Édesanyám
Dátum: 2008. március 21. 11:09Műfaj: PrózaCimkék: édesanya |  |
Pár gondolat az anyukámról, akit én már nem ismerhettem meg. Remélem azért odafentről lát és gyönyörködik a gyönyörű unokájában is! Ez az írás az emlékéről szól
...nekem nem volt. Nem tudom mit is jelent. Volt egy asszony, valamikor a múltban, aki annyira szerette édesapámat, hogy az életével játszott, csak leányt szüljön neki. Mert neki ez volt az álma. Egy lány. Fia már volt, igaz sajnos nem ő nevelete. Az asszonynak is volt már egy fia és egy lánya az előző házasságából.
Mindenki ellenezte ezt a kapcsolatot. A nagyanyám elátkozta a saját lányát. Az anyám? Ő meg menekült. Menekült a verekedős férje elől. És jött az apám, és nem verte, szerette. És terhes lett az asszony, az orvosok mondták neki, hogy késő van már egy harmadik gyerekhez. De az asszony nem hitt nekik.
Megszülettem, szerettek, vigyáztak rám. Igen az édesapám és az édesanyám. Azután úgy fél éves lehettem, mikor meghalt apám öccse, megfagyott miközben haza gyalogolt Békéscsabáról...hozzám. Hogy mint szokta megöleljen. Elromlott a kocsi, hát nekivágott gyalog.
Egy hónapra rá az édesanyám egy éjjel öntudatlanul motyogott és kiabált. Agyérgörcsöt kapott. Még két hétig élt. Még apámat megismerte. De engem már többet nem vehetett a karjába.
Felnőttem, anya nélkül, mostohákkal körül véve. Egészségesen, de nem sértetlenül és nem boldogan. Az apám tönkrement, sosem volt többé önmaga.
Nem tudom mit jelent az a szó számomra, hogy ANYA, bennem üresen kong ez a pár betű. Nem takar semmit. Nem takar arcot, pillantást, símogatást, boldog éveket, szigort. Semmit.
Amikor megszületett a fiam, akkor én is édesanya lettem. Már tudom, hogy az anyám miért választotta inkább a halál kockázatát egy abortusz helyett.
Amikor a fiam szemébe nézek látom, hogy mit jelent a szó, édesanya. Tudom, hogy mit jelent, de én mégsem érzem. Csak a kisfiam. És én rabló módon ellopom a mosolyát, az érintését, a gyermekízű kedves szavait, hogy kicsit érezzem, mit vesztettem el.
Nincs szebb és fontosabb kötelék, mint ami az anyát a gyermekéhez fűzi. Mégis annyian eltépik ezt a fonalat. Nem is tudják, hogy mennyit lopnak el a gyermeküktől. Önmaguktól.
Felnőve késő már pótolni mindent. Lehetetlen. Át kell élni az együttlét minden lehetséges másodpercét.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
