EGY FA ALATT ÜLTEM

Szerző: feketetulipanDátum: 2009. november 01. 23:43

Műfaj: VersCimkék: elmélkedés

Halk koccanás, mit ablakon ejt a lélek,
a lelkem odakintről hozzád benézett,
oly szépnek lát, oly csuda irigyeltnek,
elnézi arcodat, mossák esőcseppek.

Egy fa alól jöttem, neked nevelt fa volt,
sokan dicsértek, fülem felfogta, ki vagy.
Hogyha várod mosolyom, segít a Hold?
jöttem újnak s most leszek megszokottad.

Egy fa alatt ültem, neked nevelt fa volt,
sokan dicsértek, s rájöttem, ki is vagy most.
Nem bírtam ott maradni, jönnöm kell ide,
ablakodnál öntöm ki szívem, elődbe..
jövök égve, s most egyszer csak megvírrad.
Ébred illatos éjjeli nap, hangya mécsese,
árnyakat fest, rajzol tengeri kékre,
ó, engedj be, te melléd mindennap,
elmondom, mit ettem, mit ittam, te hallgasd.

Mozdul a huzatos fuvallat, egy utca szélen,
Átszalad, motoz, illatos blúzokban pihen,
kutatja pajkosan, kuncogva kóstolgat
bimbókat, szép nyakat simogat, csókolgat.

Fordul át szép nyakadon büszke fejed,
rám tekint, kéreti szememet, epeked,
pillantja fogsorom, mutatom , s vagyok
asszonynak óhaja, tudója, vigasza...

Amikor kimondanám, veled nincs harag,
úgy lógna bizalom zápfoga, mint a harang.
mégis elkezdenék enni egy almát
jó na, senki nem kérte el a csutkát,
Így került a porba... szádba kiharap?