Szerelem mindenáron.
Dátum: 2013. március 11. 22:17Műfaj: NovellaCimkék: szerelem az utolsó méterekig, a szerelem minden akadályt legyőz |  |
Szerelem az utolsó méterig.Írhattam volna így is a címét.De itt még nincs vége,most még csak az újbóli egymásra találás pillanatait olvashatod.A szerelem nem ismer akadályt.
Szerelem mindeáron.
Erős, néha már viharossá fokozódó szél,erejét próbálgatva kapaszkodik a leveleitől megszabadult fák koronáiba.A decemberi, emberi szervezetet igénybe vevő ,változékony időjárás,hol hideget,hol őszi időjárást produkál.
Korán sötétedő utcák ,üresek ,csak néha tűnik fel egy kóbor eb.A hirtelen jött eső ,a hideg széllel ,a lassan lépkedő ember arcába csap,mint kés hasogatná arcát úgy érzi.
Nem siet.hova is sietne,miért ,és kihez?
Elvesztett pár nap alatt mindent,mindent,és mindenkit,álmot ,célt, vágyat,és csak az emlékekkel él.Tudja, érzi,talán ezt már nem vehetik el tőle.
Mindig máshol van,más helyen tűnik fel,mint a polcról egy könyvet,úgy szedegeti az emlékeket elő.Van ,hogy boldog ,de van úgy ,hogy könnyes szemmel lépdel.
Nem számolja a napokat ,mikor indult el ,nem tudja már,azt sem tudja hol alszik,és alszik e ma már.Minden nap egyforma,csak a felidézett emlékek érzése más.Másként éli meg a boldog perceket ,másképp a csalódást.A ruhája átázott ,s még is megy ,ma még megy tovább,még bírja ,ma menni kell még,ha elfárad,s éhes nagyon már ,behúzódik valahova ,eszik ,és meg is hál.
Eszébe jut a Nő ,ki köré ő font ,harmóniát,glóriát.Szenté avatta ,mint egy Istennőt szerette.
Néha a seb fáj ,de fel,felszabja újra és újra,mert érzi,nélküle nem élne már.Kell a kín ,kell a csalódás fájdalmas élménye,mint tövis koszorút, úgy rakja a gond terhelt vállára.
Nem tudja miért jó,azt sem ,hogy mi lenne nélküle,de most már érzi szüksége van rá,vezekelni szeretne.
A gondolatai közt kavarog az első perc csodálatos élménye, és a fájdalmas búcsú emléke.
Az emberek meg,megállnak ,kenyeret ,s néha kis kolbászt is nyújtanak felé,de ő nem szól,és ők sem szólnak,fejüket lehajtva távoznak,Mégis mikor meglátják,furcsa megmagyarázhatatlan érzés keríti hatalmába őket,mintha az ő sorsuk is ballaghatna ott.
Úgy érzik,a boldogság ,a gyönyör,a luxus ,mind mind mulandó,minden elveszhet ,mindenki előtt ott az út,s nem mindegy ,hogy hogyan halad rajt.
Ha tudnák ,miért,és hogy kiért lépdel,a pocsolyáktól vizes úton az esőben is,miért érzi hogy menni,haladni kell.
Átázott kabát egyre nehezebb,mint mázsás súly húzza vállát,most érzi,itt az ideje,hogy megálljon.
Mint minden este,elővesz egy képet,mely a sok simogatástól ,és az időjárás viszontagságától már megkopott.de ő akkor is látja,mert látni akarja,a nagy Őt,most is úgy látja mintha most tette volna zsebébe,az ő szemében semmit nem kopott,mint az érzés sem, mit még mindig érez, a szíve hölgye iránt.
Talán ezért nem fárad,talán ezért nem fázik,és ez az érzés mi minden nap viszi tovább,mindig messzebb,de közelebb hozzá.
Elfárad a test,meg is öregszik,változik minden mi egyszer megszületett,de az emlékek ,az érzések nem változnak,ha igazán szerettünk valakit.
Nem küldte senki,hívni sem hívták,elindult ,mert úgy érezte,most van itt az ideje,most menni kell.
Nem céltalan az útja ,ha nem is várnak rá,de ő ezt az utolsó reményt ki nem hagyná.
Újabb napok jönnek,mindig egy újabb kihívás,küzdeni a kilométerekkel az időjárással.
A sok sok nap mi eltelt már,kilométerek végtelenje háta mögött,cipője is rojtosra kopott,érezte közel jár.
Most gondolkodott el először ,mi tévő is legyen,mit ,hogyan,s tegyen e valamit.Vagy érje be azzal,hogy elbújva,magát meghúzva,újra lássa Őt,hisz ezért jött.
Nem adta fel,nem győzte le semmi sem,a betegsége ,mikor megfogadta,bár menni nem tudott,hogy ha újra járni tud,hiába hagyták el,ő visszamegy.Visszamegy ,ha nem másért,csak még egyszer látni őt.
Most itt áll,nézi a házat,arcára a szeméből lecsurgó könnycsepp fagy,de nem zavarja ,az idő megedzette.
Nem kérdezi,nem is gondolkodik ,csak áll ,és néz.
A percek órákká dagadnak,nincs időérzéke már,nincs kontroll ,mi elgondolkodtatná,mit tegyen,hogyan tovább.
Itt van ,ez volt a cél,talán még ha most Őt is láthatná,bearanyozná,a koldus kinézetű ember magányát.
A sors ,ki oly kegyetlen volt hozzá,most mint ajándékot ,elé varázsolja élete nagy álmát.
A nő kilép a lépcsőre ,a kutyának ép vacsorát ad,ránéz a rongyos ,tépet ruházatú emberre,és már indul is vissza a házba.
Ő nem mozdul ,most már nem is tud,nem is akar ,elbűvölte újra,mint mindig ,sok sok éven át,láthatta újra ,szerelme csillagát.
De nyillik az ajtó,a nő ismét a lépcsőre áll,...nézi a férfit hosszú perceken át.Fordulna ,menne vissza a házba,de most nem tud ,ő is csak áll.
A hideg szél sem zavarja,nézik szótlanul egymást.
Nem történik semmi,a méterek sem fogynak,..a férfi lassan a kezét picit megemeli,s a nő mintha hívnák,nem tudja miért ,elindul a borostásan szakállas ,rongyos ember felé.
Ő is megemeli a kezét ,a férfi megérinti,és a nő keze a férfiére fonódik.A nő kis mozdulattal jelzi kövesse, szó nélkül elindulnak.
Most érti meg a nő a férfit igazán ,bár nem szólt ,mit is jelentett ennek az embernek hosszú éveken át.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 3 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Neubauer József (#27370) | 2013. június 08. 08:42 |
Az őszinte szerelem is olyan,mint az Ámor nyila,néha célt téveszt.Nem az a személy kapja a szeretetet,ki igazán értékelné.De hát az élet ilyen. De én vallom,szeretni csak őszintén lehet. | |
| |
2. Alexa Gabriella (#27366) | 2013. június 07. 23:15 |
,,,,,,,,,,boldog lehet az a nő akit ennyire szeretnek!Ritka,nagyon ritka az igazi szerelem! | |
| |
3. Alexa Gabriella (#26703) | 2013. március 13. 18:28 |
,,,gyönyörű,,,,, | |
| |
