A sors játéka
Dátum: 2009. február 08. 00:07Műfaj: PrózaCimkék: életkép |  |
János, bár, a harmincas éveit taposta, még ma is szertelen és szeszélyes természetű volt. Gyermekként is rengeteg gondot, keserűséget okozott szüleinek, akiket már korán elveszített.
János, bár, a harmincas éveit taposta, még ma is szertelen és szeszélyes természetű volt. Gyermekként is rengeteg gondot, keserűséget okozott szüleinek, akiket már korán elveszített.
Nevelésének minden terhét nagynénje vállalta fel, aki egyedüli rokona volt és János örökbefogadásáig pár hervatag muskátli, néhány fukszia mellett egy lompos puli jelentette számára a társaságot, oldotta a magányt. Nagynénje nem csak pszichopata, de egyben gyógyszerfüggő is volt. Olykor számolatlan szedte a különböző pirulákat, gyűjtögette őket és színük, formájuk, méretük szerint rendszerezve tartotta kis éjjeliszekrényének fiókjában. Egy alkalommal az egyik üvegcsében korábban találomra feloldott pirulákat némi víz hozzáadásával felhígítva, lefekvés előtt még magához vette. A tömény oldat megpecsételte életét, már az orvosok sem tudtak rajta segíteni.
Hatvannégy évesen visszaadta lelkét a teremtőnek.
Jánosnak az önkormányzati lakást jogfolytonosság hiányában el kellett hagynia. A kiköltözésre három hónap haladékot kapott. Ekkor dörömbölt ajtaján először a magány. Munkahely, pénz, barátok, rokonok nem lévén, kilátástalan helyzetbe került.
Megtakarított pénze nem volt, így még albérletre sem futotta, legfeljebb pár görbe estét tudott volna kimasszírozni a tárcájából.
A nappalokat az öreg bérház vastag falai közt töltötte. Élvezte a csendet és csak esténként hagyta el a lakást, mint tette azt most is.
Odakinn vigasztalanul esett. Összébb húzta magán a kabátot, a tócsákat óvatosan kerülgetve céltalanul bolyongott a lámpák kisárgult fényében tocsogó utcákon. Végtelenül elhagyatottnak, és kisemmizettnek érezte magát.
Egy szerelmespár közeleg feléje. Kezüket szorosan egymásba kulcsolva lépdeltek, tudomást sem véve a világról, a szélről, az esőről és a velük szemben haladó kopott kabátosról.
Keresztény világ legnagyobb ünnepére készült a város. A fákon már meggyújtották a karácsonyi fényeket, apró lámpafüzéreket ringattak az ágak. Az utca sarkán, a kocsma előtt részegek hangos duhajkodása karistolta össze az éjszakát.
Tudomást sem véve a hangoskodókról, lába csak vitte előre.
Észre sem vette az idő múlását. Együtt sétált az utcákkal, az elfüggönyözött ablakú házakkal, üzletek előtt haladt el, melyek kirakatának kínálatai és árai számára elérhetetlennek tűntek.
Egyszer csak hirtelen éhséget érzett. Eszébe jutottak nagynénje vasárnapi ebédjei, a fűszertelen, diétás ételek, a levesek, húsok, az illatos sütemények.
Hirtelen azon kapta magát, hogy egy fényárban úszó épület előtt áll. A bejáratnál egy tiszteletet parancsoló, testes alak állt. Hosszú kabátot és valami ódivatú kalapot viselt. Mintha csak a XVIII. századból tévedt volna ide.
A bejárat felett, mint valami olcsó Hollywood-i díszlet villogott a felírat. „Game World Casino”
Csak állt és nézte a forgóajtón ki-beáramló embereket, aztán bizonytalan léptekkel elindult a bejárat felé.
Az ajtónálló szenvtelen pillantásokkal kísérte mozdulatait. Szegény ördög, – gondolta magában.
Amint az előtérbe ért, elkérték a kabátját. Zavarba jött, csak egy ócska, nem ide való kopottas, régi pulóver volta alatta. Jóleső érzéssel lépkedett végig a süppedő vörös szőnyegen.
Mindenütt játékgépek csilingeltek, izgatott tekintetek tüzében égett a csarnok.
– Ez igen! – mondta fennhangon, a tudatalattiak
összegezéseképpen. Sok ezer hangya bizsergett benne, és ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy belevesse magát a fények bűvkörébe, és elvegye jogos tulajdonát: a mások zsebébe szétszórt pénzét.
Elhatározása nem egyszerre születhetett meg, mert egy darabig lehorgasztott fejjel állt ott, a négybe hajtott húszezresét tapogatva zsebében.
Boldog elképzelés tűzijátéka hevítette, hogy csekély pénzecskéje vagyonná dagadhat. Három vagy öt perc alatt százszor elismételte gondolatban, hogy nincs mit veszítenie, elképzelte életét egy új világban, ahol ő az úr, majd az érem másik oldalát is szemügyre vette. Teste izzani kezdett, és belepirult saját belső hangjának hatására.
Ha veszít, villamosra sem marad, vagy kicsapongó életre adja fejét, és lelkében derűs elszántsággal megindult a pénztár felé, vállalva a kockázatot.
A recepciós kiolvasta szeméből a szándékát, ő pedig dobogó szívét csitítgatva, felváltotta pénzét ezresekre.
Szokatlanul könnyed léptekkel siklott a játékgépek felé.
Nyomban egy fiatal alkalmazott lány sietett oda hozzá, tudakolta, hogy mit szeretne fogyasztani italt, helyet foglal-e valamelyik játéknál, illetve hová viheti a kért italát.
– Játszani szeretnék – felelte, majd elindult a neki legmegnyerőbb játékgép felé.
Közben körülnézett, nagyon vegyes társaság vette körül, többféle nemzetiséget beleértve.
— Itt mindenki meg akar ma gazdagodni? — mondta magában.
A másik oldalon bordó bársonnyal borított hosszú asztalok körül pókereztek, ruletteztek.
A teremben nagy tömeg ült feszült, néma csendben, az asztalok fölé hajolva, szerencséjüket várva.
Leült a játékgéphez, betette első ezresét. Alig kezdett forogni a kerék, már is megállt, de egymás után adta is a nyert összeget. Elsőre tízezer forinttal lett gazdagabb. Nagyon elcsodálkozott, de mégsem volt boldog. Azt hitte a Fortuna csak játszik az érzelmeivel.
Betettette a következő ezrest, de hamar elveszítette. Már nem tudta abba hagyni, egyik ezres követte a másikat, már a nyereményét kezdte a gépbe tenni. Mondogatta magában, na ez lesz az utolsó, nem hagyhatok mindent veszni, ekkor hangosan csilingelni, zörögni kezdett a gép, és látja, hogy körbe állják, gratulálnak neki. Azt sem tudta hírtelen, hogy mi történik.
Ekkor oda lépett mellé a játékterem vezetője, és gratulált, hogy megnyerte a hetek óta gyűlt nyereményt, a jackpotsot, mely huszonkétmillió-hatezer forint volt.
Úgy látszik, tényleg a Fortuna kegyeltje.
A vezető a pénztárhoz kísérte, és javaslatokat tett, hogy milyen formában kérheti a nyereményt.
Azt sem tudta mi tévő legyen ekkora összeg hallatán, lábai remegni kezdtek, arcáról ömlött a verejték. Szinte fel sem fogta, amint szóltak hozzá, csak bólogatott magatehetetlenül.
Nagyon szép lányok voltak a pult mögött. Fehér blúz, vörös mellény és fekete miniszoknya, és combig érő csipkés harisnya borította szép lábukat, mely még tetszetősebbé tette őket.
–Teljesen elvesztette a lányok látványától az eszét.
Végre eljutott tudatáig, hogy hozzá beszél a vezető, aki kérte, hogy tegye a számlájára az összeget, mert nem biztonságos egyedül magával vinni, az éjszaka közepén. Mondta, hogy nincs számlája, és szeretné most megkapni. Tanácsolták, hogy nyisson reggel valamelyik banknál, és jöjjön vissza utána, hogy az adott számlaszámra utalhassák.
Meggondolatlanul, remegő kezekkel, beletette kézi táskájába, ami nem fért el, azt a zsebeibe gyömöszölte.
Szóltak a lányok is, hogy kérjen legalább egy kísérőt, a taxit is felajánlották. Érthetetlen volt számukra ez a buta makacsság.
Szinte égette bőrét a sok papírpénz, már az egész teste átázott az izgalmak hatására. Talán nem is hallotta a sok figyelmeztetést, az a nagy összeg lebénította tudatát.
Gondolatban már az új házat, autót látta szeme előtt, és elhatározta, elmegy hajóval világ körüli útra.
Hátat fordított a játéktermeknek és sebesen elhagyta az épületet. Vissza sem fordult, nehogy elhagyja a pillanatok alatt kapott szerencséje.
Mikor kilépett az épületből a friss levegőre, kezdett felszabadultan gondolkodni. Amint az éjszakai hideg szél belekapott ruhájába, az izzadt teste fázni kezdett, végleg visszatalált a jelenbe.
Rájött, hogy már a busz és a villamos sem jár, csak ritkított időben, de azt sem tudta mikor lesz hazafelé járata.
Elindult, hogy taxit keressen a közelben, már nem akart visszamenni, hogy hívjanak részére.
Az utcán nagyon sötét volt, a lámpák is alig világították meg a járdát. Tőle úgy tíz méterre négy fiatal hőzöngött, szerette volna őket messzire kikerülni, de már nem volt rá ideje. Mind a négyen rárohantak, agyba-főbe rugdalták, az egyik a fejét találta el, úgy érezte az agya szétrepedt. A feje elnehezedett, nem volt képes többre emlékezni. Táskáját elvették, kiforgatták zsebeit, és elfutottak a sötét árkádokon keresztül.
A támadók, ahogy az ilyenkor már lenni szokott, elmenekültek, elvitték a pénzt és nyomukban szertefoszlott az új életbe vetett remény.
A játékterem portása meghallotta kint az üvöltözést, oda futott, de csak a vértől átázott fiatalembert találta. Rémülten szaladt vissza, és hívta a mentőket és a rendőrséget. A fiatalember életét sajnos már nem tudták megmenteni, belehalt a fejét ért rúgásokba.
A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
János arca az átélt borzalmak dacára nyugalmat tükrözött, ökölbe szorított markából pár vértől maszatos bankó kandikált ki.
A játék ezzel befejeződött. Csak a hajnali szellő nem vett róla tudomást. Ő tovább játszott, incselkedett, meg- meglebbentve a bankókat.
A boldog elképzelés tűzijátéka ezzel véget ért.
2008. december 07.
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
