A vörös bukása
Dátum: 2008. április 07. 12:42Műfaj: VersCimkék: rombolás, építés, magány, fájdalom, elmúlás, szív |  |
Szétfeszített mellkasomból
a tüdőm szilánkjai
bámulnak az égre.
A csontok
mind csonkok
és a tengernyi vörös pontok
ömlenek a térbe
megállíthatalanul.
Az éltetően dobogó
dobozom
védelme elesett,
bástyái ledőltek.
S fura mód megesett
(bevésetett a kőbe),
hogy a vörösen izzó patakok
folyamai falakat
döntöttek,
és bevonultak a Vérbe.
Civilizációjuk törzseket,
népeket,
embereket,
tett tönkre
rájuk uszítva
veszedelmeiket.
És mégis feljutottak
a magaslatokra,
a vörösen izzó napokra,
az óriási csodákra.
És boldogan
a még szebbre várva
nem figyeltek fel
a megbúvó csapásra,
a bukást hozó
szürke madárra.
Mert az felszállott az égre,
szétfeszítve szárnyát
eltakarta a csodákat,
s a vörös folyam
csak száradt,
száradt,
apróra zsugorítva óriásaikat,
kik utolsó reményként
felépítették a régi falakat:
a csonkokból
csontokat,
és a vörös pontokat
bezárták.
Halkan kattanó
apró zár pattant
a dobozra.
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
