Sziasztok! Egy a sok [érzelmi] egyperceseim közül. Egy zeneszám hatására írtam ezt a pár sort. Célpontja [számomra] már nincs, de remélem, nektek tetszeni fog :)
És akkor ezt gondoltam: hadd hallhassam még egyszer a hangodat. A hangot, mely megtölti a mennyei termeket. A hangot, mely oly édes füleimnek. Mely lassan bekúszik és betölti a dobhártyám, tovább férkőzik elmém felé, és örökké ott szól. És akkor ez jutott eszembe: hadd láthassalak még egyszer. A kócos hajad. Álmos szemeid. Az orrod, ahogy levegőt vesz. Hadd láthassam a szád, amely kinyílik és beszélni kezd. A szavak értelmüket vesztik. Nem számít, mit mondasz. Csak felém mond. Nekem. És akkor ez ötlődött fel bennem: hadd érinthesselek meg még egyszer. Hadd érezhessem, ahogy egymáshoz tapad a bőrünk, majd lassan elmozdul egymáson. Csak hadd érezhessem még egyszer, milyen selymes réteg is fed. Csak hadd foghassák fel a receptoraim, hogy még élsz, és a bőröd meleg. És akkor ezen töprengtem: hadd érezhessem, ahogy a szíved ver. Csak egy kicsit fognád még a testem. Csak egy kicsit engednék még meg nekem. Szeretném hallani. Ahogy az életet veri, és szétárasztja a testedben. És akkor ezen tanakodtam: bárcsak fognád még a kezem. Bárcsak te altatnál el, és keltenél fel reggel. Bárcsak, reggel szemem kinyitva, látnám, ahogy a mellkasod emelkedik-ereszkedik. És akkor ez nyilallt elmémbe: te sosem tudhatod meg, mint suttogott a szívem feléd. Mint tépődtem ezernyi apró darabra. Mint éreztem azt, hogy nélküled keményebb a párna, ridegebb a takaró. Mint éreztem azt, hogy nélküled hidegebb a szoba, és sötétebbek az éjjelek. Virággal jöttél, karóval távoztál…
Szia, Zsófi! Nem tudom, miért van az érzésem, hogy az első szárnypróbálgatásaidat, még vagy kétszáz első előtti fogja követni? Aztán persze jön majd sok kicsi versszárnyacska is. Tamás