Élettel teli csodák az életből
Dátum: 2008. május 28. 14:22Műfaj: PrózaCimkék: misztikum, élet, csoda, magány, szeretet |  |
Gondolatok a szeretetről, a csodákról, az élet lelki táplálékáról. Mint ahogy gondolatainknak szárnyalásának semmilyen határ nem állhatja útját, így a szeretet sem ismer határokat. Legyőzi a szenvedést, a fájdalmat. Megbékíti a háborgó lelkeket, enyhülést hoz a szív fájdalmainak. Éppen ezért időtlen csoda!
"Kik által s miképpen lettem, aki lettem?
Nem tudom, de tudom, hogy kellett szeretnem..."
Ady Endre
Magányosnak érezni magunk, vagy néha egyedüllétre vágyni nem ugyan az. Lehetünk bárhol, bárkivel, ha a magány körbefon, nem enged könnyen szorításából. Az egyedüllét belső világunk legmagasabb csúcsaira is elvezethet, a magány a legmélyebb szakadék szélére sodorhat. Szeretnék elzarándokolni a legendás rózsakertekhez, és hozni egy szál örökké viruló rózsát, és a Végtelen kegyelméből Élet-varázst. Tenni a kosaramba Csodát, bár az Életutak Mestere bizonyára csak egyet adna, mondván, ha az emberfia jól gazdálkodik vele, és nem kótyavetyéli el, akkor a mindennapokban akár meg is történhet. A Csodákra ősidőktől áhítozik az ember... Azonban a Világot folytonosan formáló magasabb erők, meglehet titkosírással rejtjelezték a Csodák "teljes elérési útvonalát". Biztosra veszem, létezik olyan tábor, akik követői úgy gondolják, csodák márpedig nincsenek, mert aki gondolkodik, és ennek ellenére hiszi, hogy csodák igenis vannak, és reménykedik a csodákban, a logika szabályainak teljességgel ellentmond. A csodavárás, csodákról való képzelgés, a csodák előfordulhatóságában való töretlen hit teljes mértében irracionális.
Emlékeinkben idézzünk fel hétköznapi történeteket a csodavárásról. Szemléljük kívülről, mint ahogy általában lenni szokott egy váratlan, tragikus élethelyzetet, egy kilátástalannak tűnő erőfeszítést, hosszan elhúzódó betegséget. Nap, mint nap olvashatjuk az újságok hasábjain, és láthatjuk a különböző csatornákon az utolsó szalmaszálba kapaszkodó szülők erőfeszítéseit haldokló gyermekükért. Embert próbáló erőfeszítések a csodáért, egyetlen egy csodáért... Azt gondolom az elviselhetetlen fájdalom, a végső kétségbeesés utolsó óráiban szinte térden csúszva tesszük meg az ismeretlen utat lényünk legmélyebb valóságához, segítségért kiáltva! A szeretet útja is egy csoda, éhezik rá az ember.... Ha még nem érezzük ott legbelül akkor is előbb-utóbb megláttatja magát a cselekedetekben, a pillanatokban, a megfogalmazhatatlanban, az elmondhatatlanban, a gondolatokban, melyek a határokat nem ismerik.
E zarándoklat valós célja könyörgés a láthatatlanhoz, a felfoghatatlanhoz. Az Élet örök misztériumához, a szeretet csodájához...Mert a szeretet nem ismer határokat, legyőzhetetlen. Legyőzi a szenvedést, a fájdalmat. Megbékíti a háborgó lelkeket, enyhülést hoz a szív fájdalmainak. Éppen ezért időtlen csoda! Őszinte üdvözletem!
"Eleget tettél-e a szeretet parancsának, és azzá lettél-e általa, akivé szánva lettél?"
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
