Reinkarnáció...
Dátum: 2013. február 08. 15:47Műfaj: PrózaCimkék: avagy, sose tudhatod, mit kapol a múlttól |  |
Azt mondják: nincs új a Nap alatt! Talán igaz, talán csak a képzeletünk játszik olykor velünk, hogy mintha ezt már valahonnét ismerném! De idő kell mindenhez, hogy kibontakozzon...!
A senki által nem ismert, de szűk szakmai körökben annál inkább elismert bankár most üveges tekintettel bámulta a plafont Felesége az ágya szélén ülve a kezeit tördelte. Néha elpityeredett, de csak szolidan, szinte magának.
- Timót, kedvesem, ne hagyj magamra, Mihez kezdek én ebben az életben nélküled? Te voltál mindig a támaszom, akire felnéztem, akiben hittem! A család veled egész csak…- és újra elcsurrant szeme sarkából a lélek vize.
De az ura egy kukkot se szólt, csak meredten, üveges szemekkel nézte a mennyezet fehérre meszelt síkját. Mint aki gondolkodik valamin, de nem jut el a megoldásig, pedig már ilyen közel jár hozzá! Nála ez szokatlan dolog volt, ő nem ismert lehetetlen problémát, ha anyagi dolgokról volt szó! Lehetett az egyszerű kamatláb, többszörösen rafinált financiális tranzakció… Timótnak a helyén volt az esze! Mert a természet azzal bőven megáldotta.
Már két napja tartott ez a se ki, se be állapot. A Fentiek még nem döntöttek: jön, vagy marad?!
Újra beköszönt az este a nyitott ablakon, immár harmad este. Az asszony ültőhelyében szundított az ágyon. A bankár, akinek bankókból volt a lelke vitorlája, és – mondják! – aprópénz csörgedezett az ereiben, mélyen aludt. A ház tetején ülő bagoly huhogására a nő felriadt. Szólongatta a férjét, de az bizony semmire nem reagált.
Az Úr adta, az Úr elvette! – jutott eszébe az asszonynak, mert – bár materiálisnak láttatta magát az emberek előtt, de titkon tanulmányozta a Bibliát is! - hát… ki tudhatja a véget? Igaz nem volt éppen megfelelő a hasonlat, hiszen Jób egy igaz, istenfélő volt, aki a csapások alatt is hű maradt az Istenhez – de ő csak egy esendő, aki nem jártas a világban, mert mindig az ura vezette, és ő arra ment, amerre ő mutatta az utat! De legalább nem szegénységben hagyta itt, meg aztán… majd csak lesz valahogy!
- Ki vagy halandó? – dörrent a kérdés a fehér lepelben álló alakra.
- Én kérem tisztelettel, bankár. de ki kérdezte?
- Itt te csak válaszolsz arra, amit kérdezünk, érthető?
- Természetesen megértettem! – húzta magát összébb, talán életében először… Tinót.
- Szóval bankár. És milyen bankár voltál életedben? Van erről valami írásos igazolásod, mert ugye a szóbelit csak akkor fogadjuk el, ha legalább két kezes… helyesbítek(!)... tanúval tudod igazolni a státuszod!
- Akkor én most… - rezzent össze a szavak hallatán a pénzember olyan hangosan, hogy a foga is belevacogott.
- Úgy bizony! Te most már egy másvilágban vagy, egy egészen más világban!
- És, szabadna tudnom tisztelettel, mégis mi ennek a helynek a neve? – próbált egyenesbe jönni helyzetével Timót.
- Ez nem más, mint a híres Purgatórium! Hallottál már róla ugye, te volt halandó?
- Sajnos, nem volt szerencsém behatóbban elmélyülni a hely ismereteinek tárházában – kérte a lófot előre a sehol se látható hang tulajdonosától.
- No, most alkalmad nyílhat megtekinteni, ugyan is a Fennhatóság Központi Szervezetének Döntőbizottsága éppen tanácskozik a sorsotokról.
- Sorsunkról? Akkor nem csak én vagyok itt, egyedül?
Ebben a pillanatban az a fénysugár, ami eddig csak rá vetett fényt szétoszlott, és láthatóvá váltak mindnyájan. Mind a negyvenen, akiket említet a hang.
-Ők kicsodák? – próbált még okosabbá válni a kérdezősködés által Timót.
- Ők? Ti mindahányan bankárok voltatok földi létetekben.
- És most mire várunk itt, ennyien?
- Hogy döntés szülessen arról: ki hová kerül? Erről csak hallottál már valamit… odalent?
- Rémlik, mintha, fél füllel…- mentegette magát, aztán bölcsebbnek látta, ha hallgat.
A Purgatóriumban azonban nem úgy mentek a dolgok, ahogy az egy földi halandó elképzeli! Szétzilált közállapotok, borzadályos intézkedési tervek, és a gazdasági mutatók… no, arról volt a legtöbb vita a Nagy Tanács sűrű ülésein! De nem haladtak a mutatók sehová, csak topogtak egyhelyben. Nem volt még csak ötlet se a kilábalásra, hiszen mindennek az alapja a gazdaság tombolása, a dübörgő vonat húzó ereje!
Valakinek ötlete támadt mégis, mert pályázatot írtak ki: „Pályázat Gazdasági, Nép-összeségi és Jólét- Emelő Fővezetői állásra” megnevezéssel, és nagy csinnadrattával kísérve.
Timót utca hosszal nyerte el az állást. Mivel további sorsukról – a negyvenekéről! – még mindig nem volt döntés, így a Purgatórium gazdaságát, Timót egy év alatt gatyába rázta! Volt nagy öröm, meg tűzijátékok garmadája, hogy a szemük állandó káprázatban vöröslött! A fiskális problémák eltűnése lehetővé tette, hogy a Purgatórium önállósága ismét helyre álljon, ami eddig nagyban függött a Két Véglet Egyesített Tanácsának jó indulatú döntésein.
Timót napról-napra biztosabban ült a helyén! Már szinte nélkülözhetetlenné vált a Legfelsőbb Vezetés Nagy Tanácsainak ülésén is.
Majd egy napon fejére került a korona: miniszterré választották! Vezetésével a gazdasági vonal egyre csak erősödött, nőtt, terebélyesedett! Már nem volt ügy, amibe ne lett volna beleszólása! Majd eljött a nap, amikor őt választották meg a Nagy Tanács fejévé! Felért egy olyan csúcsra, ahová mindig is vágyott. Küldöttségeket vezetett a „Szépek és Jók” országába. Ellátogatott a Kevés Fényből Élők Államszövetségének egyik tagállamába, ahol személyesen avatta fel az ottani „Remény fény a Nagy Ösvényen” sztráda legújabb szakaszát, amit – természetesen – honi kölcsönök révén valósítottak meg, tovább növelve ezzel Timót terjengő nimbuszát!
Nem volt megállás! A cél valahol a messzeségben lebegett a szeme előtt, mikor hatalmának minden súlyát bevetve egyesíteni akarta a Felső és Alsó Hatalmasságok minden Birodalmát az ő, saját Közép-, és Átmeneti Részek Uniójával. (Mert így mégis csak jobban hangzott, mint holmi Purgatórium... nemde?!)
Ezt viszont már nem nézték jó szemmel az említett birodalom vezetői! Összefogtak ellene, és száműzték…
Az éjszakába egy kis gyerek hangja harsant bele. Egy kisfiúé. A büszke mama kimerülten nézett most született gyermeke apjára:
- Mi legyen a neve Boldizsárom?
- Viselje az ükapám nevét, akinek annyi jót köszönhetünk! Legyen a fiúnk neve… Timót!
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
