Én is díjat akarok!

Szerző: H.Kohut KatalinDátum: 2008. szeptember 01. 22:41

Műfaj: EgyébCimkék: egypercesek

Unokám óvodai barátnőjéről szól ez a történet, aki már most azt hiszi, pénzen mindent megvehet. Amikor unokám verset írt, művésznőnek tituláltatta magát, felolvasta más versét a ballagáson, s amikor díjat nyert meseíró pályázaton hangzott el a címbeli mondat parancsolón, akaratosan, követelezően.

      Unokám időnként szól nekem:
- Nani, diktálni szeretnék.
Ilyenkor vagy verset, vagy mesét fogalmaz meg, szinte gondolkozás nélkül diktálja a szöveget, ami éppen eszébe jut. Volt, amikor egy képeslapot nézegetett, s annak figuráiból állított össze verset.
Mégis Ő az alárendelt.
      Van egy óvodai barátnője, Lili, aki csicskáztatja egész nap, vagy egyszerűen nem áll szóba vele, Eszter csüng rajta, akár egy bálványon, mert első divat szerint öltözködik, s azt tesz otthon, amit akar, parancsol a saját anyjának is.
      Répásról ered a család, melynek ilyen magasra ívelt a sorsa.
     Nemrég húsvéti nyulat kapott, majd megunta, azt követően több, mint százezer forintért pónilovat, már ez sem kell neki. Magasra emelt fejjel jár, mint egy királykisasszony, nem tisztelve senkit és semmit, nem köszönve az idősebbeknek, lenézve mindenkit.
     Unokám verseit honlapra másoltam be. Ezt követően ballagtak az óvodában, ahol bejelentették: az óvoda művésznője fog verset mondani. Kiállt Lili és elmondta saját költeményként az anyja által megtanított verset minden szülő és gyermek előtt.
Az unokám lehorgasztott fejjel tűrte ezt is.
       Ezt követően jött unokám névnapja. Képeslapot kapott Lilitől, melyen az állt: szavazz rám a szépségkirálynő versenyen!
      Unokám az országos meseíró versenyen díjat nyert egyik ötéves kori meséjével. Lili ekkor odaszaladt az anyjához, mintha pénzen megvehető lenne – akaratosan:

- Anya, én is díjat akarok!

hétfő, 2008. szeptember 1.