És Isten?
Dátum: 2008. december 18. 21:00Műfaj: NovellaCimkék: isten |  |
Tegnap azt mondta valaki, hogy Isten magányos. Sohasem gondoltam bele ebbe a dologba igazán, valahogy nekem természetesnek tűnt, hogy Isten itt van, köztünk, bennünk, körülöttünk, de hogy magányos lenne, az meg sem fordult a fejemben.
Mindig úgy gondoltam Rá, hogy éldegél valahol a lét és nemlét határán, teszi a dolgát, ad és elvesz, felemel, és porba taszít, utakat jelöl ki, és utakról térít le, ítélkezik és megbocsát, meghallgat, kívánságokat teljesít, vagy éppen elutasít. Meg sem fordult a fejemben, hogy mindeközben a rengeteg tennivaló közben Isten magányos lenne.
Tovább szövögetve a gondolataimat, elképzeltem egy napját. Egy átlagos, hétköznapi napot, amikor semmi rendkívüli esemény nem zavarja meg a nyugalmat. Sehol nem üti fel a fejét járvány, nem robbantanak ki vallási háborút, nincs repülőgép-szerencsétlenség, se árvíz, de még egy tűzhányó sem lépett működésbe.
Minden reggel korán kel. Már a nap első sugarai ébren találják, kiballag a postaládájához és begyűjti a leveleket. Ilyenkor van a legtöbb kérés. Általában még kétszer érkezik posta, de este inkább csak a hálaadások jellemzőek.
Belebújik a házikabátjába, lábára jó meleg papucsot húz. Kiballag a konyhába, főz magának egy csésze illatos teát, - a csipkebogyó – hibiszkusz a kedvence – kényelmesen elhelyezkedik a hatalmas íróasztala előtt, és munkához lát. Először is szortírozza a beérkezett, hatalmas mennyiségű postát. Isten precíz. Az íróasztala bal oldalán, közvetlenül a lámpa mellett három hatalmas iratrendező terpeszkedik lustán, mindhárom gondosan felcímkézve. Baloldalon, az asztal legszélén az „Isten ments”, középen a „Módjával”, legbelül, Isten bal kezénél a „Nem tűr halasztást” nevű dobozkák várják, hogy Isten megtöltse őket.
Az elsőbe kerülnek a szidalmak, istenkáromlások, átkok és teljesíthetetlen kérések – gondolok itt olyanokra, mint holdutazás, kábítószer, erő az öngyilkossághoz, segítség bűncselekményhez, – ezeket Isten el sem olvassa, úgy dobja a kosárba.
A másodikba olyan kérések kerülnek, amelyeket csak akkor áll módjában teljesíteni, amikor minden más, fontos tennivaló után értelmét látja, és a kérés gazdája bemutatja a zsebében fialó talentumokat, jelezve, hogy feltétlen híve Istennek.
A harmadik a legfontosabb, ami a legtöbb odafigyelést igényli Istentől. Ebbe kerülnek azok a dolgok, aminek az elintézése még Istennél sem tűr halasztást. – Nagykönyvet adni a születő gyermek kezébe, lefogni egy haldokló szemét, átsegíteni a vizsgán a szorgalmas diákot, beteg kezét fogni a fájdalmas beavatkozások alatt és segíteni az életért küzdeni, szájába adni az első szót a kisgyermeknek, és más efféle, fontos dolgok.
Most gondolom, felkapod a fejed, mert nem említettem a terroristákat, a háborúskodókat. Tudod, ezek Isten logikája szerint a középső dobozban lévő akták. A háborút, az erőszakot Ő semmilyen formában sem támogatja. Az emberi találmány, azt oldják meg az emberek maguk. Ha marad egy kis ideje, segít az ártatlan áldozatokon, utat enged egy-egy jóérzésű katonának, de nagyon haragszik akkor, ha egy-egy ilyen estet az Ő nevében követnek el.
Amint a postával végzett, kinyújtóztatja tagjait, és munkához lát. Egymás után kerülnek az akták a bal oldalról a jobb oldali, hatalmas ládába, amire egyszerűen csak ennyi van írva: „Elintézve”. Amikor a „Nem tűr halasztást” címkéjű rekesz kiürül, Isten engedélyez magának egy kis pihenőt. Felöltözik, vállára veti a kabátját, fejébe nyomja a kalapját és lemegy egy félórácskára, a Földre. Egy parkot választ, ahol még ki lehet ülni a késő őszi napsütésbe, a játszótéren gyermekek játszanak, kismamák tologatják kicsinyeiket babakocsikban, közben az ebédről cseverésznek, idősödő urak verik a blattot, nagymamák kötögetik a sálakat. Épp egy pizzás fiú kerekezett el mellette, amikor észrevette a nőt a padon. Írt éppen. Isten elmosolyodott, mert Ő már tudta, hogy miről fog szólni a nő írása, az az írás, amit éppen csak elkezdett. Amikor a közelébe ért, a nő egy kicsit odábbhúzódott, hogy helyet adjon Neki, pedig nem is láthatta Őt. Isten leült, hagyta, hogy a nap melengesse fáradt tagjait, lediktálta a mesét a szomszédjának, akinek azóta sem sikerült olyan jóra egy meséje sem, mint az, amit ott a padon írt. Pedig próbálkozik azóta is rendületlenül.
A nap már magasan járt, amikor felállt a padról és elindult kifelé a parkból. A falevelek színes táncot jártak körülötte, a bokrok meghajtották kicsit felé magukat, de Ő észre sem vette. Késésben volt, ezért kicsit bosszankodott, amikor egy gyalogátkelőhelynél hosszú perceket kellett várnia, hogy végre egy autós átengedje. Fiatal nő állt mellette egy kisgyerekkel. A nő oda sem figyelt Rá, de a kisgyermek le sem vette a szemét Istenről. Cinkosan összemosolyogtak, Isten mélyen a kisfiú szemébe fúrta tekintetét és a maga sajátos módján egy szót adott a fiúcska szájába. Az az anyjára nézett, és először életében nevén szólította: - Anya. A hatást már nem várta meg, úgyis tudta, milyen sokat jelentett a nőnek az a négy betű.
Hamar kiért a városból. Útközben még segített egy mentősnek egy közlekedési balesetnél, a hóna alá nyúlt egy részeg embernek, hogy esés közben baja ne essen, útba igazított egy idős, eltévedt asszonyt, két fiatalnak úgy irányította az útját, hogy azok keresztezzék egymást, lefogott egy ütésre lendülő kezet, és mielőtt a kapuján belépett volna, még gazdát talált egy kóbor kutyának.
Otthon aztán fát dobott a tűzre, újra átnézte a tennivalókat, majd napnyugtáig dolgozott. Az alkonyatot az ablakból nézte. Szerette a naplementét, a vörös, sárga és arany színek kavalkádját, szerette elnézni a felhők játszadozást, az esti szürkület lopakodását, a Nap és a Hold találkozását. Isten kicsit engedte, hogy pár szót váltsanak egymással, majd aludni küldte a Napot, a Holdat pedig csillagjai keresésére ösztökélte.
Este a kandalló fényénél befejezte a munkát, leült a karosszékébe és elolvasta a napi jelentést. Elborzadt. Azon az egy napon, míg Ő a Földön volt, történt egy vonatszerencsétlenség, két árvíz, öt gyilkossági kísérlet, négy terrortámadás, tíz verekedés, nyolc gyermekrablás, hat szívroham, kilenc idegösszeomlás, három verekedés és pár apróbb kihágás a törvény ellen. Isten megfordította a lapot arra a felére, ahova a jó dolgokat írták össze. Elmosolyodott. Azon a napon tizenketten megtértek, hatan házassági fogadalmat kötöttek, huszonhatan születtek, volt száz és száz köszönetmondás, ezren mondták ki a szót „szeretlek”, volt simogatás, kézenfogás, felsegítés, helyátadás, megbocsátás és hallgatás.
Isten leengedte kezéből a jelentést, ült még egy kicsit a szobában és magában azt gondolta, hogy butaság azt gondolni, hogy magányos. Ha jól belegondol, nem is az, hiszen, ha minden lélek a barátja, akiben otthonra talált, akkor Ő a világ legközkedveltebb lénye. Ezzel a gondolattal és szája szegletében mosollyal tért nyugovóra, hogy másnap új erővel kezdhesse a napot.
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
