Önmagunk magunkban
Dátum: 2013. július 01. 23:47Műfaj: NovellaCimkék: önmagunk, változás |  |
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Hol csatangol már megint az-az átkozott kölyök? Egyre furcsábban viselkedik mostanában.
- Honnan kellene tudnom? Te vagy az anyja, ha jól emlékszem.
A családfő kijelentésére az asszony elhallgatott. Bántotta a tény, hogy férje teljesen közönyös egyetlen fiukkal kapcsolatban. De ő csak nő, nincs joga az urának ellent mondani. Nyílott az ajtó. A hiányolt fiúcska lépett be rajta.
- Apám, anyám, haza értem.
- Azt látom! Mondd csak el nagyon gyorsan, merre csatangoltál ilyen későn?
- Csak fent voltam a barlangoknál.
- Mit kerestél te azon a helyen Atma?- kérdezte az anya.
- Az öreg remeténél voltam.
- Az öreg remeténél? Miféle remeténél?
- Aki fent lakik a barlangokban. Rengeteg dologra tanít.
Az anya hitetlenül nézett fiára. Nem tudott róla, hogy remete lakik a közeli hegy vájataiban. Úgy tudta, évek óta lakatlan az a hely. Gondolta is, hogy másnap átmegy szomszédasszonyához és megtudakolja, nem-e tud valamit erről a titokzatos remetéről.
Mégis mit hazudsz itt büdös kölke? – förmedt rá hirtelen az apa. –Azt hiszed, hogy jogod van valótlanságokkal tömnöd a fejünket? Na, majd én megmutatom, mi jár annak, aki lódít nekem.
Azzal a lendülettel karon ragadta fiát és lekevert neki egy akkora pofont, hogy talán még Delhiben is hallották a csattanást.
- Most pedig mars a szobádba!
A fiú sírva sarkon fordult, majd csendben elindult a szobájába.
- Nem voltál kicsit durva Kundir? Hisz még csak gyerek.
- Visnura! Ha most nem fogjuk meg, előbb utóbb szégyent hoz a származására és beáll zsebtolvajnak, vagy ami még rosszabb, azokhoz a Kálit imádó söpredékekhez. Igenis jól jártam el. Ezzel a témát lezártam. Valamelyik nap felnézek a hegyre. Most már én is kíváncsi vagyok, miért hazudik Atma.
Következő nap Maitri, az aggódó anya átment szomszédasszonyához tudakolózni, mit tud a hegyi remetéről. Barátnéja csak nevetett.
- Ugyan már Maitri drágám! Tudod nagyon jól, hogy az a hely hosszú évek óta lakatlan. Inkább azon gondolkozz, végre nekem ajándékozod-e azt a gyönyörű szárit, amit már lassan egy esztendeje kívánok.
Maitri fejében összemosódtak barátnője szavai. Bele mélyedt gondolataiba és azon töprengett, mibe keveredett egy szál fia. Mikor hazaért, elújságolta férjének, mire jutott a szomszédban. Kundir nem szólt egy szót sem, csak ült csendben a fotelban.
- Atma haza ért már?
- Holnap felmegyek a barlangokhoz. - szólt a családfő.
- Ezek szerint még nem. – keseredett el az anya.
Nem sokkal ezután ért haza a fiú. Anyja ismét kérdőre vonta, hol járt ilyen hosszú ideig, de ugyan azt a választ kapta. Erre már ő sem tudott mit mondani, csak ült csendben az asztalnál és nézte, ahogy gyermeke felsiet a szobájába. A következő napkelte után Atma már korán elment otthonról. Apja kifigyelte és el is döntötte, hogy nem soká utána indul. Mikor felért, meghűlt ereiben a vér. Fia ott ült a barlang szájánál, előtte tekercsek és régi, kopott könyvek feküdtek. Ez még nem is lett volna annyira furcsa, de az már annál inkább, hogy a gyermek magával társalgott. Ült és beszélt, de sehol nem volt remete, vagy akárki más. Az apa felsietett a vájat szájához, megragadta fiát és haza akarta vinni, de a fiú nem engedte.
- Édesapám, miért baj az, ha itt vagyok? Pitambar szent ember és mentorálltjává fogadott. Segít megtalálni önmagamat magamban.
Apja nem szólt egy szót sem. Ledermedt a hallottaktól. Nem tudta hová tenni fia szavait. Hallotta, felfogta, csak éppen nem értett belőlük semmit.
- Pitambar. – szólt Atma. Mondd meg neki, hogy semmi rosszat nem csinálunk.
Az apa még mindig legyökerezett lábakkal állt. Már fia szavait sem hallotta. Összemosódott minden. Idő, tér, emlékek. Nem tudta hol van, mit csinál és miért. Csak késztetést érzett, hogy leüljön fia mellé és mélyedjen magába.
Ezután későn értek haza. Apa és fia együtt. Maitri már nagyon aggódott miattuk, a sírás kerülgette.
- Mégis merre jártatok ilyen sokáig? Már véresre rágtam az ujjaimat miattatok.
- Csak fent voltunk a barlangoknál. Pitambarnál, az öreg remeténél. – válaszolt a férje.
Maitri nem tudott megszólalni. Már férje is kezdi.
- Ne aggódj asszony. Pitambar hatalmas tudású ember. Segít megtalálni önmagunkat. De hiába is tépem a szám. Úgysem ér semmit. Felfogni ezt te nem tudod, mivel még magaddal sem vagy tisztában. Az ember gondolkodásra termett, ami a legnagyobb hatásfokkal csak önmagunk megismerésével működhet. Most menjünk Atma. Az élet legfontosabb fűszere a pihenés. Ép testben, ép lélek.
Maitri némán bámulta, ahogy férje és fia elindulnak a szobájukba. Nem értett semmit. Nem értette mi történhetett. Nem értette mi történik. Nem értette mi fog történni. Egy hónapig mentek így a dolgok. Végül az asszony besokallt. Levetette magát a közeli szikláról.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Garuda (#27578) | 2013. július 03. 22:31 |
Mai világ, mai nevek. Tény, hogy más ország, más kultúra. Szóval azzal, hogy mítoszra hasonlít nem értek egyet. Kicsit eltoltam a nyugati, a hazai világtól. Ennyi az egész. Egyébként a hozzászólást és az észrevételeket köszönöm. Szárnyait bontogató fióka vagyok még. | |
Válasz Zseva hozzászólására (#27576). |
|
2. Zseva (#27576) | 2013. július 03. 13:18 |
Magát a történetet értem, amit nem, az az idegen nevek használata... Miért nem lehet ezt a mai világra kivetíteni? Itt lenne a helye. Így olyan mint egy mítosz... egy könyv, amit éppen az imént olvastál el... még a neveket sem változtattad meg... A mostani világunkra is ki lehet a témát osztani. Ha valaki keresi önmagát, mindegy, hogy megszemélyesít e valakit, de egy hiányérzetét vetíti elénk.., esetleg a szülők elé. Miért kell ezt olyan bonyolultan előadni. Ez van. Keressük önmagunkat..., mint ahogy a gyerekünk is keresi önmagát... | |
| |
