vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Isztambuli buli

Műfaj: EgyébCimkék: macska

Akkor esett le Eszternek a tantusz, hogy őt mennyire csőbe húzták, amikor Abdul otthonos mozdulattal a zakójába nyúlt, előkapta a fiú fényképét, és átnyújtotta neki.

Murisnak találták a lányok, hogy éppen az isztambuli útjuk előtt csöppentek a bécsi török negyed kellős közepébe. Álmukban sem gondolták volna, hogy a barátnőjük lakása, az ő ideiglenes szállásuk éppen ott lesz. Először egy kicsit idegenkedtek a dologtól, de látva a járókelők kedvességét, az üzletek színvonalas kínálatát, a boltosok udvariasságát, az egész környék tisztaságát, rájöttek, hogy jobb dolguk van, mint otthon. Csak azon csodálkoztak, hogy milyen sok nő és gyerek közlekedik napközben az utcákon. Jobban mondva sokgyerekes török anyukák. Szinte velük volt tele az utca. Jöttek, mentek, intézték a dolgaikat.

Eszter családja már többször vásárolt Musztafa szentendrei üzletében. Ugyan ez nem volt gyakori esemény, mivel ilyen drága holmit ritkán vesz az ember, de Musztafa már megismerte őket. Ha a családból valaki véletlenül arra járt, már nem ment úgy el az üzlet előtt, hogy be ne köszönt volna a barátságos, kedves ismerősnek. Amikor a lányok elutaztak Isztambulba, Eszter édesanyja a közelben járva szándékosan a bolt felé vette az irányt. Ahogy befordult az üzletbe, máris azzal fogadták, hogy Musztafa nincs ott, és ne is keresse még hetekig, mert egy családi ünnepre utazott haza Isztambulba. Elkérte Musztafa isztambuli boltjának a címét, és megígérte, hogy a lánya meg fogja ott látogatni. Otthonról mindjárt fel is hívta.

- Igazán? Nahát! Azt tudtam, hogy ide való, de az eszembe sem jutott, hogy ő is éppen most jön ide.
- Megígértem, hogy meglátogatod. Felírtam a címét.
- Jaj, Anya, ez nem igazán szerepelt az úti terveimben.
- Csak van rá egy félórácskád.
- Na jó, megpróbálom Zitát rávenni, hogy jöjjön el velem. Egymás nélkül itt sehova nem megyünk, tudod jól.

A boltba belépve Musztafa köszöntötte a lányokat. Megörült nekik, bár szemmel láthatóan nem érte meglepetés. Sebtében hellyel kínálta a vendégeket, és bemutatta őket egy barátjának, Abdulnak. Szólt az alkalmazottnak, hogy hozzon nekik teát, majd kimentette magát mondván, hogy neki dolga van, azzal hátrament. Abdul ült le teázni a lányokkal, amit ők nem igazán tudnak mire vélni, de a férfi legalább barátságosan viselkedett, és felettébb beszédesnek bizonyult. Belekezdett, és csak mesélt magáról, az életéről, szép sorjában a lényegesebb dolgokat. A lányok csak hallgatták udvariasan, de nem értették, mit keresnek ők itt ezzel az emberrel és a történetével. Miután megtudták, hogy van egy fia és egy lánya, a fia méltatása következett. Elmondta, hol él, mivel foglalkozik, és hogy nagyon rendes, jól nevelt fiú. Akkor esett le Eszternek a tantusz, hogy őt mennyire csőbe húzták, amikor Abdul otthonos mozdulattal a zakójába nyúlt, előkapta a fiú fényképét, és átnyújtotta neki.

- Ugye, jóképű fiú?
- I-igen – nyögte ki Eszter a kissé sápadt és kissé fiatalka arc láttán, bár a „jóképű” szó hallatán inkább vagány, napbarnított, vérbeli török fickók képe ugrott be neki.
- Tetszik neked?
- Elég fiatal a te fiad, nem? – jutott eszébe egy mentő ötlet.
- Hát fiatal, hiszen harmincegy éves. Miért, te hány éves vagy?
- Hm, találd ki!
- Huszonnégy?
- Több.
- Huszonhat?
- Sokkal több.
- Ne viccelj! Nem látszol te többnek huszonnégynél.
- Köszönöm!
- Mégis mennyi? Talán harminc?
- Még annál is több
- Akkor te is harmincegy éves vagy, ugye?
- Harminchárom éves vagyok.
- Értem. Akkor te tényleg sokkal több vagy. Nem gondoltam volna. Egyáltalán nem látszik rajtad.
- Köszönöm, kedves tőled, de ez az igazság. Huszonnégy éves koromban még nem mertem volna elindulni a barátnőmmel világot látni. De tudod, ismerek egy nagyon rendes magyar fiút Budapesten, akit szívesen bemutatnék a lányodnak.
- Nem! – vágta rá Abdul meggyőződéssel – A lányom csak török fiúhoz mehet feleségül.
- És hogyhogy a fiad mégis elvehetne magyar lányt?
- A magyar nők rendesek, dolgosak, és még szépek is. Jól viselkednek, és szeretik a gyerekeket. Ez fontos. A magyar lányok jók török férfi feleségének.
- Fordítva nem lehet?
- Nem.
- Fiatal még a te lányod, Abdul – mondta a lány mosolyogva - Lesz neki olyan vőlegénye, aki neki való.

Kölcsönösen megköszönték egymásnak a teát, illetve a látogatást, Musztafa kijött elköszönni a lányoktól, akik elindultak a következő úti céljuk felé. Útközben a bécsi utcákon látott, sokgyerekes török feleségeket emlegették.

- No hiszen, nem lehetne annyi gyerekük, ha harminchárom éves korukban még csak a megismerkedésnél tartanának.
- Az biztos! Látod, te már öreg vagy ide menyasszonynak. – kuncogott a barátnő.
- Bezzeg a lányt nem adják. Biztosan azt hiszik, hogy a vőlegény családja dirigálna neki, és még a végén megkeresztelnék szegényt.
- Jaj, de gonosz vagy! – vágta rá a másik, de nem tudta megállni hangos nevetés nélkül.

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.