Sötét erők
Dátum: 2014. május 13. 08:48Műfaj: PrózaCimkék: munka, életösztön, kiábrándultság |  |
Az ellentétek vonzzák egymást. Így működik ez, az ember esetében is… Minek kell történnie, hogy két – egymás teljes ellentéte - ember, összejöjjön?...
A nyár utolsó sugarait ontotta szerte szét. Rá is hatással volt ez a késői nyár. Nem sokat töprengett azon, hogy jó vagy rossz az elhatározása, ha nem kíván az egészségügyben maradni tovább, bármennyire is ragaszkodtak hozzá. Pedig nem kellett volna többet tennie, mint pár hónap továbbképzés és egy röntgen asszisztenst faragtak volna belőle. Elpazarolt időnek nem nevezte ugyan, mégis csak ez az egy év, munkában töltött idő indította el a pályán… de tehetségét és szakmai tudását a gyakorlatban eredeti tanult szakmájában - valahol ettől távolabb - képzelte el.
Álláshirdetés útján egy nagyvállalatnál jelentkezett. Rövid bemutatkozás és szakmai bemutató elegendő volt ahhoz, hogy felvegyék. Egyetlen szóval is ki lehetne fejezni mit érzett akkor, de körül is írhatná, hogy vele akár madarat lehetett volna fogatni, annyira boldog volt! Felelősségteljes és érett volt a munka világára. Ezt neveltetése, körülményei nagyban befolyásolták. Számára ez volt az egyetlen lehetőség, hogy kitörjön abból a világból, amibe beleszületett.
A tudás akarása, felettesei tisztelete, az öröm, hogy olyan emberek veszik körül, melyről még csak nem is álmodott korábban, alakította, formálta. Lázadó természetét a cél érdekében alárendelte. Mindezt úgy sikerült megvalósítania, hogy a munkát, az embereket és a szakmáját egyformán szerette. Nem kellett ehhez megtörnie. Alárendelt helyzete nem követelte meg a megalázkodást. A szerepet, ami neki jutott jól játszotta, ráadásul nem esett ez távol attól, amit a nagy családon belül megtapasztalt, azt a hierarchiát, ami mindig is jelen volt. Tudva kinek, hol van a helye. A rangsort. Ehhez tartotta magát a végsőkig. Elkötelezettsége közel három évtizedig kitartott.
Mégis, valahol a beilleszkedést a munka világába, a megfelelés kényszerét és az alkalmazkodás okozta fáradalmakat a fiatal korral együtt járó lázadás szakaszai, tomboló időszakai kompenzálták. A hét végi, hajnalig tartó táncos összejövetelek vagy házibulik, önfeledt kikapcsolódások alkalmat adtak levezetni a felgyülemlett feszültséget. A tánc, a zene hatása alatt teljesen felszabadult. Maradék energiáját erre összpontosította. Mutatós lány volt, de nem abban az értelemben szép, ahogy a nagykönyvben meg van írva, magához képest egyedi és megismételhetetlen. Mindenre fogékony volt, mindent tudni, megismerni vágyó, ami érthető volt az ő korában. A szabadság és a szerelem szele már idő előtt megcsapta. Nem volt semmi fékező, visszatartó erő, ami ahhoz volt fogható, amit átélt egy-egy ilyen féktelen alkalmakkor. Mindezt önként. Ideje sem volt jobban elmélyülni, kapcsolatait elemezni, belefeledkezni. A heti robot, és a hét végi féktelen kiruccanásai bőven kárpótolták egy-egy csalódásáért.
Az igazi szerelem vetett véget csapongó életvitelének. Lezárt benne egy számára fontos korszakot és akaratlanul is megismertette vele az érem másik oldalát. Az igazi férfit, aki utána nyúlt, és aki már korábbról nem volt ismeretlen a számára. Egy régi, majd elfelejtett nyiladozó szerelemnek a beteljesülése volt a kettejük furcsa összetalálkozása. Egy másfajta életforma megismerésének az elindítója, mellyel egyszer s mindenkorra vége lett a lány boldog időszakainak.
Már a kezdetek valami egészen fura módon másról árulkodtak a jövőjét illetően, mint amit ábrándos időszakaiban elképzelt magának. Minden olyan hirtelen történt. Az összebújás, egy év udvarlás után, a lánykérés, majd a férjhez menetele. Honnan is tudhatta volna az a férfi - a felelősség eme oldaláról közelítve meg a kérdést -, mit is jelenthetett az addig szabadsághoz szokott lány számára egy ráerőszakolt nőies, asszonysors, majd a korán beköszöntött anya szerep…
Az addigi munkáját, melyben ő tökéletesen boldognak, kiteljesedettnek, felelősségteljesnek és fontosnak érezte magát, a férfi, aki már a társa volt akkor és a gyermeke apja, nem ismerte el . Semmibe vette. Nem számított, hogy mindezt ő magában hogyan építette fel a múltban. Kezdetben talán önmagáért, később a családjukért teljes odaadással, még nagyobb vehemenciát belevetve , mint előtte. Az önbizalom és önértékelés hiányban szenvedő társa, aki házasságuk ideje alatt tette még csak le az alapköveket, nem tudott sehogy sem beletörődni abba, hogy nem lehet egy személyben családfő, családfenntartó. Uralkodáshoz szokott. Másodlagosnak érezte magát, és a szerepéhez a fölényesség, a folytonosan lekezelő, lenéző taktikája párosult. Elérte, hogy állandóan jelen volt kettőjük között a feszültség, ami szinte minden területre kihatott. Ekkor másutt, a szexuális téren éreztette fölényét. Bizonyítási kényszere itt is kudarcot vallott. Ez odáig vezetett, hogy az asszonynak már komoly lelki és fizikai megterheléssel jártak az „együttlétek”. A kezdeti szeretett összebújásokat, kényszerű „rendelkezésre állás” váltotta fel, és lassan elutasítóvá, olykor agresszívvá vált, melynek a harc, és a küzdelem vagy a megadás vetett véget. Ennek lett egyenes következménye az egymástól, ágytól és asztaltól való eltávolodás. A végén az elszakadás. Ezzel a döntésükkel, a válással, tíz év – pokollá tett - házasságban eltöltött éveik emlékét maguk mögött hagyva indultak neki következő életútjuknak, de már külön-külön.
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
