Talán igen,...talán nem.
Dátum: 2013. május 03. 12:34Műfaj: NovellaCimkék: a szerelem, néha nem az , mint aminek látszik |  |
Csendben,fejét lehajtva,kezébe temetve,ott ült az asztalnál.A vázában lévő rózsák,melyeket még délután vágott le,és helyezte a vázába,erős illatfelhővel lengték be a helyiség levegőjét.Emlékeztetni akarta ezzel is a férfit,hogy mit érez iránta,hisz még tőle kapta a rózsatöveket. Az asztalt már r
Talán igen,....talán nem.
Csendben,fejét lehajtva,kezébe temetve,ott ült az asztalnál.A vázában lévő rózsák,melyeket még délután vágott le,és helyezte a vázába,erős illatfelhővel lengték be a helyiség levegőjét.Emlékeztetni akarta ezzel is a férfit,hogy mit érez iránta,hisz még tőle kapta a rózsatöveket.
Az asztalt már rég megterítette,hisz már több órája ide kellett volna érnie.Hiába próbálja a telefonján elérni,a telefon ki van kapcsolva.
Mi történhetett?Délelőtt még beszéltek telefonon,nagyon kedves,vidám volt.
Felemelte a fejét,a már sötétedő tájat nézte,és olyan érzése támadt,a férfi nem jön többé már.A gondolattól nagyon szomorú lett.Akarta,de nem tudta elhessegetni,önként arra gondolt,hányszor,de hányszor nem mutatta ki érzéseit,mit nagyon hiányolt,az őt körül udvarló,minden kedvességgel elárasztó ember.Milyen sokszor volt,hogy más tanácsait kérte a kapcsolatukról,és hitt másnak.Most,hogy úgy érzi,kitudná mutatni az érzéseit,most ,hogy hiányát érzi a szerető,őszinte társnak,ébred rá,hogy mennyi időt fordított arra ,hogy a férfit megkeserítse.
A szemében könnyekkel,feláll,...elindul,...kimegy kimegy az udvarra,leül a hintapadra,...és nézi a holdat,mi teljes nagyságával,csodálatosan sárga fényével világítja be az udvart.
Olyan jó lenne,ha most itt ülne Ő is! Az ölébe hajtaná fejét,hagyná,engedné,hogy simogassa,...sőt ,most úgy vágyik rá,szinte libabőrös lesz az érzéstől,a vágytól.
Nem tudja mennyi idő lehet,de már későre jár,az utolsó vonat is rég elment már.
.....Vége....Érzi,...vége,őt nem látja már.
A gyomrában gombócot érez,küszködik a sírással,és most úgy érzi,hagyni kell,az érzések had jöjjenek fel,talán jobb lesz utána.
Fel kel a padról,elindul a házba,...de még visszanéz a kapu irányába.
Bent,a szobába pillantva,az ágyat látva,újból csak rá gondol.Meddig tart ez az érzés,meddig kell még szenvednem?--teszi fel magának a kérdést.
Mindent megbánna,mindenért bocsánatot kérne,de már nincs kitől,és nincs hogyan.
A buszpályaudvaron nagyon sok ember van,a pénteki bevásárlásból,a munkából haza igyekvő emberek,a buszok indulására várnak.
A férfi pár perce szállt le a buszról,és tudta ,hogy a csatlakozásig ,még több mint negyed óra van.Addig a szemközti parkba ment leülni,az árnyas fák alá.A zsebéből elővette telefonját,kikereste a nagy Ő számát,és tárcsázni akarta,mikor hirtelen,egy gondolat ébredt az agyában.Vajon örülni fog a nő az érkezésének?-Igen,tud róla,hogy elindult,és hogy mikor érkezik,hisz délelőtt beszéltek már.De vajon,örülni fog?-Tette fel újra a kérdést önmagának.Hirtelen arra az elhatározásra jutott,hogy most őneki idő kell átgondolni mindent.
Már többször volt nála,de mindig valami,vagy valaki hatására,sohasem tudott kinyílni igazán a nő.Pár napig, boldog,vidám volt ,és mindig történt valami, mi miatt a felhőtlen kapcsolatuk,hirtelen ,szomorúvá vált.
Nem! Ő ezt nem akarhatja!--Lassan felállt,elindult a vasútállomás irányába,már jól ismerte a várost,tudta,több mint félóra séta.Lesz ideje gondolkodni.A telefont kikapcsolta,nehogy hívják,nem akarta,hogy most bárki is zavarja.Úgy érezte,élete,legfontosabb döntése előtt áll.
Lassan haladt,és minden méternél,más és más érzése támadt,más és más döntést hozott volna.
Az állomás előtti park padjára letette utazótáskáit,leült,...rágyújtott, pedig úgy tervezte,hogy a nőhöz érve többé nem gyújt rá.
Vég kell most mindent gondolni.-mondta magának.
Hányszor hallotta,hogy a nő édesanyja ellenzi,és hogy a gyerekek sem örülnek a kapcsolatuknak.Most úgy érezte,gondolta,hogy talán emiatt sem tudott vidám,boldog lenni,amúgy oly kedves,mindig vidám,nő.
Nem, ezt nem akarhatom,...miattam ne legyen szomorú!-Tudta,meghozta a döntését.
Ült némán,és érezte,a könnycseppek legördülnek,arcán.Érezte a sós,most mégis kellemes ízű,fájdalom szülte,cseppeket.
Az idő,egyre fogyott,nem döntötte még el,hogy most merre,és mikor.Lassan a szürke félhomály,sötét estévé változott.Bár sötét mégsem volt,a csodálatos ,kerek egész hold ,bevilágította az épületek tetejét,meghitt fénnyel árasztotta el az utcákat,tereket.
Igazi,májusi ,szerelemhez illő,romantikus varázslatot produkált a természet.Csak ő nem lehet boldog,gondolta.
Most ott ülni az udvaron a nőnél,a hintapadon,...Ő ...a nagy Ő,az ölébe hajtaná fejét,és simogatná haját,arcát,....millió puszit adna arcára.Nagyon szerette,..tudta,soha nem lesz képes elfeledni,de most ,ez a döntés lesz a helyes....Igen,így lesz a nő mindig boldog,vidám.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 5 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#27061) | 2013. május 08. 19:49 |
Van, hogy későn döbbenünk rá, mit is jelentett számunkra a másik. A csalódottsága érthető, hiszen várta, készült rá... Azért sajnálom a nőt, mert magának legalább bevallotta, hogy nem mindig viselkedett úgy, ahogy azt a férfi megérdemelte volna. Késő bánat, de változatlanul nem értem a módját a férfi döntésének... | |
| |
2. Neubauer József (#27058) | 2013. május 07. 19:08 |
Kedves Éva! Lehet,hogy az írásomból nem jött jól le,de a Nő állandóan a külső körülmények hatásától függött,és mikor rájött,hogy vállalja a férfit,a férfi akkor érezte úgy,hogy többé már nem győzködi,talán így tudja igazán boldoggá tenni, ha békén hagyja. | |
Válasz Zseva hozzászólására (#27055). |
|
3. Zseva (#27055) | 2013. május 07. 12:22 |
... Éppen, amiről te beszélsz, főleg, ha mindkét fél képes a szeretetre... itt én nem hivatkoznék a körülményekre, ami ennek a humánus, emberibb formáját fejezte volna ki, a személyes találkozás.... Nehéz? Igen, az... de becsületesebb, mint a másik megoldás... Bocsánat, de ezt nevezem én gyáva megoldásnak... :-( | |
| |
4. Neubauer József (#27041) | 2013. május 06. 07:08 |
Kedves Éva! Szerintem,nem az a legrosszabb ha valakire hiába várunk.A fájóbb,ha a mind a két fél képes a szeretetre,de a körülmények teszik nehézzé,és önmagunkat megtagadva kell döntést hoznunk. | |
Válasz Zseva hozzászólására (#27040). |
|
5. Zseva (#27040) | 2013. május 05. 21:28 |
Nincs annál rosszabb, mint hiába várni... Én soha nem voltam erre képes. Fordítva már velem is megtörtént. Iszonyú rosszul esett, de csak akkor, ha voltak érzéseim az irányába... | |
| |
