Régi, szép idők!
Dátum: 2012. szeptember 21. 21:53Műfaj: PrózaCimkék: barátok |  |
Emlékeztek még a régi szép időkre?... A minap valaki elmesélte, hogy barátnőivel rendszeresen összejönnek egy-egy étteremben és vacsora közben vége-hossza nincs a beszélgetéseiknek. Mindig csak abbahagyják és legközelebb folytatják...
Ehhez társítottam a magam emlékeit. Azt mondtam, nem pontosan ilyet, de valami hasonlót követtünk el mi is a múltban. Barátainkkal (koedukált csapat) nem mulasztottunk felfedező útra elindulni, valahányszor megnyílt egy flancos étterem, vagy kisvendéglő a környezetünkben... Nem számított, hogy közel, vagy távol, gyalogosan, vagy kocsival, de útba essen! Régen még meg lehetett ezt tenni!... Se vége, se hossza nem volt egy-egy ilyen kiruccanás alkalmával a beszélgetéseknek... Emlékszem az érzésre..., hogy be nem állt a szánk. Mindig volt mondanivalónk egymásnak!
Sajnos a végére is. Amikor már annyira húzósak voltak az árak, hogy nem lehetett tovább ezt folytatni. Egyre lejjebb adtuk. Az utolsó ilyen kis kiruccanásunk a Tere-Fere Étterem volt. Ott már csak sörözgettünk. (Erről meg az jut az eszembe, hogy az akkori élettársam valahogy megtudta hol vagyunk... talán éppen tőlem... hiszen nem volt ez titok. Ott körözött. És hiába invitáltuk, nem csatlakozott. Várt. Nem is kaptam tőle dicséretet otthon?!)
De nem adtuk fel teljesen. Kitaláltuk, hogy alkalmanként összejövünk egymásnál - mindenkire sort kerítve -... Ennek aztán - (ez egy másik történet) a férjem, aki nem is tudom honnan, de megtudta hol töltjük éppen az aktuális összejövetelt - tett pontot a végére. Ó de sajnáltam!
Pedig nem volt egyáltalán tolakodó, csak éppen hívatlan vendégként toppant be egy üveg pezsgővel és egy táskarádióval... Nem tudom a többieknek mi motoszkált a fejükben, de ahogy elnéztem őket, valami hasonló, mint bennem. Így már mégsem volt az igazi!
Ezt az időszakot követően semmi más nem tudta úgy letörni a kedvünket, mint az infláció. Hosszú évekig tartó barátság fűzött bennünket össze. És ahogy múltak az évek, úgy koptunk el szép lassan egymás mellől, alkalmanként azért még mindig megemlékezve azokra a régi szép időkre.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 4 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#25686) | 2012. szeptember 25. 13:04 |
Neked mondjam? Idővel minden elkopik. Még a barátságok is... Maradandóvá tenni barátságokat nehéz manapság. Olyat mint régen?! A fenntartásához igenis kell az a pénz is, ami nincs. A nélkül nem lehet hagyományokat ápolni. | |
Válasz emillio hozzászólására (#25681). |
|
2. emillio (#25681) | 2012. szeptember 25. 08:45 |
Mondd édes - milyen hagyományőrző az, aki csak a pénzét őrzi? A pénzt azért keressük, - hogy költsük! Márpedig az a miénk, amit megeszünk és megiszunk! És ha már nem akarunk főzni......... | |
Válasz Zseva hozzászólására (#25661). |
|
3. Zseva (#25661) | 2012. szeptember 24. 20:03 |
Ebben igazad van... de miközben a hagyományokat ápoltuk, körülöttünk zajlott az élet, jó- és rossz időszakok váltogatták egymást, kapcsolatok mentek szét, újak születtek, az idő haladt... megöregedtünk. Ez ilyen egyszerű. :-) Vagy inkább törvényszerű, hogy valaminek egyszer vége lesz. | |
Válasz emillio hozzászólására (#25656). |
|
4. emillio (#25656) | 2012. szeptember 24. 18:46 |
Látod, - így járnak a gasztromókusok, ha szakítanak a hagyománnyal. | |
| |
