A bormérő
Dátum: 2009. április 25. 11:16Műfaj: NovellaCimkék: múlt |  |
„Teljesen hibás és fölösleges eszköz, mely a bornak fajsúlyából, vagyis abból, hogy a sűrűségmérő milyen mélyen süllyed le a borba, akarja a bor szesztartalmát meghatározni.” /Kislexikon/
Száraz reggel volt, a szél zizegtette a fák leveleit, már kelnie kellett, de még érezte a tegnapi nap hatását. Felkelt, felöltözött, majd odaállt a tükör elé, megfésülködött, őszülő hajára egy kendőt kötött, finom kékeres kezei között csak úgy csúszkáltak a kendő sarkai, a reggeli ügyetlenkedés ellenére megoldotta a problémát. Két hullámcsattal rögzítette, nehogy a faleveleket borzolgató szél felkapja, és magával vigye messze-messze. Majd szokásához híven férjére gondolt, aki elesett a háborúban. Szánta magát, hogy ez a sors jutott Neki, hogy csak ennyire értékelték odafenn. Rossz érzés támadt benne és hogy ezt elűzze, másra gondolta, valami olyanra, amitől szerencsésnek érezte magát, ami erőt adott Neki, ami több volt mindennél. Egy mosoly jelent meg a szája szélén. Tudta, hogy van dolga, van feladata, van felelőssége, van két kislánya. Nagyot sóhajtott. Ő elkészült, de a lányok még az ágyon dobálták magukat pizsamára emlékeztető hacukában. Megkérte, őket, hogy keljenek fel, mert elkésnek az iskolából. A lányok kipattantak az ágyból, magukra kapták a kikészített ruhákat, mert anyjuk mindig gondoskodott arról, hogy másnap legyen nekik mit felvenniük. Majd versenyt futottak a lavórig, megmosták ők is az arcukat, miközben felitatták róla a nedvességet, anyjuk megfésülte őket és két kis copfba rendezte a kusza hajszálakat. Mielőtt útnak indultak volna, pici kezükbe egy almát, fejükre egy csókot nyomott. Elköszönt. A lányok vidáman szaladtak a napi feladatok elé, az élet gondjai még nem hálózták be gondolataikat, sőt vidámságukra még egy dolgozat sem nyomta rá a bélyegét.
Az asszony előkészítette az eszközeit. Érezte, hogy a mai nap sem lesz semmiben se más, mint a többi. De menni kell, csinálni kell, ha másért nem, akkor értük. Miután összeszedte munkaeszközeit, nekiindult. Tudta, hogy korán kell kiérnie, különben elfoglalják a helyét, és akkor oda az egész nap. Fortuna ma vele volt. Senki nem állt a helyére. Letette az asztalra a bort és a poharakat. A város apraja nagyja megfordult Nála. Jól ment a bolt, egész nap jöttek mentek az emberek a frissítőért. Tikkadt meleg volt. Poharanként 1 fillért kért. Mozdulatai robotszerűek voltak. Mért és öntött, mért és öntött, mért és öntött.... De a derű mindig ott ült az arcán, a szeme ragyogott mikor a napsugarai hozzáértek arcához. Kiszolgált mindenkit: a szomszéd férfit, az iszákos, a vajákos, a dolgozó asszonynépet, az orvost, a polgármestert, ha úgy hozta a sors.
Hogy Ő egy hibás, vagy egy felesleges termék lett volna?! Nem hiszem. Minden nap könyékig gázolt a borban. De nem bánta. Egy percét sem. Éltette az a nap, hogy futhat a dolga után. A holnap, hogy ugyanazt hozza, mint tegnap. A lányai. Ő nem egy fölös eszköz volt ebben a gépezetben, hanem egy szeretnivaló, csodálatos dédmama.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Hangok (#8766) | 2009. április 28. 18:26 |
Pedig fontos! Fontos tudni, érezni, hogy nem vagy fölösleges, hogy kellesz valahol, valamikor, valakinek, hogy szükséges vagy ebbe a borzalomba. Nem azt mondom, hogy ez egyenlő a boldogsággal, de sokszor, sok mindenen átsegít!!!! Legalábbis engem... | |
| |
