Búcsú.Rómától.
Dátum: 2009. május 11. 20:35Műfaj: PrózaCimkék: élet, szerelem, érzések |  |
Keserédes, de már ez sem számít, mert csak mosolygok bele a virágokba. A zene is messze visz. Nem rossz már gondolni sem, mert tudom, hogy ezért még érdemes. Ez még akkor is csak dolce. Vita.
Búcsú. Rómától.
1.
Beccsekkolok és várok, aztán már repülök is fel a magasba.
Minden olyan kicsi. Ott élek én, abban a makettban – gondolom, és csak nézek ki az ablakon és bámulom a talán nem is létező pöttyöket.
Innen te is apró vagy, ahogy távolodom tőled, míg össze nem zsugorodsz és el nem tűnsz teljesen.
Szeretném ha tovább repülne a gép. Talán fel a Holdra vagy még tovább.
Sétálhatnék a tejúton is, vagy akár ugrálhatnék a felhőkön – gondolom magamban és észre sem veszem mikor közeledni kezdünk a föld felé.
Talán látlak még egyszer. De most nincs nyomod. Az arcodra sem emlékszem már.
2.
Izgatottan ébredek reggel, hiszen itt vagyok, benne a dolcevitában meg a sok tuttofruttoban.
Reggeli után meccsre indulunk. Látom a döntőt – örülök magamnak és rohanok tovább a metróra. Nem tudom vannak-e itt emberek, mert olyan sok, hogy mind elveszik.
De most nem is érdekel.
Hárman ülünk le a bal sarokban és már kezdem is érezni azt a bizonyos. Hangulatot. Ugrálni próbálok, de csúnyán néznek a hölgyek-urak, úgyhogy inkább visszaülök gyorsan a helyemre. Mégiscsak vesz a tévé. Érdekelnie kéne(?).
Látom ahogy bejönnek a pályára és csak ámulok. Te már sehol nem vagy.
Ott hagytalak a passportkontrollnál.
Együtt állunk fel tapsolni. Azt hiszem ismerem a vadidegen arcokat is.
Győzött a kedvenc és én is vele együtt.
Nyertem egy tőled mentes napos délutánt.
3.
Álmomban még a nézőtéren állok, üres a stadion és te sem vagy ott velem. Talán már nem is emlékszem az arcodra.
Reggel a Trevikútnál várom hogy egy anitaekberg integessen felém, de nincs ott. Ha ott lenne sem látnám, mert nem férek oda a peremhez.
A végén én fogok itt fürödni, már ha túlélem a bunyót vagy fejbe nem vág az aprópénz. – mosolygok magamban, de csak azért mert még mindig bízok benne, hogy elérem. A peremét.
Kattintsunk egyet a géppel és menjünk – hallom a hátam mögött és nem ellenkezem mert kezdem feladni a harcot, hogy láthatom még. Az arcodat is.
A Spanyollépcsőt nem takarhatják el előlem, ez most neked sem sikerülhet.
Gyönyörű – gondolom magamban és csak élvezem a dolcevitát, lassan ránt is magával.
Keserédes, de már ez sem számít, mert csak mosolygok bele a virágokba. A zene is messze visz. Nem rossz már gondolni sem, mert tudom, hogy ezért még érdemes. Ez még akkor is csak dolce. Vita.
4.
A Vatikán pont olyan kicsi mint gondoltam. Ott él a Pápa meg sok minden van, de én mégis csak arra a két mutatóujjra vagyok kíváncsi. Ott a plafonon.
Furcsa lesz ezt élőben – elmélkedek, de már nem is érzem hogy haladok előre a csordában a többi emberrel(?) együtt.
Tudom hogy tartunk valamerre, de már nem emlékszem hova. És miért. Asszem talán Michelangelo, de nem biztos.
Ez nem valami munkatábor lesz – reménykedem, de már nem látom az alagút végét. Azt sem tudom, te ott állsz –e majd.
Hirtelen jött ütés éri a hátam, megijedek, de nincs miért, csak egy néni aki még mindig harcol, hogy elérhesse amit el kell.
Menj csak – mondom magamban, és valahogy mégis ott állok a kápolna közepén. Sokáig bámulom a plafont míg végre összeáll a kép. Mostmár értem. Nem te voltál. A cél sem.
5.
Beccsekkolok és várok. Már repülök is fel a magasba. Távolodik tőlem a spagetti, a szájtszíing meg a mindennapi bongiorno.
Sebaj, jövök én még ide – gondolom magamban és dugom is be a fülembe a zenét. Rhcp megy, de csak vidáman, mert nem hagyhatom magam búcsúzni, nem lehet az, hogy itt és most. Vége legyen. Ennek az útnak.
Az apám megint bekattan, fészkelődik a székben, érzem ahogy kezd előtörni az otthoni arc, de most nem akarom látni. Ezt sem. Még mindig a dolcevita kell.
A narancslé az ölemben landol, de ez most nem számít, mert én még nem vagyok kész. Elindulni.
Muszájból emelem fel mégis a kezem és intek oda. Ciao – mondom magamban és csak bámulok tovább. Azt hiszem hiányozni fogsz. Bár az arcodra sem emlékszem már.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Persepolis (#8942) | 2009. május 12. 14:24 |
Hiába jó írás, de engem is nagyon zavartak ebben is, és a másik Rómás írásodban is a fonetikusan leírt angol szavak. Miért nem használsz magyar szavakat, hiszen olyan árnyalt nyelv a miénk... amúgy a hangulata nekem is tetszett. | |
| |
