Örömzengő
Dátum: 2015. március 06. 21:04Műfaj: VersCimkék: őszinteség, pósán, vers, harsogó, zengő, keserv, szomorúság, bánat, ferenc, öröm |  |
Szépen csordul a tollból a tinta. Múlón kivirágozva feltárul, mi vagyok.
Örömöm, a bánat esőjén ázva kapott szárnyra, mellyel hozzád fordulok.
Kemény kőszikla szobor, igen, a vígság csarnokában, mosolyom büszkén
ragyog. Elvetemült bátorsággal, ahogy az égbolt fekete gyilkos felhői között
a Nap is teszi. Maga részt értünk! - Meg emészt létünk.
Ahol minden csupa szín, és színtelenség, miközben táncolunk.
Magányosak, de legalább egymáséi vagyunk. Nem is tagadnám le soha.
Veled a mosoly szebb, ó boldogtalanul boldog, drága Melankólia.
Fájdalmas és ujjongó; száraz, akár tenger áztatta szemed. Elárulja, hogy
akkor lennék én halott, ha téged elhagyva, ismét megtalálnálak.
De még ha így is lenne, akkor nem lenne oly temető, oly sírkő, ahova nevünket
ne zengeném fel. Tudod a patak mézes hangja is csak rólunk csicsereg, míg mi vizéből
iszunk, s leheletéből... abból az állott leheletéből lélegzünk mélyeket.
"Boldog fulladás." Benne látom magunkat, fényesen vihart tomboló
lelkünket, mint két sötét esernyő, amik égnek a villámok alatt. Csak hadd, mi reád vár.
Nem kesergek, inkább csak ismételt örömmel kiáltom: "Légy átkozott, és
légy örökké áldott!" Mert a diadal hangja ez, keservem örömzengő órája.
Mivel minden egyes perccel, tovább kattog annak mutatója fejemben, s én élvezem.
Élvezlek téged, mert ha rád nézek, még eme érzések közepette is, nem azt
látom, hogy vége lenne a világnak, hanem veled megszületett bennem.
Víg örömöm, kesergő, örömzengő boldogságom.
Pósán Ferenc 2015.02.28. 17:16
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
