A sportcipő
Dátum: 2008. augusztus 31. 09:47Műfaj: PrózaCimkék: emberközeli élethelyzetek |  |
Nem akartam megállni, hiszen aki megáll az akarat gyenge, azok feladják, nem teljesítik céljaikat. Aki menet közben megáll, az ne is jöjjön futni. A sport kitartásra nevel. Így, aki kitartó a futásban, az kitartó az életben is.
Az ágyamon ülve kikötözöm sportcipőimet és elteszem a helyükre. Ebben szoktam futni a vízparton. Több száz kilométer van már ezekben, a cipőkben s a lakóiban, a lábaimban. Sötétkék edző cipők, melyet egy használt ruházati boltban sikerült megvásárolnom. Márkás, strapabíró darab. Örültem is a szerencsémnek, ami ritkaság számban megy nálam. Elkezdem tornáztatni lábaimat, miközben előjönnek a futással kapcsolatos élményeim.
…
Elkezdődött a tavasz. Március elseje volt. S a futásom elkezdésének napjáé. Kitűztem egy célt magam elé, mely megvalósítása reális, nem pénzfüggő. Már nem a diploma, lakás, nyelvvizsga jelentette álmaimat, mert ezek megvalósítása, irreális, elképzelhetetlen, hiszen pénzfüggő! Eldöntöttem, hogy megállás nélkül futva megteszem Békéscsaba - Gyula közötti távolságot. Mi ez? Egy cél? Nem más, mint egy bizonyítás saját magamnak! Felvettem a cipőmet, s irány az imádott Körös-part. Rögtön egy hídra lettem figyelmes, melyet még három másik társa követett. Mindhármat elneveztem. Az elsőt a MÚLT hídjaként kereszteltem el azért, mert ez volt a legelső, a kiinduló pont, s futással hátam mögött hagytam, akár csak múltamat.
Rögtön megpillantottam egy horgászt, akiről nevelőapám jutott eszembe. Gyermekkoromban mindig ide járt ki pecázni. Biciklivel kitekert, s lógatta egész álló nap a kukacát. Nevelőapámról pedig eszembe jutott egy sztori. Ő, aki soha nem járt kocsmába, az öltönyös úriember külsejével bement a csorvási sarki kocsmába, nekem édességért.
– Csókolom! Nyalóka van?
– Nincs!
– Akkor egy csomag gumicukrot kérnék.
Majd kijött mosollyal az arcán, kacagva, hogy furcsán néztek rá, amikor nem sört, hanem egy csomag gumicukrot kért ő, a felnőtt, egy kocsmában…
Annyira gyönyörű az erdő, a víz partja, hogy akár egy szalonnasütést is el tudnék ITT képzelni. A kenyérre cseppenő friss szalonna zsírcseppjének képzeletére beindult fokozott nyálelválasztásom.
Baloldalon egy nagy ház hívta fel magára a figyelmemet. Egy cifra palota… gyönyörű, hatalmas épület… gondolom valami manager, üzletkötő, esetleg ügyvéd lehet a tulajdonosa. Csodaszép kerttel, üveggel körülvett úszómedencével, ahol csuda jó lehet úszkálni, kívülről az ablak üvegén megcsillanó nap fényének társaságában. S egy ugató kutya ki e képződményt felügyelni szolgáltatott.
Még pár méter futás, és egy újabb hatalmas nagy házra lettem figyelmes. Ez is akárcsak az előző, szemet gyönyörködtető. Itt hatalmas nagy kosárlabda pályára figyeltem fel, ott szaladgáló gyermekekkel. Elképzeltem az apróságok életét. Ők biztos minden jót, szépet meg fognak kapni, majd az élettől. Megfelelő nevelést, családot, otthont, iskolákat, diplomát, munkahelyet. S vajon milyen lehet a Körös-parton élni? Reggel a madarak csicsergésére ébredni, a fák közt beszűrődő nap fényével, pár méterre a Körössel, a békák kuruttyolásával. Álmomban mindig arra vágytam, milyen lenne erdővel, fákkal, hegyekkel körülvett helyen élni. Illúzió, akár az élet. Szépnek adja magát a Körös-part, de mi van akkor, amikor megemelkedik a víz szintje? S mi van az áradások veszélyével? Ugye? Nem is oly szép, mint hittem azt első percben. S nyáron még ott vannak a vízpart közelében élő szúnyogok sokasága.
Futottam tovább… És a túloldalon megpillantottam a VOLT napközis tábort, ahová minden nyári szünetben kényszerült beadni anyám. Tábor…, napközi…, gyerekek… Utáltam, mert mindenki idegen volt számomra. Viszont soha nem felejtem el az általuk megszervezett programokat, nyári táborozások idején. A Köröst körül ölelő erdőben – ahol futottam a minap – emlékszem, hogy mindenhol megoldásra váró feladatokat kellett végrehajtani. Úgy, mint a fára mászás, egyéb ügyességi játékok s vetélkedők. Ha megoldottuk, mindig mehettünk egyre beljebb. Haladtunk a CÉL felé. S a győztes csapatokat mindig megjutalmazták! Lassan húsz-huszonkét éve már, ennek. S ITT futottam a jelenben, a múlt hídját magam után hagyva.
Később megpillantottam a csodálatos természet által körül ölelt Szállodát. Utamon még tovább szaladva, pedig megérkeztem a második hídhoz. Elneveztem a HIT hídjának. Hittem magamban, hogy meg fogom tudni tenni e hatalmas távolságot, mely aznap, csak Fényesig tartott. Amíg van HIT, addig van REMÉNY.
Folytattam utam tovább, s egy nagy telekre lettem figyelmes, hatalmas ELADÓ tábla felirattal, mellette egy telefonszámmal.
Egy picit megijedtem, amikor a túloldali fán megpillantottam egy kötelet, hurokkal a végén. Eszembe jutott egy történet, miszerint itt a Körös-parton tízenéve megerőszakoltak egy lányt. Féltem!
Vitt a lábam… és futottam… csak futottam… csak futottam… hátam mögött hagyva a MÚLT és a HIT hídját.
Csodaszép volt a táj, gyönyörködött benne két szemem, napszemüvegem mögött. Fák és fák mindenütt csak fák… és a Körös. Lefényképeztem emlékezetembe az egyiket, melynek nevet is sikerült adnom! ,,A fa”- címmel. Mily csodás a természet.
Egy kis útra lettem figyelmes baloldalon, a fák között. Vajon hová visz az-az út? Gondolom már mindannyiunkban megfogalmazódott egyszer az a kérdés, hogy hol van az út vége? Létezik-e egyáltalán? A föld is kerek. Az úton, melyen futottam, vajon hol lehetett a vége? Ott az emberiségben a kíváncsiság, ami egykor kisgyermekként is megszólalt bennem. Anyám többször rám szólt, hogy forró a hajsütő vas, ne fogjam meg, mert megégeti kis kezem. Nem hittem neki. Az emberi kíváncsiság miatt! S mi történne akkor, ha most azon a kis úton tovább mennék…? Amikor még nem sejtettem, hogy mi fog történni velem, s megfogtam a hajsütő vasat, egy életre megtanultam, hogy a kíváncsiságnak sokszor rossz vége lehet. Talán nem is jó dolog tudnunk utunk végét. És a kérdéseket, a ,,mi lett volna HA…”- kezdetűeket…Ha az útról nem letérve folytattam volna a megszokottat, akkor mi történt volna velem? Csak ne lett volna bennem az-az emberi kíváncsiság, mely a vesztemet okozta. Maradtam volna eddigi utamon, csak ne vágytam volna jobbra, többre! Értem volna be a kevesebbel! Ne hajtott volna a kíváncsiság: Milyen a másik út? S mi van az út végén? S van-e VÉGE?
…
A madarak csicsergése ébresztett fel engem gondolataim kavargásából. Fülemen ott volt a zene, a madarak ajkán, pedig ott volt a szó. Vitt a lábam… csak futottam… és futottam… és futottam… Elkezdtem fáradni! Nem akartam megállni, hiszen aki megáll az akarat gyenge, azok feladják, nem teljesítik céljaikat. Aki menet közben megáll, az ne is jöjjön futni. A sport kitartásra nevel. Így, aki kitartó a futásban, az kitartó az életben is. És még szervezetünkre is jótékony hatással van. A futás testet-lelket edz! Légvételem, pulzusom szapora volt. S éreztem a keringésemből elszaladó koleszterin molekulák jelenlétét, s a májraktáromból vígan kiszaladgáló szőlőcukor molekulák megérkezését. Bele sem gondolunk, hogy milyen csodálatos munkát végez agyunk azzal, hogy összerendezi mozgásunkat. Nem gondolkodunk el rajta, mert természetesnek tartjuk. Szívem nem szúrt, de lábaim izmai érezték, ahogy futottam… csak futottam… és futottam több kilométeren át. Mosoly hagyta el ajkaimat, amikor eszembe jutott egy mentős kolléga mondata: ,,Ha ilyen lábakon állna az ország, amilyen a tiéd…, most nem ITT tartanánk...!”
Egyenletesen… monotonon… futottam. Láttam sokan hódoltak e szenvedélynek. Nem csak túlsúlyosak, hanem vékony testalkatúak is. Ismeretlenek és ismerősök is. Sok kutyát sétáltató volt ITT. Féltem is… egy picit az ebektől. Próbáltam becsapni önmagam meg az állatokat is, hogy minden rendben. Bár úgy tudom, a kutyák ösztönösen megérzik, ha mi, emberek félünk tőlük.
A női ösztön is minden rosszat megérez... Amikor felemelte kutyáját a gazdija, már félelemmentesen folytathattam utamat. Emlékszem egy szakaszon különösen kacskaringós volt az út.
Futottam… S utamon nem kísért magány, sérelmek, elmúlt szerelemek, sosem volt érzések, nem követett a bank. Oda nem jöhetett utánam senki. Futottam, amíg vitt két lábam. Míg volt erőm, s hitem a HIT hídján is túl.
Néztem a tízemeletes magasságúra nőtt fákat, s az ágain csicsergő madarakat. Milyen okos a természet. A fák a nap fénye felé fordultak a sötétségből. Meghajlott száraikkal egy idős asszonyra emlékeztettek. Egyik különösen veszélyesnek tűnt, mert olyan hatást keltett, mintha a következő percben rám akarna dőlni. Némely fa, pedig kapuszerűen ölelte körül az utat, melyen futottam. Az összekapaszkodó, égbe törő fák, gótikus kupolaívet alkottak. Csodálatos volt az erdő illata.
Egyszer csak elő jött a világosság, s a sötét erdő távozott. Ezt követően megpillantottam a repülőteret, s pár lépésnyire tőlem ott volt a harmadik, a REMÉNY hídja. Előtte és utána is egy-egy családi házzal, egy-egy ugató kutyussal. Csak reménykedni mertem, hogy nem válok az ebek ennivalójává.
Hittem a reményemben, hogy el fog jönni a szeretet (a negyedik híd). Kitartó voltam, hiszen tudtam, hogy mindjárt elérem célomat! Az egyik fa törzsén egy Mátrix feliratot fedeztem fel. A másik törzsére, pedig két falécet láttam felszögelve, talán a famászók kedvteléséhez. A fák meg voltak jelezve fehér-zöld-fehér zászlóval. Tudtam, hogy nem sok van már hátra, a repülőtér után, már ott van Fényes! Nem bírtam tovább. A végén a lábam áll, s az út futott alattam! Próbáltam érveket, kifogásokat felsorakoztatni, hogy miért kellene pici pihenőt beiktatnom. MEG KELL ÁLLNOM, mert…, …, mert…, MIÉRT IS? Arra gondoltam, bárcsak kikötődne a sportcipőm, vagy meg kellene törölnöm az orromat, vagy zörög a szőlőcukor a dobozában, ami idegesít, vagy izzadok… IGEN, meg van, azért kell megállnom… MERT NEM BIROM MÁR! Aztán rájöttem, hogy jó kifogás sosem rossz. Addig-addig kerestem ésszel elfogadható kifogásokat, a MIÉRT KELL MEGÁLNOM – tartalmú kérdésemre, hogy megérkeztem Fényesre!!! IGEN, EZT MEGCSINÁLTAM…
Elértem a negyedik hídhoz, melynek a Szeretet nevet adtam. A híd korlátjának aljára pedig odahúztam egy strigulát. Megbeszéltem magammal, hogy minden futás alkalmával strigulákat fogok húzogatni.
A hídon állva kipihentem a 3,7 km-es futás fáradalmait, miközben gyönyörködtem a lemenő nap fényében, ahogy megcsillant a Körös vizén, vizuális élményt szolgáltatva szemeimnek. Gyönyörű volt! Feledhetetlen s leírhatatlan… még fáradtan is. Gondolatban lefényképeztem, s lélekben pedig felkészültem a visszafelé vezető úthoz…
Hazafelé menet a fák közt beszűrődő, lemenő nap, narancsos színekben pompázó korongját csodáltam. Futás közben az események, pedig klipszerűen peregtek le szemeim előtt:
…SZERETET HÍDJA, …Vendéglátó egység, …Fa törzsére szegelt két faléc, …Mátrix felirat, …REMÉNY HÍDJA, …előtte és utána egy-egy családi ház, egy-egy ugatós kutyussal, …fehér-zöld-fehér zászlóval jelzett fák, …a madarak csicsergése, …a kis út, …a fán himbálódzó kötél végén lévő hurokkal, …a megerőszakolt lány története, …a nagy telek, ELADÓ tábla felirattal, …HIT HÍDJA, …s távolból egy futva érkező srác…
Talán ismerhetem, ha Ő az, akire gondolok. Már egyszer láttam Gyulán. Csak nézett hatalmas szemekkel, gyanakvó tekintettel, mivel nem látott be a baseball sapkám alá, és a napszemüvegem mögé. Másodjára hozta a sors utamba. Egyszerű srác, s nem tudja magáról, hogy jó fej, hogy helyes. És mindkét esetben tükrözött a testbeszédével. Amilyen gesztussal, arcmimikával figyeltem, ugyanazzal a gesztuscsoporttal, arcjátékkal reagált. Gyanakvóan. Gondolkodott, hogy én lennék-e az a lány, akit a múltkor a bolt előtt látott. TITOKZATOS IDEGEN!? Kapcsoltam, hogy Ő lehetett az, hiszen minden férfi meg szokott fordulni utánam az utcán, egyedül Ő NEM! Tehát Ő volt AZ…!
…Napközis tábor, …Szálloda, …A két hatalmas „VILLA”, …a kosárlabda pálya, …s a másiknál pedig az úszómedence… s vele szemben pedig egy horgász…
A MÚLT HÍDJA, pedig JELEN lett. Hiszen megérkeztem. Közel nyolc kilométer egy óra alatt.
MEGCSINÁLTAM! ODA-VISSZA! MEGÁLLÁS NÉLKÜL! ÉLJEN!
…
***
Húsz nap elteltével pedig 2007. 03. 21-én a Körös-parton is túl, átfutottam Gyulára. Megcsináltam! Nem volt tervbe véve aznap… Futottam csak futottam és futottam. Amikor eljutottam a Gumiszervizhez, már nem fordulhattam vissza. Úgy éreztem onnan már csak pár kilométer van hátra. Nem volt más ez, CSAK egy CÉL! Saját magamnak bizonyítottam! Teljesítettem egy célom.
J
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
