Kikapcsolódás?
Dátum: 2013. december 18. 10:26Műfaj: PrózaCimkék: hit, remény, szeretet, kikapcsolódás |  |
Megpróbálok kikapcsolódni. Rákattanok ismét a nettre. Hátha valami megragad. Még mindig hiszem, hogy jó érzésű emberek vannak, akik pillanatnyi érzéseiket, életüket osztják meg a neten. Képesek arra, hogy valami jót is nyújtsanak magukból, a családjaik, a környezetük, az életük eseményeiből.
Ha másként nem is részesülhetünk belőle, de másokon keresztül érezzük át, mégis van értelme ennek az életnek, hogy olyan dolgokkal is szembesüljünk, ami ha számunkra nem is, de valakik mások számára megadatott.
Ezért megosztják velünk a jót. Találok is ilyet, sokat.
A képek, az idézetek önmagukért szólnak. És minden egyéb formájában, még ha közvetve is, de élvezhetők számunkra. Mert a jót hirdetni nem elég csak egyszer.
Elképzeljük milyen lehet annak, aki még mindig tud valaminek örülni. Családnak, barátnak, eseményeket megosztva. Ínséges időket élünk.
Az én korosztályom nem részesülhetett ebben. A fejlődés ott nem rekedhetett meg, amiből viszont én profitálhattam annakidején. A jót nem lehet eléggé értékelni, kifejezni. Mekkora szükségünk lenne rá?!
*
Erre szembesülök egy-két perverz állattal. Közöttük a volt barátommal, aki nemátallja megosztani másokkal azt a nyomorúságos, aljas, perverz gondolatokkal telített valóját, amivel sokak életét keserítette meg eddig is, közöttük az enyémet is, büntetlenül.
Nem tudtam egy bizonyos idő eltelte után elnézni, megállni, hogy ne írjak oda egy-két keresetlen szót, mondatot. Megtettem, így hát megkönnyebbültem kissé. Kapja meg, ami jár neki...
Válaszképpen prömien-plán elküldte felnagyítva, amit amúgy is ismertem, mondván, "viszket a....?... nem folytatom, csak megjegyzem.
Ez volt az egyetlen reakciója. Annak az embernek, aki három éven át nyomorgatta az életemet. Mondhatom ezt, így utólag bár, mert azok közé a "szerencsétlen" társkeresők közé tartozom, akik kifogtam ezt az ürgét, választék híján, aki nem kevés borsot tört az orrom alá, puszta élvezetből, annak ellenére, hogy csak köszönhetné, hogy idáig is bírtam.
Az, hogy mit szerettem volna, és mi adatott meg a számomra, az számomra nem lehet kérdés. Pusztán egy maradt a végére. Meddig teheti ezt egy ember, egy állítólagos férfi egy nővel? Nincs rá válasz. Másokkal, ugyanolyan egyedülálló, szerencsétlen, jobb sorsot kereső nőkkel, mint amilyen én is vagyok? Azt senki nem mondja, hogy ne nézzem. Ne lássam, hiszen ott csorog a csatornán. Bárki nézheti, olvashatja, ameddig ezt az ocsmányságot bírja.
Lehet, hogy most kissé indulatos vagyok, még ennek a hatása alatt. De nem tudom mindaddig tétlenül nézni, hogy valaki ebből magának hasznot is húzhat, nem keveset. Mert sokan vagyunk bugyuta, társat keresők. Ezt használja ki, másokat sorozatosan a falhoz állítva. Mert ő egyedül ehhez ért. Erre tette fel nyomorúságos életét. A mások kárára.
Ebből mássz ki, ha tudsz! Én kimásztam, mert egyáltalán nem tetsző dolog volt, amit művelt. Meg is mondtam neki. Le is törölt, ahonnan csak tudott és minden megy tovább a régiben, amíg csak létezik alany, akit falhoz állíthat. Ideig, óráig.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
