Fátyol

Szerző: HomesickDátum: 2008. augusztus 08. 13:08

Műfaj: VersCimkék: vers

Letekintve a fellegekből látom
Ég és föld között fátylat takar
A hajnali megnyugvásban,
Értelmetlenül egy szivárvány,
A mocskos világ ékszere
Vigyáz terád.
De a meleg fellegek szétfoszlanak,
Eső mossa el,
Ki nem mondott szavainkat,
S a sötétedő világ felett
Búcsúfáklyát lobbant a Nap...
Nyugovóra kéne térnünk...
De lassan visszatér ismét az élet ereinkbe,
S együtt vagyunk ismét,
Csodálattal tekintünk egymásra,
De még mindig ugyanabban a világban.
Tisztulni kezd öntudatom,
Semmivé foszlott ez a nap is
És valaki valahonnan elindul,
Másfelé, mi nekünk titok,
Nesztelen szárnyakon száll a megnyugvás
És a tüzes éjszakát,
Megintcsak legyőzi a hajnal.
S a Nap ragyog,
Arcunkra fátylat borít,
Az éjszaka utáni első napsugár,
Mi elhiteti velünk,
Hogy lehet e világ szebb...jobb...
Hogy éji sebeinket be lehet takarni,
Be lehet kötözni és meg lehet gyógyítani,
Hogy minden, mit az éjjel
Szürkére és feketére festett
Azt mi átfesthetjük hófehérre...
De mi képtelenek vagyunk elhinni,
Hogy minden újrakezdhető,
Hogy van értelme várni és küzdeni,
Mert besütött ablakodon az első napsugár,
Ami akár megtisztíthat,
Átvarázsolhat,
Akár minden megváltozhat...
De hó lepte be ismét a tájat,
Finom rajzú,
Mély lábnyomot hagyunk magunk után,
De a Nap ismét kisüt
És a lábnyomok eltünnek...
Mintha nem is lettek volna...