Black Ice:Napfelkelte
Dátum: 2011. május 26. 18:03Műfaj: VersCimkék: újjászületés |  |
Black Ice:Napfelkelte
Napnyugtával, nyugovóra térek én,
álomringatásban suhan, jön felém.
Legyen tudatdimenziói pont veled,
ugyancsak csalóka, álomképzeted.
Szélsebbelégességben tépve ébren,
életveszélyesen lessem-e végzetem?
Képlékeny létem értelmezésében,
életmérgezésem védjegye édesem.
Fényeretnekedbe égesd bélyeged,
érzéki éjféligénykéji édenképedet.
Vérlecseppenésembe létjelélen fél,
ajkadra alél a lélek s alvad már a tér.
Térbennképzelgéssí tényem véled,
éhségeddel szeretett szív halni téved.
Fehér lepellel takarsz eltűnve lépsz,
hajnalhasadásnyi kényszerképzeti rész.
Napsugárárban reggel a fürdés fájdalom,
tükörben halványodó önmagam, vakon.
Hiszen most látom a sebhelyt szívemen,
igazságharapásnyi jel, nyakon van jelen.
Eddig minden lényegében lényegtelen,
ha nem történt volna pont, miért velem?!
Halatlanul s halhatatlanul alul a fény,
ordítva születettgyilkossá vált a lény...
Érzem hogy szomjazza lüktetve artériád,
belsőátalakulási gátra hasztalan már imád.
Mit tegyek mint halálra-született élőhalott,
kúszva lassan be törtöm, az összes ablakot.
Kínoktól égővalóm utoljára csak hozzá siet,
testem s a lelkem mégis fagyott jéghideg...
Napfelkelte áldott-fénye így újra felragyog,
elporladok, fognak angyalok, boldog vagyok!
