Az élet bohóca
Dátum: 2011. január 12. 20:51Műfaj: PrózaCimkék: van, hogy a sötétből fény villan |  |
Mikor úgy érzed...már nincs tovább, már nincs mélyebben, és semmi, de semmi nem jöhet, akkor, hirtelen...értelmet kap minden amit teszel, és olyan örömmel teszed aztán.
Az élet bohóca
Fürdött a fényben - szíve telve volt örömmel, hogy...szereti a közönség.
Egyik este lent, a félhomályból észrevett egy szempárt. Ragyogtak azok a szemek, tündököltek, és ha a bohóc mondott valamit az eddiginél is jobban mosolyogtak rá...rá, az örök vesztesre, a mindenkit kiszolgáló keserű szívű nevettetőre!
Őt nézte minden előadáskor, őt várta, s boldog volt, ha megjelent! De milyen boldog?!!! Szíve ugrált örömében, kalimpált, hogy alig tudta helyén tartani!
Teltek a napok, a hetek, az évek és az öröm egyre fokozódott benne, mert...szerette, féltve óvta az a tekintet. És neki, csakis neki öltözött be minden este a bohóz, sminkelte magát órákig a tükör előtt, hogy...igazi, hogy szeretnivaló legyen mindíg!
Ám a nagy nevettetőre is hatott minden, ami körülte zajlott. És nem talált rá ellenszert, csak az önmarcangolást, az önemésztést, hiszen...ebbe űzték mindíg bele a gondjai, bajai. De a fellépéseket soha nem mulasztotta volna el, semmi és senki kedvéért, hiszen....!
"A következő műsorszám...- hangzott a fehér bohóc szájából, és a közbohóc...belibbent a színre. Első pillantásával a csillogó szemeket kereste, de...üres volt a hely, és sötét a nézőtér. A bohóc megrettent.
"Csak valami közbe jött, azért nem ért még ide!" - nyugtatta magát, de érezte...magának hazudik vele.
A bohócszám estéről-estére elmaradt, mert nem volt képes feltenni a piros orrot magának. Úgy érezte: akiért megtenné...az nincs, a többiek pedig..megvannak nélküle is!
Csak ült az öltözőjében, maga elé bámult és úgy érezte...vége a világnak, a szépnek és jónak!
Aztán...egy este erőt vett magán és újra kiállt a deszkákra. Akadozva, fásultan fogott hozzá a számához, de tudta, ha nem teszi...beleőrül a várakozásba! Játszott...keményen tartva magát, és nevetett akkor is, ha nem volt kedve hozzá.
Ment a következő este is...ki a manézsba...nevettetni.
És fény áradt felé, lentről...ott volt az édes szempár, és nézte őt. A bohóccal fordult egyet a világ...úgy érezte...fentről vigyázza egy kéz az ő mozdulatait, és segít neki...boldognak lenni!
Elment egy Szentélybe, fogadalmat tenni. Megfogadta...magának, hogy elég volt a keservből, a bánatból, az önvádakból! Elég...egy életre!
Még boldog akar lenni, még szeretne igazán örülni, nevettetni, játszani...szeretni! Szeretné visszakapni azt a rajongó szempárt, akiért oly sok este a szívét adta!
Mert csak vele tud igazán...szeretni!
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
