Lilu
Dátum: 2015. július 27. 22:10Műfaj: PrózaCimkék: alma a fájáról |  |
Pörög az éj, pörög az üveg, százan és ezren pezsgőt bontanak, ruhát dobnak, meztelen a Hold, csupasz minden test, egymásra másznak, és számokkal játszanak, valamit számítanak, neki ennyi, nekem annyi, hát itt az ezüstpénz. Fejre meg ott a koszorú.
Lilu
(alma a fájáról)
Föllépett a villamosra, de tényleg mocsokul meleg volt, én meg komolyba mondom, és persze kis vigyor az ajkamon. Na de mindegy, forróság, és Lilu elkapja az első fogódzót, szőke haja meg lebben az égbe, alattunk meg ott a sínpár, kanyarban minden rázkódik, és a mellbimbója oda vágyik, hol mindenki látja. Ritkába kötött a pulóver. Elkapom tekintetem, senki ne lássa, mire vetem szemem. És körül nézek.
Megszületett Isten harmóniája, és csepp után újabb csepp, idő tengere fut, múlnak az évek.
IN RI
Ott van a kereszten.
Lábát langy vízbe teszi, Mária mossa, és lelkével szereti, égnek üzenetét küldi, halkan súgja:
Ne!
Megcsalnak szeretteid! Sírban ébredsz újra.
Vágtat a villamos, de senki nem szól, fények törnek szerte, ott az ablakon, és a szemekben halk hangulat dallamként szól, hisz leszáll, és én is kilépek a házasságomból!
Nekünk égben kélt muzsika szól!
Látom Jézust!
Követ dob a követőkre.
A Gecsemáné kert olajos illata ott volt az estben, és Jézus kiment tanítványaival a Kedron patakon túl. Először kérte életében, hogy ezúttal ne csak önmagukért, hanem érte is imádkozzanak, de ők elaludtak.
Kissé eltávolodva tőlük, titokzatos "rettegés" és halálfélelem fogta el Jézust. Megingott kezében a "keserű pohár", azaz kérdésessé vált előtte a keresztáldozat vállalás. Szenvedései annyira súlyosak voltak, hogy verítéke "olyan volt, mint a nagy vércseppek, amelyek a földre hullanak" (Lk. 22:44).
Pörög az éj, pörög az üveg, százan és ezren pezsgőt bontanak, ruhát dobnak, meztelen a Hold, csupasz minden test, egymásra másznak, és számokkal játszanak, valamit számítanak, neki ennyi, nekem annyi, hát itt az ezüstpénz. Fejre meg ott a koszorú.
Jézus borzong. Háromszor is kiált, s hiába szól:
'Atyám!' Konok a csend, csak a szél válaszol.
Leül a földre most, töprengve, gyötrelemmel,
emberként érti meg, mi a világ s az ember.
- S belerendül a föld, akkora az a súly,
mellyel Atyja elé a Fiú leborul. (Lk. 22:44).
Tényleg mocsokul meleg volt és persze kis vigyor az ajkamon. Forróság, és Lilu elkapja az első fogódzót, szőke haja meg lebben, égben ott a tüze, alattunk meg ott a föld, és, és, és….. kanyarban minden rázkódik, és a mellbimbója oda vágyik, hol mindenki látja.
Ritkába kötött ez a pulóver.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
