közé beinvitálni az otthonába..., kérve ott adja elő mondókáját, amiért jött..., ne kint az utcán..., amúgy is láthatta, hogy mibe csöppent...esetleg egy kávé mellett megbeszélhetik a félreértéseket. De kérése nem talált értőre. E helyett úgy zúdította rá a szitkokat, hogy ideje sem volt elkomorulni, mert a már-már bohózatba illő jelenettől, a látványtól, a tésztás kezétől az asszony arcára letörölhetetlen mosolyt varázsolt... ellentétben a zaklatójával, akinek egyre jobban vörösödött a feje és emelkedett meg a hangja..., amikor kinyögte végre jövetele okát... és felelősségre vonta, - hogy merészelt vasárnap délelőtt az otthonában a gyermekei apját zavarni, ilyen-olyan ürüggyel lehívni a lépcsőházba az ő távollétében és bármiről beszélni vele?...
... Az asszonynak eszébe sem jutott megszabadulni a tésztától, ami időközben már kezdte kissé zavarni, annyira lekötötte az eddigre magából teljesen kivetkőzött szitok áradat... folytatta a dagasztást tovább. Nem érezte, hogy ennek a számára idegen, követelőző nőnek bármiféle magyarázattal is tartozna,... de mégis... Miket hord össze ez az ember? - miközben hallgatta..., de felháborodását még mindig igyekezett leplezni, próbálta csitítani, vegyen már vissza a lendületéből és tényleg üljenek le, és beszéljék meg kulturált körülmények között ezt a kérdést, mert kezdett érdekessé válni számára mi minden van még a mögött, amit idáig is szörnyű volt hallgatnia... Azon kívül ugyanis, hogy megtudta tőle, neki van két okos, csodálatos gyermeke, ellentétben vele, aki ugyanezt nem mondhatja el a saját lányára..., a férje elmondása szerint nem is az övé...., az egész látogatása csak ebből állt...
- Mi van? - döbbent meg az asszony hirtelen és ha lett volna, kezében megáll az ütő..., de így mindössze csak gratulálni tudott a két szép gyerekéhez, hozzátéve,... afelől ne legyenek kétségei, mert az információja téves. Annyira az övé a lánya, hogy le sem tagadhatná... Közben teljesen átvette a beszélgetés irányítását és már az sem zavarta, hogy a külsejére tesz rosszalló megjegyzéseket ez a magából teljesen kivetkőzött, agresszív nő és megpróbálja bemocskolni azt az egyetlent, ami szent és sérthetetlen, a gyerekét... megbántva rajta keresztül őt ezzel a hazugsággal, csak azért, hogy még egyszer eszébe ne jusson felkeresni a gyereke apját, mert a lányának eszébe jutott gyereknap alkalmával egy képeslapot vele eljuttatni az apjának.
... Miután a kéretlen vendég, amilyen gyorsan érkezett, olyan hirtelen, látva, hogy a határozott fellépése nem azt a fordulatot vette, amit szeretett volna,... dolga végezetlen elkullogott... Hitte..., de
... a mérges fullánkját otthagyva... A kérdései, amire ezek után senkitől nem kaphatott választ, melyek az agyába tolultak hirtelen, megmérgezve még a gondolatait is, eszébe juttatva azt a pillanatot, amikor annyira szerették egymást és a lányuk megfogant... Nem!.. - nyugtatgatta magát... Ilyet ő nem mondhatott!... - Ugye, ez csak vicc volt, Apu?
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 3 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#27008) | 2013. május 02. 10:40 |
Az apa (a férfi) felelőssége sem kisebb. Aki esetleg a háttérben szintén nemtelen eszközhöz nyúlhatott, hogy a múltat valamilyen téren semmissé tegye.... Nem volt elég számára annak válással való vége... tiszta lappal akart kezdeni és hülyeségeket beszélt össze-vissza... Az asszony mindezzel szembesült akkor ott az ablakon keresztül a feleség előadásában... Hitte vagy nem az igazságot, de inkább nem akarta elhinni, hogy ilyen létezik... Pedig létezik. | |
| |
2. Zseva (#27007) | 2013. május 02. 10:34 |
Igen, ő az, egy primitív ember. Az eszköz, amihez nyúlt volt a nemtelen. Minden érzést, ami egy anyától származhat nélkülözött, spontán kifejezése annak, hogy nem vesz tudomást a múltról. A másik, az asszony, aki viszont túl azon, ami számára hasonló érzéseket hozott a felszínre, félretéve azokat, pusztán a gyermeke tiszta érzéseit figyelembe véve megpróbált cselekedni, lehet nem jól?... kitette magát egy olyan "fúriának", aki híján volt, vagy nem volt birtokában, esetleg nála sem volt minden rendben?... ezeknek az "anyai" természetes érzéseknek. Mi nők (anyák) sokoldalúak tudunk lenni, a cél érdekében. Minden eszköz (kevés), ami rendelkezésünkre állhat, élünk vele. Véleményem szerint ez a nő visszaélt vele! | |
| |
3. Bányai János (#27004) | 2013. május 01. 21:28 |
Kedves Éva! A primitív ember, képtelen feldolgozni társa előző házasságából származó gyermeke iránti érzelmeit, és kötelezettségeit. Képes nemtelen eszközökkel is beavatkozni, félresöpörve minden józan megfontolást. | |
| |
