Az Utolsó Ecloga
Dátum: 2008. március 31. 07:55Műfaj: VersCimkék: elmélkedés, vers |  |
Pállott a nyári éj, heve nem hagy nyugodni. Pőre porhüvelyem verejték borítja...
Fekszem az ágyon, takaróm a sötét, s most ismét itt vagy velem, furcsa érzelem.
Bámulom a plafont ott fent, a vak homályban, és újra érzem, hogy körülölelsz, ringatsz,
de bennem élsz ugyanakkor lebegve. Szólíts meg kérlek hát, s áruld el ki vagy?
Ő
Jó. Aludni hiábavaló e forró éjszakában, beszélek hozzád most, por, halandó lélek.
Már az csoda, hogy egyáltalán megértesz, de költő vagy, s borod igazságát éled.
Hogy ki, s mi vagyok? Nevezz, ahogy akarsz. A név, hívság, s csak arra jó, hogy elméd fogadni képes legyen mindent, mi névtelen; sokféle nyelveken hívtak már istennek, s míg imádtak, felelősségekkel bőven felruháztak. De hívtak már föld-anyának,
s –apának és mindenségnek is – hogy velem mérd magad. A léted vagyok, melybe megszülettél, s most, hogy a vég közel, belém kapaszkodsz megint...
Költő
Ő
Önön sírodat ásod, s éppen gyors felfogásod a baj.
Költő
Kérlek, lassabban kicsit, nem értlek. Az észt vádolod azért, hogy meghalok?
Ő
Én nem vádolok, s nem is ítélkezem. Léted vagyok, mint egykoron a dinoszauruszoknak. Ők százötven-millió évig éltek létükkel békében. Neveket ők nem osztogattak, s az egyensúlyt fel nem borították.
Költő
Én hát azért enyészek el, mert felborítottam?
Ő
Tőlem az élet ajándékát kaptad... tervezni,
s alkotni tanítottalak. S lám mire használtad? Háborúkban emészted kincseim javát. És miért? Hatalomért... E szót tőled tanultam: hatalom... a létnek nem kell ily beteg fogalom...
Költő
Kérlek, bocsásd meg a mi vétkeinket! Kicsik vagyunk még...
Ő
Megbocsátni, az tud, ki haragszik. Én nem tudok haragudni sem. Kicsiny vagy valóban, s felnőni időd nem maradt. Mi háromszázezer év, melyet itt töltesz
a létben, mondjuk a százötven millióhoz mérten, mondd? Nekem ennyi sem kell, s az ózonlyuk beforr... a műanyag szatyornak híre sem marad...
Hol leszel te már akkor? Elégeted magad. Új élet születik hiteid elporladt katedrálisain, talán értelmesebb, mint amit te, a legértelmesebb, dőrén elherdáltál...
Költő
Semmi remény nincs hát, hogy élhessek?
Ő
Remény? Mi az? Csak száraz tények vannak, s őrlik életed... Élni akarsz? Szenvedni tovább?
Hát legyen. Bár korán megtanultad mi az összefogás, apró csapatod mamutot győzhetett. S ha most képes lennél kinyújtani kezed... s piciny létedet körbeöleled, körbe a világod... s engem, a létedet, hatalom fölé helyezni tudnál, tán megmaradsz...
...s így tenmagad szolgálod...
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
