A bulémián innen és túl
Dátum: 2008. április 01. 14:22Műfaj: ÉrdekességCimkék: fájdalom, lélek, betegség |  |
Míg te a családodnak élsz én a súlyomnak, míg Te az óramutatótf igyeled, hogy mikor mehetsz végre haza a munkából, én a mérlegét átkozom...............
Nézel rám, s látod szememben a boldogság megcsillanó szikráját, látod az ajkamon játszadozó mosolyt, s arra gondolsz:” De szeretném ezt a gondtalanságot az én arcomon viszont látni.” Nem látod, ugyan miért vennéd észre azt, ami mindezek mögött bujkál? Olyannyira elvakít téged a csillogás, a boldogságnak hitt szikra fénye, hogy fel sem tűnik az, amit elrejt előled, amitől megkíméli érdektelen lelkedet.
Reggel 7 óra, ébresztő…Ki az ágyból pizsama azonnal a földre, irány a tükör elé. Nem fogytam, sőt, mintha…mintha híztam volna. Pedig zöldséget ettem gyümölccsel, barna kenyeret vettem, abból is csupán egy szeletet, édesítőszer, diabetikus ételek. Tudom mi a hiba, nem kellett volna kihagynom tegnap az edzést! A hét minden napján edzenem kell a cél érdekében, nem engedhetek meg magamnak egyetlen szabadnapot sem a héten!Lehetetlen!
9óra…Leülök a számítógép elé, s ismét a jól megszokott modell management oldalára kattintok, hogy órákon át azokat vizslassam akikké sohasem válhatok!Közben megállj-t parancsolok korgó gyomromnak, hiszen minél később eszem annál később leszek éhes megint! Így talán két apró étkezéssel ki tudom húzni ezt a napot is! Este pedig edzés, nincs mese, fog összeszorítva de ma is folytatnom kell!
Dél, ebédidő. Megszokottnál jóval kevesebb ebéd kerül a tányéromra, természetesen a szószhoz nem eszem tésztát, kinek van most szüksége egy szénhidrátbombára? Megettem, alig vagyok éhes már!Elképesztő érzés nem érezni az űrt a gyomromban, ugyanakkor rémisztő is. Megint ettem!
Este joghurtos zöldség, edzés, és ismét a tükör elé. Nem fogytam semmit!Sőt, mintha…mintha híztam volna!Mi lehetett az ebédben?Liszt?Cukor?Szénhidrát?Mi az ami ezt műveli velem? FELADOM!!!Mint minden este most is feladom!Ruhát fel, irány a hűtő, tészta, szalámi , minden ami belém fér!Az ízek kavalkádja olyan jól esik, mint semmi más eddigi életemben!Érzem, ahogy összeszorult gyomrom szép lassan megtelik, s elmúlik az a fájdalmas, csikorgó érzés. Az éhség.
9 óra…Egyedül, magányosan a WC felett görnyedve. Szememből könnyek zuhataga: már megint ez történik. Utolsó csendes társként a bűntudat ül le mellém, s halkan suttogja: undorító vagy! Az olyannyira gyűlölt tükör kiemeli a hibáimat, ordít felém:KÖVÉR VAGY!ÉS NEM TEHETSZ ELLENE SEMMIT!Gyomorgörccsel és éhséggel hajtom álomra a fejem, a holnap reményében. Holnap sikerülni fog!
De a holnappal nemhogy javul, csak rosszabbodik a helyzetem, míg rá nem ébredek beteg vagyok. A megszállottság,a fogyás gondolata elkísér napi 24 órában. Már nem emlékszem, milyen volt másra is gondolni ezen kívül, nem emlékszem milyen volt egészségesnek lenni!
Tudom, beteg vagyok mégsem tudok rajt változtatni!Nézem az anorexiás modelleket és arra gondolok. Valóban ilyen akarok lenni? IGEN! Tudom semmi szép nincs benne, csupa csont és bőr, számomra mégis egy álom megtestesítője!Az elérhetetlen cél! Sírva a tükör felé fordulok, eszembe jut anya tegnapi kijelentése „mennyit fogytál mostanában”. De honnan? Én miért nem látom? Nekem miért mutat mást a tükör? Hinni akarok a környezetemnek, akik hajtogatják, vékony vagy! De nem megy! Miért nem?
Mára azonban beletörődtem. Ez az én életem. Míg Te a családodnak élsz, én a súlyomnak, míg Te az óramutatót figyeled, hogy mikor mehetsz végre haza a munkából, én a mérlegét átkozom. Miközben Te néha egyedül érzed magad, én tudom, soha nem leszek az! Nekem van egy csendes, gyilkos társam, aki már egész életemben velem marad, hozzám tartozik, az idők végezetéig itt leszünk egymásnak, míg kéz a kézben meg nem halunk…Én és a bulémia.
Tóth Lívia
2008-01-17
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
