Mezítláb a világ végéig!
Dátum: 2013. december 18. 12:09Műfaj: PrózaCimkék: realitás, valóság, képzelet, álom |  |
Tökre normális, egészséges nőnek érzem magam. Onnan tudom ezt pontosan, hogy mint minden, vagy a legtöbb fiatal, bakfis korú lány, szerelmes voltam az összes jóképű, izmos, erős főhősbe.
Általában hét végére esett, egy-egy matiné alkalmával, amire az utolsó pillanatban még sikerült jegyet szereznem. Mindez abban az időben zajlott, amikor még nem a televízió előtt koptattuk a seggünket, vagy a fotelt, mert pillanatokra sem tudtunk nyugton maradni. Azt az igényt elégítette ki a mozi, a film, amire testileg, érzelmileg, éretlenek voltunk ugyan még. Álmainkban, képzeletünkben valósítottuk meg azt, ami tilos volt a számunkra.
Kalandos álmaim szépfiúja egyike volt a "Hosszú forró nyár" főszereplője, aki egy igen tehetős családnál végzett majdhogynem mindenes munkát. A családfő gőgös, de igen szép leányát ez a fiú már messziről kinézte magának és amikor alkalma adódott, szóba is elegyedett vele. Csakhogy a leány semmibe sem vette. Minden elképzelhető módon megalázta. Éreztette vele, hová tartozik, mennyire lenézi őt származása miatt. Mígnem egy szép napon - és ez a romantika fő része - a férfi a nő automobilját bütykölte éppen, amikor ez a leány tüntetően és magabiztosan megállt előtte. A fiú - jól az emlékezetembe vésődött ez a kis jelenet - lassan, magabiztosan, vontatottan végigpásztázta alulról, felfelé a lány testét, formás, hosszú combjait. Mindezt szemérmetlenül, szemrebbenés nélkül, akadálytalanul tehette, annyira, hogy a lány szinte zavarba jött. No, ezért lettem szerelmes a „szépfiúba”, mint ahogy az a lány is...
Ezek után nem csoda, hogy a hosszú forró nyári szünetekben, miután a barátnőm magamra hagyott, míg ő szünidejét töltötte a mamájánál, előtte még kezembe nyomott egy vaskos könyvet, kvázi olvassak, amíg ő távol lesz... Nem éppen ifjúsági regény volt. Mire kiolvastam, szerelmes lettem Reed kapitányba, aki kitartóan próbálta becserkészni Scharlettet, aki más volt, mint az összes többi nő, akiket bármikor megkaphatott. Érte harcolnia kellett északkal és déllel. Nem viszonozta ugyanis az irányába táplált érzelmeket a nő, nem úgy, mint én, aki felismerni véltem ennek a férfinek a jobbik oldalát. Még mielőtt a könyv végére értem volna, szerelmes lettem belé, mint ahogy a nő is…a másikat már elfelejtve…
Ilyen és hasonló előzmények, élmények után, hiszen egymást érték a csíkos, pöttyös könyvek, nem lehet azon percig sem csodálkozni, hogy mint nyiladozó csipás, min mehettem keresztül. Természetes velejárója volt ezen élményeimnek, hogy szerelmes lettem egy hús-vér fiúba, akiért krokodilkönnyeket voltam képes hullatni, ha nem viszonozta érzéseimet. Ez kitartott egy ideig, mígnem egy hosszú forró nyári tábor véget vetett hányadtatásomnak. Haza érve a nyári táborból még anyám sem ismert rám, annyira megváltoztam kívül és belül... Mint abban a filmben, a hosszú combjaim tűntek elő jól látható módon a forrónadrágomból, hogy az a fiú is végre észrevette, aki miatt annyit sírtam.
Mint ahogyan életem szerelme is a lábaimra figyelt fel legelőször ott a strandon, mikor megismerkedtünk egy hosszú forró nyári napon, amikor a húgom útjait próbáltam egyengetni. Mi lett a vége? Válás, amikor elmúlt a „nagy” szerelem…
Hosszú forró nyarak jöttek, mentek egymás után, mígnem egy szép napon szerelmes lettem egy csúnya férfibe. Életemben először. Már azt hittem vége az álmaimnak, mígnem ő felébresztette…
(Nem hittem volna, hogy a kívánságom, - amit olyankor szoktam mondani, amikor éppen szerelmes időszakomat éltem, valamelyik főhős jóvoltából, álmaimban, vágyaimban, az a kék szemű, izgató ajkú, termetes alkatú férfi, akiért mezítláb is elmentem volna a világ végéig, legalábbis akkor azt hittem,… ő lesz, aki mellett kitartok, míg a halál el nem választ bennünket egymástól, - nem általa fog beteljesülni, és megvalósulni, hanem egy átlagos férfi megjelenésével az életemben…)
*
Rossz fiút játszott az a színész, de csodálatos világító kék, igéző szemei, vastag, vonzó, érzéki ajka nem hagyott mégsem nyugodni, többször is eszembe juttatta, szabadulni kéne már tőle, de nem hagyta, mert álmaiban mindig előjött.
Mezítláb, egy hosszú, forró nyári napon indultam el megkeresni őt. Egy másik ajtón léptem be, pechemre, mely egyenesen oda repített hozzá. Az Éden szigetére. Nem volt rajtam más, mint egy forrónadrág, egy szakadt póló, semmi egyéb. Szőke, labancos, kócos hajam, ami jellegzetes és a hosszú combom, ami nem kerülhette el egyetlen kíváncsi férfi szemét sem. Tudatában voltam a természetes adottságaimnak. A többi?... Feltaláltam magam.
Azt nem tudom, talán átfordultam a másik oldalamra,... de, amikor megérkeztem oda, a helyszínre, mintha mindenki tudta volna már a jövetelem célját és a segítségemre siettek. Egyenesen felé vittek azon mód, ahogy megérkeztem, mezítláb.
Nem voltam feltűnő jelenség, hiszen nyár volt, gyér öltözetem mit sem számított, amikor a nagy Ő ott süttette a hasát a Nappal nem egy, sőt, valamennyi majd elfelejtett szerelmem, főhőseim, Rambó, a Testőr, a „Volt egyszer egy vadnyugat” főszereplője... családjaik, gyerekeik társaságában, mégis észrevett.
Arra még emlékeztem, önelégülten vigyorgott a kék szemű, vastag, érzéki ajkú, rám oly nagy hatást gyakorolt színész, és mikor felállt, s tudva jövetelem célját előtolakodott egy kéréssel,… hirtelen azt sem tudtam mi tévő legyek? Életemben először fordult ez elő velem. Menekülőre fogtam.
Egy kedves, tenyeres-talpas, segítőkész alkalmazottnak köszönhetően ott az Éden szigetén menedéket kaptam egy konyha eldugott kis sarkában, a lépcső alján a magam számára, hogy az éjszakát nyugalomban töltsem el, aholis ebből az álomból végre felébredtem.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
