Hétköznapi történetek (5)
Dátum: 2013. június 09. 10:49Műfaj: NovellaCimkék: kötelesség, barátság, élet, szeretet |  |
Túl nagy a csend körülöttem... Az lenne az igazi, mint régen. Amikor még segítségem is volt. Igaz, hogy nem volt ilyen szép a kertem akkor, de több volt benne az élet...
Attól kezdve, hogy új szomszédot kaptam, ráadásul épp az ellentettjét az előzőnek, megváltozott a munkához való viszonyom is. Mégsem maradhattam el tőle, látva hogyan szabadul meg erejét és idejét nem kímélve az ősrégi gyümölcsfáktól, melyet örökül ott hagyott az elődje és melyek szinte kiserdővé nőtték ki magukat az ő keze alatt. A fáktól gyökerestől, a kerítés melletti dzsumbujtól, bozótostól megtisztított terület minden nappal egy picit átláthatóbbá, és egyre barátságosabbá változott.
Már ebből is tudni lehetett, hogy a munka megszállottja az új szomszéd. Örültem a jelenlétének még akkor is, ha a köszönésen kívül nem igazán tudtunk kezdetben szót váltani egymással azon egyszerű oknál fogva, hogy egyikünk sem ért rá. De ahogy teltek múltak a hetek, hónapok és már kezdett hasonlítani az ő területe is valamire, amit elképzelhetett magának, az elismerés sem várhatott tovább felé, valamilyen módon szükség volt kifejezésre juttatni, hogy mennyire tetszik az igyekezete. Ettől kezdve mindig találtunk alkalmat pár perces beszélgetésre, miközben elszívtunk egy-egy cigarettát, hogy egymást kicsit jobban megismerjük, ami idővel jó barátsággá alakult át közöttünk. És, mivel a kerítése az átjárásban akadályozott, nem zavartatta magát egy kis rejtett kapubejárót készíteni, megkönnyítve ezzel a személyes találkozást.
Mondhattam volna, hogy kifogtam Amerikát vele, mert én értékeltem az ő önzetlen segítségét és igyekeztem soha nem visszaélni ezzel. Kevés jót kaptam ezidőtájt másoktól, mindössze magamat tudtam adni kárpótlásul, hosszú beszélgetések formájában, mert ez az ember annak ellenére, hogy nem szerette a cicákat, megtette azt is értem, amit vajmi kevés vállalkozó szellemű tett volna meg. Ugyanis panaszomat meghallgatva, eljött a lakásomra, hogy a szaporulatot, akik immáron kinőtték a lakásomat jobb helyre, a szabadba költöztesse. Ehhez tőle kaptam nem kevés segítséget azzal, hogy egy nagy dobozba bepaterolva az egész cica családot, elfuvarozott bennünket egészen a telekig, ahol elkezdődött a cicacsalád számára és számunkra is egy új, addig ismeretlen élet.
Akkor még nem tudtam mit is fog ez jelenteni, ő talán már akkor is tudta, de elmulasztotta velem közölni a legfontosabb dolgokat, hogy ez mivel jár? Idővel rájöttem a saját káromon megtapasztalva magam is. Amikor beköszöntött a hideg, a zord idő, a tél és nem volt párdon, hogy nyakamba vegyem a határt és mentem, ha tetszett, ha nem, mert ifjoncként kerültek ki oda a pusztába, és nem hagyhattam őket teljesen magukra, hogy egyedül tanuljanak meg fára mászni. Mondjuk, hogy én csak a létra legfelsőbb fokáig jutottam el, amikor egyenként le kellett onnan őket szednem, mert amikor kimentem és nem találtam őket, csak a panaszos hangjukat hallottam valahonnan messziről, honnan is tudhattam volna, hogy a legmagasabb fa, a diófám tetejéről szólnak, ahová könnyen felkapaszkodtak ugyan a karmaikkal, de lejönni nem tudtak volna segítség nélkül.
Lehet, hogy a természet mindezt képes lett volna nélkülem is egyedül megoldani, de akkor úgy éreztem, fontos vagyok, nekik és egyenként leszedtem őket a fáról. Az más kérdés, hogy miután végeztem az útólsóval, az első már ott viháncolt ismét a magasba.
Ezeket az apró bosszúságokat leszámítva azért jót szórakoztunk, mert még mielőtt össze fagytam volna teljesen, a szomszédom már tudta, hogy nála fogok kikötni, egy kicsit felmelegedni. Hát nem egy jó ember?
Csak egy dologra nem számított, hogy a cicáim mindenhová követni fognak!
Folyt.köv.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#27403) | 2013. június 10. 17:31 |
Köszi, hogy olvastál... és nem túloztam, mert ezt látni kellett volna, ahogy jöttek utánam és amint cseperedtek, nem lehetett elég magas az ablak, hogy egyik vagy másik ne próbálkozott volna odáig is felugrani... pedig okuk nem volt a leselkedésre, mert ugyanaz történt, mint velük, ha begyújtottam. Melegedtünk. :-) | |
Válasz Macska hozzászólására (#27394). |
|
2. Macska (#27394) | 2013. június 09. 21:01 |
De jó kis csattanó! :-) | |
| |
