Asztalitenisz és ami...
Dátum: 2008. április 30. 12:10Műfaj: PrózaCimkék: történet, igaz |  |
Ha kiváncsi vagy olvasd el a két negyven éves nő történetét, akik asztaliteniszversenyre mentek és csak férfi versenyzőkkel játszottak. Amiből aztán mi lett a vége...
A napokban volt időm barátokkal, barátnőkkel beszélgetni. Sajna, kétszer ketten is mondták, olyan tapasztalattal rendelkezem, mint ha száz éves volnék. Na ja, gondoltam magamban. Na de térjünk a lényegre. Világéletemben szerettem pingpongozni, főleg egy valakivel, akivel mi voltunk a páratlan páros. Erre mi van az újságban? Programajánló: asztalitenisz verseny, mindenkit szeretettel várnak. Beindult a gépezet. msn, de nem tud jönni. Erre én: semmi gond akkor is megyek! Tesókámat hívtam. Jött velem. S hova, mint Kapuvárra…busszal mentünk. Sok kérdezgetés árán eljutottunk a helyszínre. A tornaterem zengett a labdapattogástól. Bementünk. Gyors szemle. Aztán ki. Ez őrület! Itt csak pasik vannak. Kimentünk. Mi légyen? Megint be. A szervezőtől érdeklődtünk, van-e lehetőség játszanunk. Hát persze. Ötfős csoportba osztanak mindenkit és az első kettő jut tovább. És páros is lesz? Az is. Na jó, mi azon is indulunk. Aztán leültünk a padra. Volt időnk feltérképezni a terepet. Gondolom magamban, szép kis massza vagyok. Életemben nem volt ennyi pasival dolgom. Na nem úgy…Mi ez az egész? Egyik barátom azt ajánlotta, hogy ismerkedjek. Na de ilyen társaságba keveredni? Erre aztán végképp nem számítottam. A másik, ami foglalkoztatott, míg nem volt szabad asztal, az pedig az, hogy kevés férfi lélekkel volt dolgom. Szégyen ide, vagy oda, csak a páromon igazodom ki. Neki tudom minden gondolatát, de a környezetemben lévőkét nem. Persze eddig nem is nagyon akartam tudni. Ezért gondoltam, most egy kicsit ismerkedhetem a férfi világgal is, hátha jobban ki igazodom rajtuk. S ha nem is nyerek, de szerezek egy kis tapasztalatot. Na ne tessék rosszra gondolni, nem disznólkodni akartam. Csak megérteni, miért olyanok amilyenek. Végre átadták az asztalt. Játszottam a nővéremmel. Mit ne mondjak, bénáztam össze vissza, mert éreztem, mindenki minket nézett. Mondom, ennek végett kell vetnem, mert ha ilyen béna vagyok, akkor jobb, ha nem is játszom. Aztán hogy levezessem a bámulókból adandó feszültséget a labdára fogtam szerencsétlenségemet. Miért is ne. Igen, aztán odajött valamelyik és hozott valóban egy jobb labdát. Köszöntem figyelmességét s valóban igazam volt, mert egyre jobban ütöttem a szervát. Sajna nővérkém kifáradt. Korral jár. Én, mivel még a játék hevében voltam, láttam egy fiatal srácot, aki egy magában szemlélte az eseményeket. Felkértem ütögessen velem. De még mindig nem tudtam mi ez az egész, hogy én csak úgy valakinek merek szólni? Ezt a változást? Mi is okozhatta? A Tesókám sem ismert rám. Végre aztán megvolt a játékbeosztás. Elég is volt a bemelegítésből, mert azért kifárasztani sem lehet magamat. Aztán mentem az asztalhoz. Bemutatkozás, kézfogás. Felmerült a kérdés: mik a játékszabályok? Mert ugye hallani véltem, hogy már másképp zajlik a játékszabály. S valóban. Nem két győzelemig, hanem háromig kell küzdeni. És rövidült a nyert szettek száma is 21-ről 11-re. Ami persze nem mindegy, mert tudvalévő, hogy kevesebb az esély, ha valaki az elején elbénázza a dolgokat. Na mit ne mondjak, elég béna voltam, gondoltam nem kell olyan komolyan vennem ezt az egészet. Játék közben elkezdtem bohóckodni, igaz nem a sráccal, hanem a labdával. Vette a lapot, és együtt nevettünk. Azt, mit ne mondjak, háromszor is kikaptam: 11-1, 11-0, 11-3.. persze, már az elején láttam, hogy esélyem az nincs, de törekedtem arra, hogy megmutassam tudok játszani is. Tudtam örülni annak a pár megnyert szettnek is. A másik játékos, had ne mondjam milyen volt. Úgy játszotta végig a meccset, hogy mind a háromszor 11-0 ra kikaptam. De ami a legszörnyűbb, még csak egy mukk, annyit se mondott. A harmadikkal mérgemben elkezdtem szórakozni. Miért ne? Eldugta a labdát a kezdés miatt, én meg lenéztem az asztal alá. Azt hitte valami bajom van. Jól hitte. Aztán kiderül, hogy nem a szabályoknak megfelelően játszottam az előző meccseket. Mert nem 5, hanem 2 szerva után kell váltani. Vele is lement a meccs. Mért is ne, nyert. Jó, azt már csak egy volt hátra. Gondoltam, majd csak megkegyelmez, és nem csapkodja összevissza a labdát az asztalra, mint a többi pasi. S igazam volt, ő csak csavart, és nyesett, fonákkal és tenyeressel. Próbáltam rájönni a technikájára. De győzött a jobbik, el kellett ismernem. Hiába edzés nélkül, nem lehet játszani, mondtam neki. Aztán a Tesókám játszott. Drukkoltam neki. S olyan erőt adtam, hogy az egyikkel elég szoros meccset vívott. Kész. Mind a ketten kiestünk. Azt játszottunk párost is. Mi voltunk ketten. Elvileg 4 meccset kellett volna így lejátszanunk. Ám mi történt? Rádöbbentünk, hogy ezt az egész versenyt, egy asztalitenisz klub szervezte, és alig vett részt külsős. Na, és mint ami házon belül adódik, képesek voltak összeveszni és ordítozni egymással. Mint afféle férfiak. Erről ennyi. Nem több. Mi meg sem vártuk a végét, irány az öltöző. Nem tudom, de nyerés nélkül is jól éreztem magam. Ám nem a pasikra kell mindjárt gondolni, mert az, távol álljon tőlem. Hanem szabadnak éreztem magam, mitől azt nem tudom csak sejtem. 1 óra lévén, tanakodtunk Tesókámmal mi legyen. Először is egy kávé. Kiderült búcsú van a városban. Akkor mese nincs megnézzük a Kapuvári búcsút. Hangosan szól a zene: csak a szövegre lettem figyelmes. Ha lett volna tollam, lejegyeztem volna, hogy legyen nyoma, de csak két szó maradt meg a szövegből a hajnal és a vágy. Ne kész voltam…kellett ez nekem? Sétálgattunk. Céllövölde. Mindig is szerettem lőni, és célozni, és eltalálni a pálcát, hogy nyerjek. Valami visszatartott, ezzel most ne játsszak. Mi van veled ? kérdezte a Tesóm. Semmi csak nem visz rá a lélek. Aztán odaértünk a halacskákhoz…minden hal nyertes. -mondja az árus. Na akkor köszönjük, nem kell. A zene szól: gyere táncolj forró véred űzzön hajtson, úgy égess hogy lángolj… Na kész voltam. Tovább megyünk. Pirított cukor Tesókám mutat egy cukor rudat, hadd ne mondjam mi volt. Na gondoltam ezt is csak a búcsúban árulják. Mikor már elegünk lett a búcsúból akkor elsétáltunk a buszmegállóba. Fél órát kellett várnunk. A Tesókámmal vitatkoztunk: Ki akart jobban KAPU VÁR-on kikötni? Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Ő azt mondta bánja az egészet, mert esélye sem volt nyerni. De hogy én mit gondoltam? Arra nem is volt kíváncsi. Gondoltam leírom.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
