Vigasztalan

Szerző: ZsevaDátum: 2013. szeptember 25. 14:09

Műfaj: VersCimkék: hiány

Szeméből, mint záporeső potyognak a könnyek,
Próbálja elnyomni, de minek, ha nem megy?

Mi az, mi örök fájdalom, más szemébe nézve,
Mit átélt többször, magát látja újra benne.

Ha elő jönnek azok a borzalmas napok, mitől kapnád vissza, kiket már nem kaphatod,
Idegen arcát látva, sírva, ríva, még szomorúbbá vállnak a tegnapok.

Átéli majd ő is, min annyiszor, keresztül mentél, te tudod,
Mi érhet fel a saját bánatoddal? Apád, s anyád, testvéreid örök eltávozásával?

Mégis átérzed mások baját, megérted, látod, min mennek ők is át?
Rajtuk keresztül érzed újra kiket annyira szerettél, és örökre elvesztettél.

Vigaszt hiába keresnek. Mind ezt akarjuk, visszatérésüket várjuk,
Reménykedünk, hozzánk tán kegyesebb lesz az ég, és visszaadja nekünk azt, kik a miénk!

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket

Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.