Erősnél erősebb
Dátum: 2009. március 12. 22:30Műfaj: PrózaCimkék: kiállás, kirekesztés, humor, erőszak, védelem |  |
Eljátszottam a gondolattal, hogy a régmúlt hősei közül néhányan feltűnnek a mai utcákon, akár egy villamoson például. Mit tudnának a mai viszonyok között kihozni egykori nimbuszukból.
A tavasz beszökött az aszfaltrengetegbe. A villamosvezető is jobb kedvvel rója a Város egyetlen villamos-pályáján végeláthatatlan köreit. Jó kedvűek az utasai is. Fiatalok viháncolásától, idősebbek elnéző dörmögésétől, gyermekek mindenttudniakarok kíváncsiságától zsong-bong a kocsi, ahogy beér a megállóba.
Leszállók, felszállók sora, van, ki már megérkezett, más épp most indul útjára, gyorsan cserélődik az utazóközösség a kocsiban, de a virágos jókedv töretlen. Ám az egyik megállóban valami mégis megváltozott: A felszállók egy kis csoportjával jeges fuvallat surrant fel a villamosra.
Három fiú, tar fejű, bakancsos, talpig fekete erőszakban, mókára éhesen vizslatnak körbe, felmérik a terepet. Egyikük, a kis csapat vezére talán, a vezetőfülke mögötti székekhez lép, és erőfitogtató fölénnyel helyet követel magának. Épp ott, épp azt a helyet, pedig van még szabad hely, több is, mint amennyire nekik szükségük lehet. Ők hárman, s csak ők az egész villamoson, azonban csak állnak, és várnak.
- Állj föl! Ide akarok ülni.
A megszólított, vézna, szemüveges fiatalember, láthatóan külföldi, nem érti a felszólítást.
- Nem érti én. – Mondja elnézést kérő mosollyal, s társához fordulva folytatja a megkezdett beszélgetést.
- Nem érted?! Pedig jobb lesz, ha idefigyuzól, Kiskö…
Nem tudja befejezni, mert a villamos nagyot rándul, támasztékot keres hát magának, s csak az után kezdi újra a zaklatást:
- Állj fel, Apafej, mert leváglak a villamosról, hogy legalábbis a Táborig röpülsz!
Egy idősebb úr, a békesség kedvéért, megpróbálja jobb belátásra bírni a kötözködő suhancot.
- Nem kell ez, Fiam, van elég szabad hely, üljetek oda!
Egyetértő mormogás fut végig az utasok közt, de senki nem mer ráerősíteni az ajánlatra ahogy meglátják az ifjonc vérben forgó szemét, s meghallják fröcsögését.
- Tata! Ne jártassa a bagólesőjét, ki szólt magához? Magyar maga, hogy pártját fogja az ilyen jött-menteknek? Maga csak a mamikájával foglalkozzon, vagy megműveljem én a nyanyát? Figyeljen csak: ÉN, IDE fogok leülni! Na, nyápic táboros, kotródj innen!
Döbben csönd üli meg a kocsit. Az emberek inkább az ablakon bámulnak ki, nem rea-gál senki a mocsokáradatra, csak a villamosvezető fordul hátra egy pillanatra, apró mosoly tűnik fel szája szegletében, a jármű hirtelen felgyorsul, vezérpofánk két-három önkéntelen balettmozdulattal a kocsi közepére táncol. Társai is piruetteznek egyet-egyet, de csakhamar visszanyerik egyensúlyukat és ismét felpajzsolnak barátjuk mellé.
Fenyegető fekete fal két fiatal gyerek előtt, akiket egy másik, hasonlóan fiatal gyerek nemkívánatos személyeknek nyilvánított, s ehhez ugyancsak fiatal, szintén szinte gyerek társai is vannak. A kötözködős rándul egyet, de nem tágít. Ő bizony le nem ül a fél lépéssel hátrább eső, üres helyre, és szemvillanásával társainak is megtiltja, hogy azt tegyék. Maga mellett érezve őket, na meg látva ellenfelei gyenge fizikumát, bátran folytatja hőbörgését, biztos tudatában annak, hogy őt aztán senki meg nem állítja.
- Menekültek, mit kerestek itt? Jöttök már minden felől, segélyt akartok, meg munkát. Elfoglaltok mindent! A helyemet akarjátok?! Én ezeket ki se engedném a Táborból, a francokat nekik! Karantént! Aztán vissza mindet, ahonnan jött! Lassan már több az idegen Magyarországon, mint a magyar, ezek miatt.
A „hazafiasságtól” átfűtött(nek szánt) beszéd csöppnyi sikert sem aratott. A kirohanást pusztán jelenlétével kiváltó két fiú is inkább értetlenül, mintsem rémülten néz az alkalmi szónokra.
- We are, … I am a student… - Próbál magyarázkodni egyikük.
- Egyetemisták, nem menekültek. Ők éppen hogy pénzt hoznak nekünk azzal, hogy itt tanulnak. – Csitítaná egy lány, de szavai csak újabb olajt jelentenek a tűzre.
- Kisanyám! Neked nem osztottam lapot! Fogd be a szád, mert megművelem azt a csinos kis pofikád, hogy mehetsz a szépítész dokihoz kunyorogni, ugyan rendezné mán vissza nózikádat a helyére! – Üvölt rá a hőbörgő és szabad kezével a most már igencsak megszeppent egyetemista felé kap, hogy mellén megragadva a ruháját kirángassa az ülőhelyről.
Finom mozdulat a villamos irányítókarján, s a hirtelen fékezés a vezetőfülke oldalához préseli erősködő hősünket. Orral a falnak! Vékonyka vércsík, gyorsan elmázolt, de letagadhatatlan könnycsepp, fájdalomtól torzult arc, nem túl méltóságteljes látvány. A két fullajtár is vicces pózban, térdre rogyva az egyik, seggre – bocsánat: popóra huppanva – a másik, piros képpel próbálják visszanyerni elvesztett egyensúlyukat. Méltóságuk már úgyis oda, már, ha volt olyan nekik egyáltalán. A vezéralak dühtől sápadtan, a megalázottságtól égő fülekkel – leesett nála végre a tantusz, mire is ez a nagy-nagy rángatózás – , irtózatos haraggal most a villamosvezetőre támadna.
- Hé, Ttthe, nézd csak a jobb kezem, gyilokgép, a baltól meg még én is félek…
Ujjain boxer villan. Néhányan felszisszennek, itt ma még vér folyik. Ám a kocsi hátuljából újabb szereplő érkezik e dicstelen utazási közjátékhoz.
Tar koponyás, gardróbszekrény méretű, fekete egyenruhás férfi, karján jól látható az egyik őrző-védő kft. ismert emblémája.
- Nekem természeti adottság, ami nálad silány utánzási vágy csak. – Utal kopaszságá-ra, és szemmel látható testi erejére.
- A hajatlanság nem jár együtt a bölcsességgel, különösen, ha csak borotvával hívogatják, a haveri dac-véd szövetség sem tart tovább az első néhány elszenvedett pofonnál, úgy hogy higgadj le öcskös. Tudod, mindig akad az erősnél is erősebb. Hát még ha nem is erős, csupán erősködő a delikvens.
S csak úgy, nem mellékesen megjegyezve, a méretre is hatalmas férfiú szellemi fölényét is ékesen bizonyítják mosollyal kísért szavai. Az ezúttal, szerencsére hamvába holt galibához a végszót a villamosvezető szavai adják:
- Ajtók nyitódnak, Uraim, LESZÁLLÁS!
Hangja nyugodt, némi irónia ugyan kihallható belőle, ahogy ellentmondást nem tűrő határozottsággal az urak tudtára adja, számukra az utazás itt és most, azonnali hatállyal véget ért.
Gyászosan levitézlett hőseink kénytelen kelletlen lekászálódnak a kocsiról. Az orrbaverődött ifjonc nem bírja csupán megállni szó nélkül:
- Még találkozunk! – Dünnyögi, és igyekszik valamennyire vészt jóslónak látszani.
- Hunyadi Mátyást keresd! – Szól utána a villamosvezető.
- Király! – Rikkant nevetve a „Gardróbszekrény” miközben parolára nyújtja a kezét:
- Én meg Kinizsi Pál vagyok.
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
