Emberekről - Érzésekről
Dátum: 2008. augusztus 31. 09:42Műfaj: PrózaCimkék: emberközeli élethelyzetek |  |
Ha olykor csak nagyon rövid időre lépjük át egymás életének kapuit, akkor is ott hagyunk egymásból valamit. ÉRZÉSEKET?! Köszönéseket, gondolatokat, sokszor ki nem mondott szavakat, a másik szemében meglátott érzelmeket, bánatot s – a mai életben – ritkán boldogságot!
Sok embert megismerhettem a sorsnak köszönhetően. Akadtak köztük jók és rosszak egyaránt. Lehet – biztos is – hogy valahol meg van írva, kik kerüljenek útjainkba, kivel kössünk barátságokat, s kikkel essünk szerelembe. S ha olykor fájdalommal is jár ezen ismeretségek, igaznak hitt barátságok, szerelemnek feltételezett boldogságok, azért talán mégis jó mindez. Még akkor is, ha olykor csalódunk, s a sebek nem gyógyulnak be utólag sem. SOHA. Mégis többé válunk általuk. A sebek és ismeretségek által. Egyik napon bekopogtat életünk ajtaján az EMBER, s majd elmegy ugyanazon kapun, ahol egykor bekéredzkedett hajlékunkba, beköltözött szívünkbe. Az életünkben eltöltött időt hívom barátságnak, szerelemnek, emberi kapcsolatnak. Hány csalódás és hány boldog percek, órák, napok, hónapok telnek el a másik ember társaságában. S mi ez alatt formálódunk a másik személye által, hiszen mely ember életében ne szerepelt volna olyan valaki, aki valamilyen szinten emberileg hatással ne lett volna rá. Nem csak a magunkkal hozott génjeink határozzák meg belső tulajdonságainkat, hanem a külső környezet személyiség formáló hatása is. De legfőbbképpen az EMBEREK. Hiszen MI társas lények vagyunk, még akkor is, ha olykor vágyunk a magány társaságára. Szükségünk van egymásra, még ha ritkán akarva-akaratlanul is sebet ejtünk egymáson. Egy aznap elhangzott rossz szó, bántó megjegyzés, egy durva gondolat szavakba megformálva, kimondva, NAGYON bántó tud lenni.
Ugye akkor még ott vannak a búcsúzások órái, az utolsó ölelések percei. Én öt embertől kértem utolsó találkozásunk alkalmával egy ÖLELÉST. Mindegyik esetben meg is kaptam. És jó volt… NAGYON!!!
Ha olykor csak nagyon rövid időre lépjük át egymás életének kapuit, akkor is ott hagyunk egymásból valamit. ÉRZÉSEKET?! Köszönéseket, gondolatokat, sokszor ki nem mondott szavakat, a másik szemében meglátott érzelmeket, bánatot s – a mai életben – ritkán boldogságot! Egy utolsó ölelés maradandó emlékét, a búcsúzáskor tett ígéreteket, hogy ,,hiszen úgyis látjuk még valamikor egymást” – aztán eltelnek évek és ráébredünk arra, hogy nem maradt más CSAK a ,,soha többé…” és a kitörölhetetlen emlékek lelkünkre gyakorolt hatásai… Az élet viharai messzire sodorja tőlünk a barátokat, ismerősöket, családtagokat, egyszer VOLT szerelmeket, EMBEREKET. És mégis valami – MINDEN – itt marad belőlük… Hiszen vannak dolgok, melyek nem logikai elven működnek, hanem ITT, legbelül a szívben, érzésekből táplálkoznak…
Az élet csodálatos tud lenni a ki nem számítható spontán létrejövő találkozásoktól. Voltak személyek, akikkel a véletlen folytán, hét év elteltével kerültem újra kapcsolatba. És még mennyi különleges ember csöppenhet bele életünkbe, kiknek létezéséről még csak nem is tudunk, hogy valahol ránk várnak a távolban. Hiába hiányoznak a régi hétköznapok a régi megszokott helyeivel, régi emberekkel s a hozzá kapcsolódó érzésekkel. Az már elmúlt…, s nyitni kell az Új felé. IGEN!
Egyszer a munkahelyemen karácsonykor mindannyian kaptunk egy kaktuszt a főnökünktől, mely minden évben télen virágot bontott. Elvágtam a köldökzsinórt, eljöttem tőlük, nem láttam többé őket. A kaktusz kipusztult jelezve nekem, hogy nem ápoltam sem őt, sem a kapcsolatot. Hiába próbáltam újraéleszteni, a növény kiszáradt, nem élte túl a nem törődömségemet. Ma is ott hever a polcomon, nem tudom kidobni, s minden héten egyszer meglocsolom. Már hiába…
Emlékszem arra, hogy mennyire csalódtam az emberekben, egy nehéz élethelyzetben és pont ŐK segítettek abban, hogy visszanyerjem a bennük való hitemet. Valójában négy személy volt (VAN) nagy hatással életemre – természetesen a családi kapcsolatokon kívül – akik ilyen vagy olyan irányba terelték életemet folyását.
Az egyik kedves ember kérte, hogy írjak, mert véleménye szerint megörökíthetem színes egyéniségemet, s az írás boldoggá tehet. Megfogadtam. ÍROK. PRÓBÁLKOZOM. S aszerint élek, ahogy tanácsolta: ,,Inkább legyen az emberekkel gyanakvó, minthogy kihasználják.”
A másik személy megtanított arra, hogy hazug érzelmeken alapuló szerelmet is túl lehet valahogy (nehezen) élni, talpra lehet belőle állni.
A harmadik történet egy rosszul befejeződött barátság emléke, ami megtanított arra, hogy ,,A BOLDOGSÁG mosoly ízű!” S szavaival élve arra is, hogy próbáljam meg szeretni önmagam.
A negyedik lelki társam azt kérte tőlem, hogy beszélgetéskor próbáljak meg a másik szemébe nézni, mert ha nem teszem, az olyan érzést kelt a hallgató félben, mintha bajom lenne vele. PRÓBÁLKOZOM.
Majd… Valamikor… egyszer…
TALÁN…
Hármójuktól kértem búcsúzáskor egy utolsó ölelést és közben sírva fakadtam legbelül, mert tudtam, hogy ez az utolsó, s hogy többé nem találkozhatom velük. Kiléptek életem ajtaján, s többé nem volt vissza út. Azt a három embert soha többé nem ölelhettem magamhoz, nem találkoztunk egymással, nem tudunk egymás életéről. Rajtam hagyott mély nyomot emberileg, szívemben-lelkemben, viselkedésemben, gondolkodásmódomban és mégis úgy érzem, hogy a sok fájdalom ellenére – amit néha egymásnak okoztunk – szép volt. Jó valamire az EMBER. KAPCSOLATOK. ÉRZÉSEK. EMBEREK. Lehet-e, kell-e nélkülük élni? Nem kell, nem szabad, nem lehet, s nem is tudunk! Még ha csalódtunk is párszor. Sokszor! Ne féljünk újra bízni!
Az emlékképek, ha meg is fakulnak egy kicsit, soha nem fognak kitörlődni a múltamból, szívemből. Már csak, mint egy-egy távolodó kis pont maradtunk meg egymás életében. És mégis úgy VOLT jó, ahogy megtörtént, ahogy kellett lennie.
Talán jó az, hogy nem tudjuk előre, mit hoz a sorsunk, hogy milyen érdekes emberekkel fogunk találkozni életünk későbbi szakaszaiban. Legyen ez meglepetés. KÖSZÖNÖM sorsom, akiket életembe sodortál. Már semmit sem bánok.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
