A tűz és a hold
Dátum: 2010. június 06. 08:47Műfaj: NovellaCimkék: tűz, hold, hegy, pásztor |  |
Egy megható történet egy pásztor életéről, nemcsak a természettel való kapcsolatáról, hanem az emberi kapcsolatairól is. Generációk közötti megértés magas foka.
A tűz és a hold
Egyszer volt, hol nem volt, egy messzi tájékon, ahol szinte a madár sem járt, élt egy juhász sok-sok birkájával. Volt egy segédje, egy pásztorfiú, akit örökbe fogadott, mikor szüleit elvitte egy nagy árvíz.
Nappal a hőségtől szenvedtek, de csendbe tűrték azt. Pásztorbotjukra támaszkodtak, s nézték a legelő állatokat, a távoli nagy hegyeket. Keveset beszélgettek, csak a kutyájuk csaholt és ugrándozott körülöttük és terelgette a csellengő birkákat.
Az estéiket mindig a tűz mellett töltötték, mikor az öreg juhásznak megeredt a nyelve. Mesélt a fákról, a madarakról, a napról és a birkákról. A távoli hegyekről, mely után állandóan sóvárgott.
Ezen az estén a juhász és a pásztorfiú csendben ült egymás mellett, még Bodri, a pulikutya sem csaholt.
A nagy csendet csak a tűz hangja törte meg. Már majdnem elaludt, mikor halkan megszólalt a pásztorfiú:
- János bátyám, tegyek a tűzre, nemsokára elalszik.
A juhász lassan felnézett az égre, majd így szólt:
- Nem kell, mert akkor nem fog vendégségbe jönni hozzánk a hold.
- A hold? – kérdezte csodálkozva a fiú.
- Igen, a hold. Csak nézz hátra! Alig várja, hogy alább hagyjanak a lángok – intett jobb válla felé a juhász. – Ott ül fent, a hegy ormán, ránk vár, hogy meghívjuk. Rég volt nálam, vendégségben.
- Elmeséli János bátyám, milyen volt, mikor legutóbb magánál járt?
- Akkor előbb nézd meg a birkákat, hozz egy kupa vizet, s ülj közelebb hozzám. Csendben elmesélem.
A pásztorfiú elintézett mindent, hűs vizet vitt a patakból telemert vödörből, majd leült a juhász mellé.
Nagyot hörpintett a juhász a kupából, majd elkezdett mesélni:
- Van már annak három éve, hogy a hold itt járt nálam. Egyszer csak felnéztem az égre, mikor az hideg könnycseppeket hullajtott a földre. Ezekből nőttek ki másnap azok szép ezüstszínű virágok, melyek a déli napsütésben a legszebbek. A következő nap úgy gondoltam, hogy meghívom, üljön le ő is a tűz mellé. Úgy is történt. A hold lassan leereszkedett, gurult a füvön, majd helyet foglalt. Sokáig hallgatott, majd hirtelen megszólalt. Elmondta, hogy mennyire magányos, s még senki sem hívta meg őt, hogy beszélgessenek vele. Egész este történeteket meséltünk egymásnak. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a tűz és a hold is elkezdett beszélni egymással. Csak meséltek, meséltek és csak meséltek. Látod, fiam, most is jön a hold – szólt a pásztorfiúnak a juhász.
Azonban a fiú mélyen aludt a juhász karjának támaszkodva.
- Isten hozott, János bátyám, üdvözöllek téged is, kedves tűz! – szólt a hold kedvesen.
- Örülök, hogy ismét eljöttél, hold! – válaszolt a juhász.
A tűz egy lángcsóvával köszöntötte a holdat.
A hold hirtelen hátrahőkölt, de a juhász megnyugtatta a holdat:
- Nem veszélyes. Szinte csak parázslik.
- János bátyám, ki ez a fiú ott? – kérdezte a hold.
- Egy árva fiú, kinek senkije sincs az egész világon csak én. Nagyon ügyesen pásztorkodik, igazi juhász válik nemsokára belőle!
- Szerencsés ember vagy, te, juhász! – mosolygott a hold.
A juhász csak bólogatott, magában mormogott valamit.
- Tűz - szólt a hold -, te mindig csak este létezel?
- Dehogy – válaszolta. – Délben is éltem, ám nagyon, mikor a juhász slambucot főzött.
- Slambucot? – kérdezte a hold.
- Tudod, azt a finom pásztorételt, melynek illatát még most is érzem.
- Kár, hogy este még nem sohasem főzött a juhászunk – sóhajtozott a hold.
- Majd szólok neki – válaszolta a tűz. – Biztos, hagy neked, hogy megkóstold – ígérte meg a tűz.
- János bátyám! – szólt a tűz a pásztorhoz- Majd legközelebb …
Ekkor vették észre, hogy a juhász elszunnyadt a fiú mellett.
A hold és a tűz addig beszélgetett egymással, míg a parázs is elszunnyadt. Ekkor a hold elbúcsúzott a tűztől, a juhásztól, és a pásztorfiútól is.
Felugrott a legközelebbi bokorra, utána egy magas fára, s lassan visszaszállt az égboltra.
Épp ekkor ébredt fel a pásztorfiú, aki alig hitt a szemének. Tényleg itt járt vendégségben a hold.
A pásztorfiú felállt, hozott egy birkabőrt, majd betakarta vele a juhászt.
Mikor híre ment, hogy igen beteg lett a juhász, a juhászfiú úgy érezte, hogy teljesíti a juhász utolsó kívánságát. Bérelt egy szekeret, ráültette, majd felkaptattak az egyik magas hegy ormára.
Épp telihold volt. A juhászfiú rakott egy nagy tüzet, megvárta, míg az csak parázslott. Ölbe vette a juhászt, a tűz mellé ültette. Csendben várták, hogy a hold ismét lejöjjön hozzájuk. Már majdnem feladták, mikor a juhász megszólalt:
- Látod, fiam! Ott jön a hold!
S a hold komótosan legurult a hegy ormára, odasétált a tűz mellé, majd hirtelen felugrott a juhász ölébe.
- Itt vagyok, kedves juhászom! – mondta a hold.
A juhász átkarolta, magához ölelte. Mosolygott a lelkük is. Hálásan nézett fel a pásztorfiúra, csak ennyit mondott:
- Köszönöm Nektek!
Ezek voltak a juhászutolsó szavai.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
