Hová jutottunk?
Dátum: 2014. február 15. 17:15Műfaj: EgyébCimkék: egyéb |  |
Egyszer olvastam egy száz éves cikket arról, hogyan legyünk jó feleségek: Végezzük el a házi munkát, míg az urunk dolgozik – tanácsolta az író. Főzzük meg a kedvenc ételeit...
- Női szerepek? - ismételgetem magamban egy mondat részletét. Nyelvem tövétől kesernyés íz árad szét a számban. - No jó – gondolom – majd írok magamról egy kicsit.
Hetek teltek így el, üres lappal előttem, érthetetlenül cikázó gondolatokkal a fejemben. Egyre idegesebb lettem.
- Miért nem tudok írni valamiről, amit nap, mint nap megélek?
Most végre megértettem! A férfi szerepek eltűnésével a nők magukra vállalták az ő feladataikat is a modern világban. Maradt nekik a basáskodás a család felett, és a megtermékenyítés (ha sikerül). Ha nem, elintézi az orvos...
Emancipáltak lettünk. Biztos, hogy ezt akartuk elérni? Eredetileg nem arról szólt-e a dolog, hogy akinek kedve, tehetsége van, az is lehessen orvos, matematikus, stb? Szavazati jogot akartunk, hogy dönthessünk saját életünk felett. Valójában lehetőségekre vágytunk, és kötelezettségeket kaptunk helyette, elvéve a férfiaktól a családfenntartó büszkeségét. Mi is dolgozunk. Eltartjuk magunkat – ha kell, a családot is.
Egyszer olvastam egy száz éves cikket arról, hogyan legyünk jó feleségek:
Végezzük el a házi munkát, míg az urunk dolgozik – tanácsolta az író. Főzzük meg a kedvenc ételeit, és szépen felöltözve, megfésülködve várjuk őt este! Csendesítsük el a gyerekeket, hogy pihenni tudjon szegény, mert sokat dolgozott! Vacsora közben hallgassuk meg, és válaszoljunk a kérdéseire! Készítsük oda az újságot és a szivart, majd gondoskodjunk éjjel a szórakoztatásáról! Az jár neki. Ne terheljük a problémáinkkal soha, azokat a barátnőinkkel beszéljük meg!
Nos, a férfiakban megmaradtak még ezek az évezredek alatt kényelmessé vált szokások. Nem vették észre az idő múlását. Jól kiharcoltuk magunknak, hogy reggeltől estig dolgozhassunk valahol. A gyerekeket beadhatjuk bölcsibe, oviba. Beadhatjuk? Kötelező. Már csak a kihordásuk és a felelősségük hárul ránk. A nevelésük napi három órában... Este hattól nyolcig, reggel hattól hétig! Persze, ott a hétvége két napja (ha épp nem december van, és ugrik néhány szombat). Nem baj! Majd karácsony környékén szeretgetjük őket!
Van szabadságunk is, mondhatjuk, de az anyák gyomra görcsbe rándul a nyári szünidőre gondolva – meg az őszire, meg a télire. Két szülőnek sincs ennyi szabadsága, egynek meg csak a fele. Korábban legalább a nagyszülőket lehetett mozgósítani. Ma már azok is dolgoznak – ha még élnek. A dédike meg süket, és nem fut elég gyorsan Pistike után.
Este anyáink receptje szerint készült mirelitet dugunk a mikróba, reggelire Nagymama lekvárját esszük, és a mosogatógép, mosógép is sok időt hagy nekünk. A napi negyvennyolc órából már csak húszat kellene megspórolni, hogy szórakozásra, pihenésre is maradjon. Szerencsére lehet kapni kenyérsütő gépet is, meg dobozos port hozzá, hogy házi legyen a betevőnk.
Nappal sminkelve, illatosan ülünk az íróasztal mögött (más nőkkel összezárva). Lábunkat óvatosan kihúzzuk a magas sarkú cipőből, hogy este még haza tudjunk botorkálni benne. A Tesco-ban már kicsit sántikálunk, de támaszkodhatunk a bevásárló kocsira.
Otthon az első dolgunk megszabadulni az átkozott körömcipőtől. A második a melltartó... Gyerek a kádban, a dobozból átkerült a magyaros pizza a sütőbe, tehát van időnk az urunkra is. „Feladtad a csekkeket?” „Bediktáltad a gázóra állását?” „Te, ez az átkozott mosogató szifon megint folyik!” „Nem.” „Igen” „Holnap. Tegyél alá lavórt!” - hangzik a válasz. Tehát beszélgettünk is.
A gyerek kijön a kádból, vacsorázunk. Mesél valami baromságot a napjáról. Nem értjük a TV zajától. Mindegy, úgy sem érdekel. Egyik sem. Tudjuk, azon kellene gondolkodnunk, hogyan szórakoztatjuk el a férjünket, miután elaludt a gyerek. Gondolataink az íróasztalunkon maradt kupacot rendezik.
- Női szerepek? - teszem fel magamnak sokadszorra a kérdést. - Nők vagyunk még?
Eddig 5 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#29334) | 2014. február 23. 09:29 |
Valahol te fogalmazod meg a lényeget. Nem elég leírni azt, ami uralja a jelent. A konklúzió mindenkiben benne lett hagyva. Csináljon, amit akar, úgysem fog menni. És, ha még a barátnők sincsenek, akkor mi van. Maradnak a nőismerősök, akik így vagy úgy élték meg a 21. századot. Én megint másként. Lépünk tovább! :-) | |
Válasz Macska hozzászólására (#29326). |
|
2. Ködmadár (#29330) | 2014. február 22. 09:52 |
Köszönöm az olvasást és a hozzászólásaitokat! Ezzel az írással nyertem tavaly decemberben a Feleségek próza pályázatán. Örülök, hogy nektek is tetszett! :-) | |
| |
3. Macska (#29326) | 2014. február 20. 23:01 |
Szia Ködmadár! Szerintem is nagyon szépen és kerek egészként fogalmaztad meg a problémát. Őszinte és hiteles az írásod, a hangvétele mégsem elfogult. Ez így együtt sok újságírónak sem sikerül. Valóban sok nő szenved hátrányt a munkahelyén, sőt a társadalomban általában, és ebből a sok nőből sok él úgy, hogy még a párja is az ura kíván lenni, de legalábbis nem lesz valódi társa. Ennyi mindent kompenzálni a barátnők már nem képesek. Sajnos sok nőismerősöm sorsából azt szűröm le, hogy nem elég észnél lenni a párválasztásnál, szerencse is kell hozzá. | |
| |
4. Bányai János (#29319) | 2014. február 20. 12:28 |
Kedves Ködmadár! Azonos véleményen vagyunk! Sajnos férfitársaim közül sokan nem becsülik társuk erőfeszítéseit! A jelen körülmények nem teszik lehetővé (ritka kivételektől eltekintve) az egy keresetből megvalósítható családfenntartást! | |
| |
5. Zseva (#29318) | 2014. február 20. 08:37 |
Ez a cikked nagyon jó! Rátapintottál a dolgok lényegére. XXI. század ide, vagy oda, de ez van. Nem ezt akartuk. :-) | |
| |
