Józsi tata meséi II
Dátum: 2013. február 22. 07:28Műfaj: PrózaCimkék: novella, józsi tata meséi, mese |  |
Folytatódik Józsi tata meséje. Ebben a részben az egerek világába látogatunk el, és bepillanthatunk az öreg és az unokájának Somának egyre bensőségesebbé váló kapcsolatába.
Vasárnap reggel azon tanakodott Józsi tata és az unokája Soma, hogy mivel kellene elütni az időt ebédig. Hosszú latolgatás után úgy döntöttek, hogy filléres programként a tujázást választják. A tujázás a papi találmánya volt és abból állt, hogy elmentek villamosozni. Mivel papinak már nem, Somának meg még nem kellett villamosjegy, így kedvükre szórakozhattak. Gyorsan puccba vágták magukat és elindultak a kalandra. A sarkon éppen elcsípték az egyest, felszálltak rá és kedvenc helyükre a hátsó székekre huppantak. Azért szerették ezt a helyet, mert feltérdelve az ülésekre, a nagy panorámaablakon bámulhatták az eltávolodó külső világot, biztathatták az autósokat az előzésre és szurkolhattak a villamos után futóknak. Megtettek két kört az egyessel, majd átszálltak a keresztező hármasra. Szerettek vele utazni, mert ligetes részeken bujkált a fák lombkoronái közt. Soma az orrát az üveghez tapasztva incselkedett a levelek között átkukucskáló napsugárral. Egyszer csak váratlanul megszólalt:
− Tudod papi a múltkor tetszett ám a meséd, az a békás!
− Örülök neki - jött a válasz.
− Mi lenne, ha most is mesélnél? – mondta váratlanul.
− Lehet róla szó – mondta Józsi tata és már a mese fonalán gondolkodott. Elhelyezkedtek egymás mellett, Soma átkarolta azt a nagy, szőrös, biztonságot nyújtó mancsot és odabujt az öreghez.
− Szereted az egereket?
− Igen főleg a Jerryt, tudod, amelyik mindig kibabrál azzal a Tom macskával.
− Na, ezt még én is ismerem, azok már az anyád gyerekkorában is kergették egymást – mosolyodott el. De az én mesém, most egy egércsaládról fog szólni.
Egérmese:
Egérpapa felvette a hátizsákját, mert beszerző körútra indult. A körülötte szaladgáló egércsemeték, kérve kérték, hogy hadd mehessenek vele. De nem lehetett, mert ez igen veszélyes vállalkozás volt. Először át kellett jutni a Frici macska által ellenőrzött veszélyzónán, majd átcsusszanni a kamraajtó rése alatt. Ekkor át kell jutni a csapdazónán:
1. a hagyományos farokra csapódón ,
2. a kupolás, befelé hívogató, de kifelé nem engedő tüskésen,
3. a legújabb változaton, a félelmetes egérragacson. Majd a kis kétlábú által otthagyott felhúzható műegéren, végül ki kell bírni, hogy a kalandor egér ne majszoljon bele a féléve leejtett romlott sajtba. Ha ez megvolt, akkor körül kell kémlelni, hogy nincs-e a környéken a szomszédba nemrég beköltözött egércsalád legnagyobb tagja a Pufi. Vele nem volt jó ujjat húzni, mert gyorsan eljárt a mellső lába, állítólag egy külvárosi patkányhoz jár edzésre. Ha tiszta volt a levegő, akkor gyorsan futás a hűtőszekrény hátsó felén lévő egérlifthez, majd bevásárlás a hűtő polcain, és ugyanezen a veszélyes úton vissza. Egérmama aggódva nézett a társa után, amikor becsukódott az ajtó élete párja mögött. Nekiállt az ebédfőzésnek. Valahogy ma csintalanabb volt a tizenkét kölyök a szokásosnál. Kinézett az ablakon, sajnos odakint esett az eső, így nem tudta kiküldeni a gyerekeket játszani. Szerencsére mentő ötlete támadt:
− Menjetek föl Pörc nagybátyátokhoz, biztos mesél nektek valamit!
El is dübörgött a gyereksereg, hirtelen csend lett a házban. Egérmama tette tovább a dolgát, főzés közben, berakta a szennyest a mosógépbe és vasalni kezdett. Pörc bátyó fenn lakott a padláson. Teljesen biztonságos, macskamentes részen lehetett feljutni hozzá. A csapat megállt az ajtó előtt és füleltek. Bentről a tv hangja szűrődött ki, óvatosan kinyitották az ajtót és beosontak. A nagybátyó a kedvenc hintaszékében ücsörgött és szunyókált. Körbevették, és háromra hatalmas visongásba törtek ki. Szegény úgy megijedt, hogy majdnem kiesett a görbetalpúból. Kikapcsolta a tv-t, hogy ne rongálják a gyerekek a szemüket, majd megszólalt:
− Mi járatban apró népség?
− Mesélj nekünk valamit - mondták kórusban és köré telepedtek.
− És mit szeretnétek hallani?
− A kutyásat – kiabálták egymást túlharsogva.
− Már megint – adta meg magát, és belekezdett a történetbe:
Tudjátok mikor fiatal voltam, nagyon gyorsnak és ügyesnek tartottam magam. Nem volt az a macska, aki túljárt volna az eszemen. Már sportot űztem a macskabosszantásból, jó páran közülük inkább önként elhagyták a házat, minthogy csúfot űzzek belőlük. Ha éppen nem volt macska a háznál, akkor a lassú kétlábúval szórakoztam egy kicsit. Halálra nevettem magam, ahogy a nőstény egyedek visítottak, a kanok meg seprűvel rohangáltak utánam. Egyszer, ahogy kikandikáltam a bejárati ajtónkon, úgy nézett ki, hogy sehol, senki. Kimerészkedtem hát, amikor honnan-honnan nem, elém került egy hatalmas orr. Felnéztem, az orrhoz egy kutya tartozott. Megnyugodtam, mert a kutyák nem valami gyorsak és különben sem érdeklődnek irántunk. Lazán kicseleztem és mentem a dolgomra. De egyszer csak már megint az utamat állta és szimatolgatni kezdett. Egyre jobban idegesített. Belegyorsítottam, de nem tudtam lerázni. Minden trükköm bedobtam, de ezt a kutyát nem lehetett átvágni. Végső elkeseredettségemben halottnak tetettem magam és félszemmel figyeltem a reakcióját. Leheveredett elém és merően nézett. Amikor úgy éreztem, hogy lankad a figyelme és lassan lecsukódnak a szemei, elinaltam, de utolért és azzal a böhöm nagy mancsával rátrapperolt a bal hátsó lábamra, azóta is sántítok rá. Úgyhogy ti se nézzétek le az ellenfeleteket, nem lehet tudni, hogy kiben, mi lakozik, hátha ő is egy macskalelkületű kutya.
Megcsörrent a telefon, odasántikált és felvette. Amikor befejezte a beszélgetést, azt mondta a törpéknek:
− Anyátok volt, kész az ebéd menjetek enni, de előtte még hallgassátok meg, hogy járt Dongó Balázs barátom. Ahogy nektárszerző körútján éppen tolatott ki az egyik virágból, nem vette észre, hogy a kétlábú éppen permetez. Hiába tartotta vissza a lélegzetét egy nagy adagot beszippantott a szerből. Azóta össze-vissza beszél, olyanokat mond, hogy az előző életében ember volt. Ekkora butaságot! Nem tudom rendbe jön-e valaha. Nagyon hiányoznak a jó kis beszélgetős sörözgetések a Csizmás Kandúrban. Az utolsó szavak már a folyósón érték a gyereksereget. Pörc bátyó visszaült a hintaszékébe és bekapcsolta a tv-t, lassan visszabóbiskolt.
A villamos most kanyarodott a házuk irányába. Leszálltak és elindultak a reménybeli, finom vasárnapi ebéd felé.
− Papi, ugye te is szoktál permetezni?
− Igen kicsim!
− Neked nem árt, úgy, mint a Dongó Balázsnak?
− De igen, mindenkire veszélyes, de én szoktam egy maszkot tenni az arcomra, így védekezek.
− Értem. Dongó Balázsnak nem volt ilyenje?
− Lehet, hogy otthon felejtette.
− Ezentúl, légy szíves sokkal jobban vigyázz a bogarakra, megígéred!
− Megígérem.
ljes szövegét.
Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Bányai János (#26606) | 2013. február 22. 18:46 |
Ragyogó ötlet, "mese a mesében" Gratulálok! | |
| |
