Félek

Szerző: claraDátum: 2009. január 15. 09:54

Műfaj: VersCimkék: félelem, magány

Gomolyog a sötét felhő, vonszol az idő,
visznek lépteim mindig valahová.
Kergetem az álmot, várom a holnapot,
múlttal fekszem, s nem ringat az álom.

Ébredésem lassú, mégis menni kell,
hajt az idő, egyre csak rendületlen.
Ma jó leszek talán, vagy egy gonosz,
kinek semmit sem ér egy kedves mosoly.

Hosszú a nap, hosszú a perc, s hogy
mit hoz az este nem is sejthetem.
Ülök a járda szélén, körülöttem csend,
csak egy pillanat, s én elveszek.

Indulnék, de nincs erő, lelkemből hova
lett a tűz, mi egyre csak űz, s már
az sem érdekel, csak innen messze el,
elhagyott már rég minden reményem.

Sötét és kihalt a város, fázom és én
egyre csak félek, az éjszaka farkasai
mind vérszagra éhes, nincs kegyelem,
nincs bocsánat, húsomba is belevágnak.

Botladozom, hullik a könnyem, kiáltok,
de senkit el nem érek, kezembe temetem
az arcom, hogy többé senki se lásson,
lelkem húrjain a magány járja a táncot.

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket

Eddig 3 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. clara (#9186)	2009. május 30. 18:29
Kedves Jana! Köszönöm! üdv.clara


2. clara (#7300)	2009. január 15. 18:55
Kedves Évi! Köszönöm,hogy olvastad! üdv. clara
Válasz Sonkoly Éva hozzászólására (#7297).

3. Sonkoly Éva (#7297)	2009. január 15. 17:54
Kedves Clara! Szomorú, szép versedhez gratulálok!