EGY MEGRONTOTT ÉLET 3. rész
Dátum: 2009. május 17. 16:28Műfaj: NovellaCimkék: utca, hideg, kétségbeesés |  |
Rózsika a rémülettől meredt szemeivel, sápadt arcán mérhetetlen undorral nézett fel a férfire. A kalauz látva az ijedt arcot, halkan közölte, hogy a végállomásra értek.
AZ UTCÁN
Rózsika a rémülettől meredt szemeivel, sápadt arcán mérhetetlen undorral nézett fel a férfire.
A kalauz látva az ijedt arcot, halkan közölte, hogy a végállomásra értek.
A lány halovány arca az izgalomtól hamar pírt kapott. Felkapta táskáit és gyors léptekkel indult elhagyni a vonatot. A peronon járt, amikor eszébe jutott, hogy még csak nem is köszönt. Visszafordult, de a kalauzt már nem látta sehol.
Még éppen csak világosodott. Meglepődött a rengeteg ember láttán. A kijárathoz érve döbbenten olvasta a táblán: Budapest-Keleti pályaudvar
Álmaiban már többször járt a fővárosban, de idáig csak képeket látott róla. Leült egy padra és onnan csodálta a napfelkeltét.
A reggeli csúcsban egymást érték az emberek. A bámészkodásból gyomra korgása zökkentette ki. Nem csoda, hiszen tegnap dél óta nem is evett. Először nyúlt tegnap este óta a pénztárcája után. Megszámolva a pénzét, maga is meglepődött, hogy milyen jól markolt. Csupán háromezer forinttal kevesebbet hozott el a kasszából, mint ami hivatalosan megillette volna. Nem bánta, de tudta, hogy megdolgozott érte. Elindult, hogy reggelit vegyen magának és közben azon gondolkodott, hogy hol talál éjjelre szállást. Vett egy újságot, hátha akad benne valamilyen megoldást.
A kirakatokat nézegette amikor friss péksütemény illata csiklandozta meg az orrát. Benyitott a büfébe, ahol alig volt szabad asztal. Kivárta a sorát, kért két túrós táskát és egy nagy pohár tejet. Az egyik asztalnál addigra volt egy szabad hely. Illedelmesen köszönt majd leült. Jól esett gyomrának a reggeli. Közben belelapozott az újságba. Hamar meglátta az albérleti hirdetéseket, de az árakon nagyon meglepődött. Majdnem az összes pénze rámenne egy havi lakbérre. Az egyik hirdetésben csak telefonszámot talált. Eldöntötte, hogy felhívja, bár nem sok reménye maradt. Amint végzett, összeszedte a holmiját, megfogta a tálcát és visszavitte a pulthoz. Akkor látta meg egy táblán, hogy mosogatót keresnek. Érdeklődésére a főnökhöz vezették. A rémület eltorzította gyönyörű arcát. A hatalmas ember Gézára emlékeztette. Nem is értette a férfi szavait, csak az járt a fejében, hogy minél előbb szabaduljon innen.
Az utcára érve megnyugodott. Tudta, hogy soha többé még a környékére sem jön a büfének.
Az első telefonfülkénél felhívta a megadott számot, de amikor még kauciót is kértek, lemondóan elköszönt.
Az óra mutatója jelezte az idő rohanását. Még semmit nem intézett, de már delet harangoztak. Eszébe jutott Ilonka néni. Már biztos megtalálta a levelét.
A kisváros csendes volt, semmi nem árulkodott az éjszaka történtekről. Ilonka néni tálcára tette a meleg levest és az imént sült tepertős pogácsát. Gondolta, hogy meglepi Rózsikát. Tudta, hogy egész héten keményen dolgozik, Ma végre szabadnapos, ezért hagyta aludni.
Az ajtóhoz érve halkan kopogott. Mivel válasz nem érkezett, lassan lenyomta a kilincset. Az ágy be volt vetve. Arra gondolt, hogy a lány a fürdőszobában lehet. A tálcát letette az asztalra és leült. Szeme megakadt a levélen, amely neki szólt. Rosszat sejtve olvasni kezdte:
Kedves Ilonka néni ne haragudjon, hogy szó nélkül távoztam, de tudom, hogy egyszer megérti tettemet. Az ötezer forintot a rezsi rendezésére hagytam.
Köszönöm kedvességét és bocsánatát remélve szeretettel búcsúzom:
Rózsika
Ilonka néninek könny szökött a szemébe. Elképzelni sem tudta a lány távozásának okát. Összehajtotta a levélkét, beletette a pénzt és a pénztárcája rejtett zugába tette.
Hamar felöltözött és átment a közeli boltba, hátha megtud valamit. Nem csalatkozott, mert a hírek már szájhagyomány útján terjedtek.
Ahogy az asszonykoszorú közelébe ért, kérdés nélkül mesélték is a történteket.
A szóbeszéd szerint a kocsmáros kirúgta a lányt, mert rajtakapta amikor éppen lopott a kasszából. Dulakodás közben még Géza arcát is szétmarta az a kis beste, még jó, hogy elmenekült. Mindenki szegény Gézát sajnálta.
Egyedül Ilonka néni nem hitte el a mesét. Érezte, hogy valami sántít az elmondottakban. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy ilyen jólelkű, csöpp teremtés neki ugorjon egy ekkora embernek.
Amikor meglátta Géza arcát, nagyon meglepődőtt. Ami igaz, az igaz, valaki csúnyán helyben hagyta a képét.
Hamar esteledett. Rózsika jobbnak látta visszamenni a pályaudvarra. Ott legalább világos van és ha nagyon fázik akkor el lesz majd a váróban. Leült egy padra, sapkáját maga mellé tette és fáradt, elkeseredett arcát a tenyerébe temette. Azon nyomban megjelent szemei előtt Géza őrült tekintete. Nem tudta eldönteni, hogy fázik vagy csak a hideg rázta ki a gondolattól, majd az jutott eszébe, hogy a kalauz még a jegy árát sem kérte el tőle. Elkeseredéséből egy koppanás zökkentette ki. Ahogy a zaj irányába fordult látta, hogy a sapkájában pár pénzérme lapult. Alig tért magához, hiszen ő nem azért tette le a sapkáját, hogy kolduljon. Elszégyellte magát, gyorsan felkapta a batyuját és elindult a váró felé. A sarokban két hajléktalan fázósan kuporgott a papírdobozok között. Rózsika kivette a pénzt a sapkából. Kereken hétszáz forint lapult benne, amit odanyújtott a párnak. Azok hálából pálinkával kínálták, de Rózsika nem kért.
Megállapította, hogy vannak még jószívű emberek, bár neki egy jó szóra lenne szüksége.
A váróból hamar kitessékeltek mindenkit. Kint nagyon hideg szél fújt. Ahogy bolyongott a pályaudvaron, észrevette a külső vágányon veszteglő vonatot. Felkapaszkodott és az első fülkében letelepedett. Nem volt fűtve, de kellemesebb volt, mint kinn a csípős hidegben.
A sötétben hamar elaludt.
Egyszer csak Géza erős kezét érezte a vállán. Látta arcán a mély sebeket és úgy érezte, hogy most mindennek vége. Nem kapott levegőt ahogy a férfi két kézzel szorította vékony nyakát. Hiába kapálódzott, az erős szorításból nem szabadult. Hang nem jött ki a torkán pedig ordítani szeretett volna. A férfi vadul tépte le ruháit. Egyre jobban fázott, úgy érezte, hogy kiszáll belőle az élet.
Rózsikát a fülkeajtó nyitása ébresztette fel őrült álmából. Riadtan nézett a belépő férfire.
Folyt.köv...
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
A kalauz látva az ijedt arcot, halkan közölte, hogy a végállomásra értek.
A lány halovány arca az izgalomtól hamar pírt kapott. Felkapta táskáit és gyors léptekkel indult elhagyni a vonatot. A peronon járt, amikor eszébe jutott, hogy még csak nem is köszönt. Visszafordult, de a kalauzt már nem látta sehol.
Még éppen csak világosodott. Meglepődött a rengeteg ember láttán. A kijárathoz érve döbbenten olvasta a táblán: Budapest-Keleti pályaudvar
Álmaiban már többször járt a fővárosban, de idáig csak képeket látott róla. Leült egy padra és onnan csodálta a napfelkeltét.
A reggeli csúcsban egymást érték az emberek. A bámészkodásból gyomra korgása zökkentette ki. Nem csoda, hiszen tegnap dél óta nem is evett. Először nyúlt tegnap este óta a pénztárcája után. Megszámolva a pénzét, maga is meglepődött, hogy milyen jól markolt. Csupán háromezer forinttal kevesebbet hozott el a kasszából, mint ami hivatalosan megillette volna. Nem bánta, de tudta, hogy megdolgozott érte. Elindult, hogy reggelit vegyen magának és közben azon gondolkodott, hogy hol talál éjjelre szállást. Vett egy újságot, hátha akad benne valamilyen megoldást.
A kirakatokat nézegette amikor friss péksütemény illata csiklandozta meg az orrát. Benyitott a büfébe, ahol alig volt szabad asztal. Kivárta a sorát, kért két túrós táskát és egy nagy pohár tejet. Az egyik asztalnál addigra volt egy szabad hely. Illedelmesen köszönt majd leült. Jól esett gyomrának a reggeli. Közben belelapozott az újságba. Hamar meglátta az albérleti hirdetéseket, de az árakon nagyon meglepődött. Majdnem az összes pénze rámenne egy havi lakbérre. Az egyik hirdetésben csak telefonszámot talált. Eldöntötte, hogy felhívja, bár nem sok reménye maradt. Amint végzett, összeszedte a holmiját, megfogta a tálcát és visszavitte a pulthoz. Akkor látta meg egy táblán, hogy mosogatót keresnek. Érdeklődésére a főnökhöz vezették. A rémület eltorzította gyönyörű arcát. A hatalmas ember Gézára emlékeztette. Nem is értette a férfi szavait, csak az járt a fejében, hogy minél előbb szabaduljon innen.
Az utcára érve megnyugodott. Tudta, hogy soha többé még a környékére sem jön a büfének.
Az első telefonfülkénél felhívta a megadott számot, de amikor még kauciót is kértek, lemondóan elköszönt.
Az óra mutatója jelezte az idő rohanását. Még semmit nem intézett, de már delet harangoztak. Eszébe jutott Ilonka néni. Már biztos megtalálta a levelét.
A kisváros csendes volt, semmi nem árulkodott az éjszaka történtekről. Ilonka néni tálcára tette a meleg levest és az imént sült tepertős pogácsát. Gondolta, hogy meglepi Rózsikát. Tudta, hogy egész héten keményen dolgozik, Ma végre szabadnapos, ezért hagyta aludni.
Az ajtóhoz érve halkan kopogott. Mivel válasz nem érkezett, lassan lenyomta a kilincset. Az ágy be volt vetve. Arra gondolt, hogy a lány a fürdőszobában lehet. A tálcát letette az asztalra és leült. Szeme megakadt a levélen, amely neki szólt. Rosszat sejtve olvasni kezdte:
Kedves Ilonka néni ne haragudjon, hogy szó nélkül távoztam, de tudom, hogy egyszer megérti tettemet. Az ötezer forintot a rezsi rendezésére hagytam.
Köszönöm kedvességét és bocsánatát remélve szeretettel búcsúzom:
Rózsika
Ilonka néninek könny szökött a szemébe. Elképzelni sem tudta a lány távozásának okát. Összehajtotta a levélkét, beletette a pénzt és a pénztárcája rejtett zugába tette.
Hamar felöltözött és átment a közeli boltba, hátha megtud valamit. Nem csalatkozott, mert a hírek már szájhagyomány útján terjedtek.
Ahogy az asszonykoszorú közelébe ért, kérdés nélkül mesélték is a történteket.
A szóbeszéd szerint a kocsmáros kirúgta a lányt, mert rajtakapta amikor éppen lopott a kasszából. Dulakodás közben még Géza arcát is szétmarta az a kis beste, még jó, hogy elmenekült. Mindenki szegény Gézát sajnálta.
Egyedül Ilonka néni nem hitte el a mesét. Érezte, hogy valami sántít az elmondottakban. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy ilyen jólelkű, csöpp teremtés neki ugorjon egy ekkora embernek.
Amikor meglátta Géza arcát, nagyon meglepődőtt. Ami igaz, az igaz, valaki csúnyán helyben hagyta a képét.
Hamar esteledett. Rózsika jobbnak látta visszamenni a pályaudvarra. Ott legalább világos van és ha nagyon fázik akkor el lesz majd a váróban. Leült egy padra, sapkáját maga mellé tette és fáradt, elkeseredett arcát a tenyerébe temette. Azon nyomban megjelent szemei előtt Géza őrült tekintete. Nem tudta eldönteni, hogy fázik vagy csak a hideg rázta ki a gondolattól, majd az jutott eszébe, hogy a kalauz még a jegy árát sem kérte el tőle. Elkeseredéséből egy koppanás zökkentette ki. Ahogy a zaj irányába fordult látta, hogy a sapkájában pár pénzérme lapult. Alig tért magához, hiszen ő nem azért tette le a sapkáját, hogy kolduljon. Elszégyellte magát, gyorsan felkapta a batyuját és elindult a váró felé. A sarokban két hajléktalan fázósan kuporgott a papírdobozok között. Rózsika kivette a pénzt a sapkából. Kereken hétszáz forint lapult benne, amit odanyújtott a párnak. Azok hálából pálinkával kínálták, de Rózsika nem kért.
Megállapította, hogy vannak még jószívű emberek, bár neki egy jó szóra lenne szüksége.
A váróból hamar kitessékeltek mindenkit. Kint nagyon hideg szél fújt. Ahogy bolyongott a pályaudvaron, észrevette a külső vágányon veszteglő vonatot. Felkapaszkodott és az első fülkében letelepedett. Nem volt fűtve, de kellemesebb volt, mint kinn a csípős hidegben.
A sötétben hamar elaludt.
Egyszer csak Géza erős kezét érezte a vállán. Látta arcán a mély sebeket és úgy érezte, hogy most mindennek vége. Nem kapott levegőt ahogy a férfi két kézzel szorította vékony nyakát. Hiába kapálódzott, az erős szorításból nem szabadult. Hang nem jött ki a torkán pedig ordítani szeretett volna. A férfi vadul tépte le ruháit. Egyre jobban fázott, úgy érezte, hogy kiszáll belőle az élet.
Rózsikát a fülkeajtó nyitása ébresztette fel őrült álmából. Riadtan nézett a belépő férfire.
Folyt.köv...
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
