Ballada az élethazugságról

Szerző: HalacskaDátum: 2009. november 02. 21:47

Műfaj: VersCimkék: emberi dolgok, sultan meséi, hit

Isten csak ül mennyei trónján,
élvezi, hogy neki mindent lehet,
hogy egyfiának kegyetlen sorsát
élik alatta mind az emberek.
És míg ő csak nézi álszent búval,
hogy hazudunk magunknak életet,
perc-éveink cseppenként elhullnak,
bárhogy kerülgetjük a végzetet.

Igy múlik el naiv ifjúságunk,
míg hisszük, hogy az élet szép lehet,
közhelyekből építjük az álmunk,
még elhisszük, hogy teremtőnk - szeret.
Azt gondoljuk, kezünkben a sorsunk,
boldogan élünk ezer éveket,
a szerencse mindig felénk fordul,
s reméljük, hogy jövőnk végtelen.

Nagy bátorság kell a józansághoz,
kutatni istent, száraz tényeket:
nem vagyunk mi mások, csak rossz bábok,
sors játszik rajtunk végitéletet.
Ösztöneink rabságába zárva
örököljük a fegyőr-géneket,
életünk egy rohadt kényszerpálya,
az istenünk... Szadista szörnyeteg!

Ajánlás:

A halálban nem angyalok várnak,
senki sem mond majd ránk ítéletet:
hideg földbe ronda vermet ásnak -
és végessé válik a végtelen!

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket

Eddig 4 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. Halacska (#14338)	2009. november 05. 21:43
Köszönöm a kedvező véleményeteket! :)


2. idegen (#14322)	2009. november 05. 17:18
Nagy bátorság kell.Valóban...De szép.


3. Marcipan (#14320)	2009. november 05. 16:55
Egyetértek! :)
Válasz Janó hozzászólására (#14317).

4. Marcipan (#14309)	2009. november 05. 15:35
Nagyon szépen megfogalmaztad gondolataidat.