Egy fogyókúrázó töprengései:
Dátum: 2008. március 26. 13:55Műfaj: PrózaCimkék: egypercesek |  |
„Enni, vagy nem enni, ez itt a kérdés” A kulináris élvezeteket – mint primer életfunkciót – egyébként sem illik megszakítani. (a többit sem) A „Zabálicus interraptus” (lat.) azért nagyon veszélyes, mert alanyainál heves ellenkezést, dühöt, esetenként tettlegességet válthat ki. Ez lehet a közvetlen
„Enni, vagy nem enni, ez itt a kérdés”
A kulináris élvezeteket – mint primer életfunkciót – egyébként sem illik megszakítani. (a többit sem) A „Zabálicus interraptus” (lat.) azért nagyon veszélyes, mert alanyainál heves ellenkezést, dühöt, esetenként tettlegességet válthat ki. Ez lehet a közvetlen oka, hogy egyfolytában eszem, nem akarom a környezetemet, felesleges veszélyeknek kitenni.
Az többször előfordult, hogy éhesen ültem le az asztalhoz, de azt, amit a „gasztrológián” ajánlottak:” kelljek fel az asztaltól éhesen” még eddig nem sikerült megvalósítanom. A szintén tanácsolt „sok mozgás” nálam, már 500 méter után, fokozott étvágyat váltott ki.
Egyik barátomnak viszont sikerült jelentős súlycsökkenést elérnie, amikor „gasztrofobiás” –az e betegségben szenvedő, képtelen az éléskamrában tartózkodni- panaszaira nem talált az orvostudomány megoldást. (A hűtőszekrényük is a spájzban volt)
Egy ideje reménykedtem, hogy majd az „írás” elvonja a figyelmemet, a felesleges táplálkozástól, de kiderült éhesen egy árva poén nem jut az eszembe, ha jóllaktam, meg képtelen vagyok gondolkozni. Egyetlen megoldást találtam: Evés közben írok! Ennek ugyan megvannak a veszélyei, -megakad a nyelési folyamat- ha valami „nagyon bölcset” vetek, számítógépre. (Majdnem „papírt” írtam, de az abált szalonna papírjára nem lehet írni, mert a paprikás zsírfolton, állandóan megcsúszik a toll.) Olvasás közben is, nassolok ezt-azt, és itt is van veszély, mert néha nem tudom „lenyelni”. (nem a falatot)
A „zugevést” értelmetlennek tartom, mert az egésznek semmi értelme, ha nem botránkozik meg senki rajta: „Hogy vagy képest ennyit zabálni”!
Irigylem mindazokat, akiknél csak valamely súlyos lelkiállapot, -bánat, csalódás- vált ki evéskényszert, az evés nálam, sajnos lelkiállapot független tevékenység.
Anyukám mindig azt hangoztatta, hogy ne edd meg kisfiam, ha meg megetted, akkor ne legyen lelkiismeret furdalásod, mert attól aztán végképp nem lehet lefogyni.
A szerző, többszörös „gasztronauta”
