Fájó hópihe
Dátum: 2008. május 05. 19:13Műfaj: NovellaCimkék: vége, élet, fájdalom |  |
Élet-halál eggyé válik, ha valamit elveszít az ember, már alig létezik...Hópihe, ami egykor örömöt szerzett, de most fájó-maró érzést vált ki az emberben...
Sétált haza a lány. Hópihék hulltak alá. Mindent e könnyű és olykor rövid életű természeti csoda borított. Hópelyhek hulltak alá, hogy az embereknek örömet vagy éppen bosszúságot okozzanak. A lány nagyon szerette a hóesést. Most mégis minden pihe fájt arcának. Máskor arcát teljesen szabaddá téve emelte fel fejét a magasba, hogy jobban érezze a puha élet végét, ahogyan arcán elolvad; de most.. most leplezte volna egész testét, hogy egy se érje... Fájt minden. Fájt minden, ami eddig örömet okozott. Szúrt, minden hópihe. Ha az arcát érte, akkor az egész testén érezte a szúró, lüktető fájdalmat. Most nem tudott örülni semminek. Csak a fekete lobogó lebegett szeme előtt. Semmi más! Gondolatai máshol jártak. A teste ott sétált haza felé a Körúton, de a lelke és/vagy a szelleme máshol járt. Nagyon messze... Nagyon messze, talán egy másik világban. A hópelyhek most nem simogatták, hanem fájdalmat okoztak testének. Minden lépés erős érzését igazolta, hogy már semmi nem annyira könnyű, mint volt. Egyedül, nélküle sokkal rosszabb, nehezebb minden, még a járás is. A hópihék párban múltak ki, összetartozva. Minden hópehely jelezte, hogy hosszú az élet, de egyszer véget ér valahol, valamikor. Minden hópihe egy apró élet vége, mely valamely módon véget ér. Jelzik, hogy hamar eljön életünk vége, akár egy fekete lobogó...vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
