BUNDI kutya története
Dátum: 2009. december 10. 14:08Műfaj: NovellaCimkék: tanulság |  |
Valamikor réges régen élt felénk egy érdekes kiskutya. Azt mondták az emberek, hogy tán nem is kutya, mert az olyan dolgokat csinált, hogy a macska megállt a farkán, amikor meglátta.
Valamikor réges régen élt felénk egy érdekes kiskutya. Azt mondták az emberek, hogy tán nem is kutya, mert az olyan dolgokat csinált, hogy a macska megállt a farkán, amikor meglátta.
Amint észrevette, hogy a kis gazdija, Gábor indul az iskolába, ő is utána vetette magát. Hiába mondta, hogy eredjen vissza, Bundi csak nem fogadott szót. Úgy tett mintha visszamenne, de lopva mégis követte Gábort és amikor nem vette észre senki, szépen besurrant az osztályba és meghúzódott a pad alatt. Ej, de hiába volt óvatos, a tanító bácsi máris észrevette és pirongatni kezdte.
- Micsoda dolog ez fiam? Mért nem hagyod négy lábú barátodat otthon?
Szabadkozott a fiú, hogy ő nem tehet róla, ez a kutya ilyen engedetlen és túlzottan kíváncsi fajta. Kéri a tanító bácsit, hogy ne kergesse el. Valószínű, hogy ő is olvasni meg írni szeretne megtanulni.
- Jól van, - mondta a tanító bácsi. - Én nem is bánom, de, ha nem tanulja meg, akkor többet nem engedem be az osztályba.
Na, persze ezt is csak azért mondta, mert meg volt győződve róla, hogy amúgy sem fog neki az menni, de tévedett. A kis Bundi rövid időn belül megtanult írni. Csak ott hasalt a pad alatt, de élesen figyelte a tanító minden mozdulatát. Nem csak figyelt, jól meg is jegyezte egy életre mind az összes betűt az ábécéből.
Egy kis idő múlva a tanítóbácsi így szólt hozzá:
- No, lássam Bundi, mi ragadt meg a fejedben? Gyere a táblához...
Bundi bizony nem kérette magát, azonnal ugrott és csodák csodája, a krétát a farka hegyére kapta és úgy írt azzal a táblára, hogy az egész osztály ledöbbent, mert Bundi még azt is tudta, ami nem volt feladva. Mindent tudott.
Meg is lepte a tanítót, csak álmélkodott, hogy ez hogyan is lehet, miféle jószág ez a kutya? Csak sápítozott erősen.
Volt abban a faluban egy igen gazdag ember, akinek a fiacskája, a Petike otthon elpanaszolta , hogy ő hiába gazdag, mert az osztályban mindenki a Gáborkát veszi körül, mindenki annak jár a kedvébe.
- Hogyhogy? - csodálkozott a gazdag ember. A te szép ruhádra, meg egyéb holmidra senki nem tekint? Mindenki azt a rongyos kölköt veszi körül? Na, ennek utána szeretnék nézni, vajon mi lehet az oka?
- Hát a kis okos kutyusa miatt. - vallotta be Petike, mert az olyan okos, hogy még írni is tud.
- Na, ezt már nem hiszem -, kiabálta gazdag ember, - ilyen még a mesében sincs, nemhogy a valóságban lenne.
Na, de azért mégis elment, és egyik nap benézett az iskola ablakán. Hát mit látnak szemei? A kis Bundi ír a táblára és az osztály ott ül, nézi a bűvész mutatványt.
- Ejnye, no! Mégsem hazudik a Petike, - mormogta a gazdag ember. - Hát ez hogy az ördögbe létezhet? Nem tudom elhinni. - dörzsölgette a szemét és hüledezett.
Azonnal bement az osztályba és megkérdezte a tanítótól:
- Kié ez a kis jószág? Ez az ócska vakarcs, mert egyéb nem lehet, hisz nem ide való a gyermekek közé.
Az osztály hallgatott de Gáborka bátran felállt és büszkén mondta, hogy az övé.
- Micsoda? - nézte meg jól magának a gazdag ember a gyermeket. - Még hogy a tied ez a dög, valahonnan loptad, te gyerek, látom én jól, hogy ez kiképzett cirkuszi kellék, nem közönséges paraszt kutyája, de nem ám. Engem nem lehet lóvá tenni.
S ezzel a tanítóhoz fordult, hogy megdorgálja:
-El vagyok képedve tanító úr, még ön sem szól semmit? Hogy fordulhat ilyesmi elő a mi iskolánkban? Egy kis paraszt gyerek lopott kutyával zavarja az órát? Mi? Azt akarja, hogy panaszt tegyek a tanfelügyelőségen?
- Jaj, dehogy - ijedt meg a tanító.- dehogy kérem, és azzal megfogta a kutyát és kirakta a folyosóra. Gáborka utána szeretett volna menni, de a tanító rámordult:
- Maradj a helyeden, ne merj megmozdulni!
Ott is maradt szegény és aggódva várta az óra végét, miközben arra gondolt, hogy az ő kis Bundijával történni fog valami.
Nos nem is tévedett szegényke, mert a gazdag ember, ahogy kilépett, azonnal felkapta a kis Bundit és haza vitte. Mikor Gáborka kijött az óráról, már hiába szólongatta, nem volt a kis kutya sehol. Kisírt szemekkel ment haza. A szülei hiába vallatták, nem mondott otthon semmit, csak szipogott egész nap.
Estefelé mégis csak elmondta, hogy bizony az ő Bundija eltűnt, azért olyan szomorú.
Eközben a gazdag ember hazavitte a Bundit, egyenesen Petike szobájába. Mindjárt vett neki egy kényelmes ketrecet abba bezárta és elment a dolgára. Na, mikor ment haza Petike, látja, hogy ott a Bundi. Azonnal kiengedte onnan és egész délután azzal játszott. Este meg jött az apja, hálásan köszönte neki a szép ajándékot, boldog volt nagyon. Megszokta már, hogy amit csak megkíván, azt azonnal teljesítsék neki, ezért nem is csoda, ha egyszerűen - természetes dolognak vette, hogy a Bundi is lehet az övé, ha egyszer ő úgy akarja.
Másnap amikor belépett az osztályba, nagy volt a csönd. Még a tanító sem szólt semmit, mindenki hallgatott. Gáborka meg Bundi nem voltak sehol sem.
Később a szünetben a gyermekek körbevették Petit és arról faggatták, hogy mi lett a kis Bundival és vajon hol lehet Gáborka?
Petike nem tudta, mit mondhatna nekik. Életében először szeppent meg igazán. Most érezte először, hogy nem meri bevallani az igazat. Nagyon rosszul érezte magát, elgondolkodott és azon töprengett egész délelőtt, mit lehetne kitalálni, hogy a Bundit visszahozhassa az órára.
Délután amikor hazament, már nem tudott annyira örülni Bundinak, pedig a kutya nem mutatta, hogy haragudna rá, még a táblára is hajlandó volt írni, hej, de mit ér az, ha nem látja azt senki? Egyedül csak ő láthatta. Szaladt, hogy elmondja az anyukájának, de annak annyi sok dolga volt, éppen a cselédeket ellenőrizte, hogy miképpen dolgoznak a százegy szobát jól kisöpörték e rendesen. Azt a több száz ablakot, ami a szobákon van, mind tisztára fényesítették-e? Hát volt ám dolga éppen elég. Nem jutott idejéből arra, hogy Petike kutyuskájának produkcióit nézegesse. Hiába rimánkódott a gyerek, folyton csak azt mondta, hogy nem ér most rá ilyen dolgokra és várjon.
Hát várta szegény Petike, várta ám, de senki nem nézte meg, hogy mit is tud a kis Bundi? Mindenki elfoglalt volt, Petike pedig egyre jobban érezte, hogy nem lesz ez így jó. Végül nem bírta tovább. Egyik reggel megfogta Bundit és elvitte az iskolába. Hej volt nagy öröm, az egész osztály ujjongott. Még a tanító bácsi is mosolygott.
- De, gyerekek, - mondta titokzatosan, ugye ilyen kis vackokat nem szokás beengedni órára? - kérdezte, de nem volt komoly a tekintete. Az osztály nevetett. Ő is velük nevetett. Hiába minden, ha egyszer ennyire a szívükhöz nőtt az a kutya, nem tehetett ellene semmit. Örültek nagyon, mert Bundi már egészen olyan lett, mintha ő tanítaná az osztályt. Ha valamelyik betűt nem ismerték fel, azonnal ugrott és a farkával írta fel
milyen betű lehet az.
Hát így örültek és Petike is rádöbbent, hogy hiába van az embernek valamije, ha nem osztja meg senkivel sem, nem sokat ér az. De egyszer csak hiányérzete támadt. Nézett körül, hát a Gáborka nem volt az osztályban. Vajon hol lehet? Nem tudta senki, hiába érdeklődött.
Alig várta, hogy kicsengessenek, szaladt hamar Gáborkáékhoz és vitte haza neki a Bundit. Jaj, Gáborka nagyon beteg lett, végig a kutyáját siratta, félre beszélt, mert lelkiismeretfurdalás gyötörte, hogy ha ő akkor kiszaladt volna, most meg lenne a szegény jószág, de ő gyáva volt, nem mert utána menni, és tessék, szegény bánatában világgá ment, elcsavargott, mert csalódott a gazdijában.
De bezzeg visszatért belé az élet, amikor Petike bevitte és odaadta neki a kis kedvencét.
- Gáborka visszahoztam a Bundikádat. - mondta és nevettek mind a ketten.
Persze Gáborka soha nem tudta meg, hogy hol volt a kutyája. Hálásan nézett Péterkére, hát mégis csak jó volt hozzá, hogy elment megkeresni és visszahozni neki a Bundiját.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Györgyi (#19352) | 2010. május 06. 15:40 |
Nagyon kedves mesét hoztál. Gratulálok.:-)) | |
| |
2. ultraviolet (#15897) | 2009. december 14. 15:30 |
Óh gyermeki naivság! Csak véletlen sem tételezni föl senkiről a rosszat... | |
| |
