Ásó, kapa, nagyharang...
Dátum: 2008. június 09. 20:14Műfaj: PrózaCimkék: élet |  |
Egy párkapcsolatban mindig a kezdetek a legszebbek. Ilyenkor mindig a jobbik oldalunkat mutatjuk. Aztán ha úgy alakul, örök életre szóló házasság köttetik. Aztán...
Ócska panelházban dübörög a zene, a kábulat éjjelén tompulnak a fejek. Hol lehet már megint? Csak egy gondolat, hisz tudja jól, hogy a párja megint kocsmában van. Szól, az elhagyom a várost, s menne szívesen, de hiába mit tehet, hisz ott van három gyerek. Egyik sír, másik ordít, a harmadikat pedig szoptatnia kéne. Nem tehet semmit csak vár, mint a pannonhalmi vár egyhelyben. Hideg otthonban gyerekestől tör rá a magány, s vele a félelem. Már megint egyedül, a férje biztos alkoholtól kába, nem is mondhatja el, ilyenkor hova is kívánja, mikor hazajön majd mindent összehányva. Mi a baj, hol ronthatta el? Hisz egykor oly nagy volt köztük a szerelem. S most álmodik a nyomor, mikor egykoron még ott sétáltak kéz a kézben a Balaton parton. Ígérve egymásnak szépeket és jókat. Egymás fülébe sugdostak szerelmes bókokat. Mézédes éjszakák, ugyan hol vannak már? Az asszony gyötrődik, a férfi külön úton jár. Főzve legyen, minden ruha tiszta legyen, mosogatva is mindig el legyen! Ezt hallja csak, ha választott párja néha otthon akad. Megteszi ő, hogy minden jó legyen, mégis a boldogsága a kocsmákban veszett. Hiányzik neki a szerető szív, aki meleg karjával magához öleli, s közben kedvesen becézgeti. De nem hall ő kedves szót, és még az is bántja, hogy a felnövő gyermekei szintén mindezt látja. S halványul az emlék, ami kedves volt és boldog. Helyette marad a részeg kötekedő terror. S kérdezi magától: vajon ő mire jó? Csak azért, hogy otthon robotoljon? Eltűr ő mindent csendesen. Gondjával magára marad rendesen. S közben háborog a lelke. Vajon ezt érdemelte? Olyan az élete, mint a kutyának, aki a minden éjjel holdba harapdálna. Segítség nincs, csak a bilincs marad. Mi lehet az oka? S arról álmodik, hogy majd holnap talán jobb lesz, s vele együtt alszik. Izmos testű vállán majd nyugodtan elpihen. Erre vágyódik és egy mosolyra, s jó szóra, ami neki nem jutott elég régóta. De nem, ma sem lesz így, hiszen ma sincs itthon, s ezt még meddig tűrheti. De mit tehet, hisz őt választotta. S Isten színe előtt is nyiltan felvállalta. Tudja ő, hogy az ásó, kapa nagyharang válassza el őket. S csak akkor lesz nyugta, ha majd a temetőben együtt nyugszanak egy nagy sírgödörben.
S mielőtt bárki azt mondaná: hagyja el örökre! Csak az a válasza: nincs rá lehetősége…
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
