Egy férfi lélek proszektúrája
Dátum: 2008. október 06. 19:44Műfaj: PrózaCimkék: filozófia, élet, lélek |  |
Halott férfit tol az inas a mélyzöld csempék között a csattogó kerekű hordágyon. Furcsa érzése van, ahogy amaz idiótán vigyorog és mint aki búcsúzik, vágja az arcát!
-Hova tegyem? –szólt az inas a Főnökhöz!
-Tedd az asztalra és vetkőztesd le!
(kis idő múlva a Főnök lánckesztyűt húz és nekifognak az Inassal)
-Szerinted mibe halt bele?
-Az tökmindegy fiam, hogy mi mit hiszünk, majd utána megmondjuk! Vedd elő a leltárívet és ne dumálj annyit! Kezdem!
(A Főnök szakszerűen emeli ki a szerveket)
…
-Két szem. Tele van könnyel mindkettő. A retinája…. Később megnézzük, mi lehetett az utolsó képe! Boldognak tűnik. Mint aki örömében sírt!
-Vese! Kettő! Hm-hm. Mintha abroncs szorította volna. Furcsa! Ilyet még nem láttam!
-Arc! Egy! (Főnök felnevet!) Vidám élete volt! Nézd, milyen mosolya van! Ez egy vidám faszi volt töki. Öröm az ilyet kifejteni!
-Szív! Sportszíve van. Jó nagy! Nézd, tele van vérrel. –Apropó vér! Ezt nem értem. Ennek a fickónak mosolyog az arca, könnyes a szeme, de abroncs szorította a veséjét és mintha fájt volna a vére!?? Nem értem!
-Két kéz! Nézd, mennyi meleg vonal van benne. Egy arc mintája! Gyönyörű! -Ma jó napunk van!
-Főnök! (nevet fel az Inas!) Nézd a számlálóját! Dolgozott vele rendesen!
A Főnök kaján vigyorral ránéz a logra. Hát jócskán benne volt az in teamben! Na de nézzük a lényeget!
-ÓÓ! Odanézz töki! Micsoda lélek! Kerek gömb! Kerek fénylő gömb. Csodálatos! Oltsd le a lámpát!
-Főnök ez csodás! Ez az ember tökéletesen boldog volt!. Gömbre örülte magát! Gyémántgömbre!
-Jó élete volt töki, az biztos! -Ilyet még nem láttam! Nyissuk ki!
(!)
-De Főnök! Tiltja a szabályzat! Nem lehet a lelkeket kinyitni. A múltkor olvastam, hogy…
-Amatőr vagy! -Nem érdekel a véleményed. Én-ezt-látni-akarom! Tudni, hogy-miért,-hogyan. Nekem ez KELL!!! -Hozz egy lélekbúvárt a szomszédból!
-Melyiket?
-Azt a szamoubijcot, akit tegnap fejtettünk! Azt az öngyilkost. Az olyan szomorú volt, hogy ez biztos kinyílik rá, ha betesszük a Gömbbe! -Te is érzed, amit én!??
(inas elmegy a szomszéd terembe, fogja az öngyilkos szerencsétlen, boldogtalan lelkét és áthozza a vigyorgó fickó mellé)
-Már féltem itt nélküled! Van ebben a paliban valami különös! Na tegyük be!
(A Gömb az egyensúly Gömbje. Úgy van megalkotva, ahogy a világ! Az egyensúlyra törekszik, így ha beletettek például egy sérült és egy egészséges kezet, akkor analitikát készített, majd kompromisszumot alkotott és kitette mindkettőt. De mindkettőt hibával. Ez volt a legfőbb baja. Nem lehetett tudni, hogy hol találja meg az egyensúlyt! De ezt a verziót lélekfejtésre, még nem használta senki!)
-Működnie kell! Tegyük bele mindkettőt!
-Főnö…!
-Kuss!
(!)
-Főnök én nagyon fázom!
-Te csak figyelj tökkencs!
A Főnök bekapcsolta a gépet és várt! De nem történt semmi!
-Basszus, itt valami nem stimmel. A szomorúság és a bánat nem nyitja! Vegyük ki Őket! Nézd töki! Emez gyémántkemény, gyönyörű! Optimálisra csiszolta magát az ember! A kis mosolygós! Amaz…
-Főnök, nem lehet, hogy a bánat…?
-Nem, nem! A bánat ilyet nem tesz! Akkor az ragyás, amőbaszerű, mint ez itt! Elhagyott, olyan mint egy rakás takony! Ez nem az!
-De Főnök! A bánatos lélek nem nyitotta ki Őket! Nézd meg a könnyeit, ha megnézed, akkor a veséjénél szorította a lelke, a nyelőcsöve karistolt belülről. Ez az ember hányt a fájdalomtól! A vére is tele van fájdalommal! Főnök! Ennek az embernek a bánatba állt meg a szíve! A szíve nem a sporttól oly nagy, hanem a szerelemtől! Ez az ember a bánatban…
-Menj! Hozz egy boldog lelket!
(Uram! Ezt ne hagyd nekik! Lelketlen leszek!)
-NEM! Ezt ne kérd tőlem Főnök! Csak a gyerekek boldogok! Ilyen bánatot csak Ők nyitnak meg!
-N E M É R D E K E L! Mostmár tudni akarom! Lesz, ami lesz! És fűts be!
(Inas el! Félve hoz egy kis gömbszerű gyereklelket.)
-Főnök! Ebből baj lesz! Ha a bánatban lett ilyen optimális, akkor… Akkor nem tudom, de ebből baj lesz!
-Tedd bele és ne pofázz annyit!
(Uram! Ha kinyitják… ha kinyitják…
-Tudom fiam! Az egyensúly megoldja!)
(Bekapcsolták a Gömböt és a kis lélekbúvár sejtelmes fénnyel ragyogta be a Gömb belsejét. A fénye simogatta, gagyogta, kacagta a bánat lelkét és az lassan, nagyon lassan kinyílt!)
-Na odanézz tökkencs! Olvasd az analitikáját! Nincs sok időnk! Utána le kell zárnunk mindkettőt! Siess!
-Nézd Főnök! Mennyi bánat! Odanézz mennyi hely, titok, könny, sírás, gyalázat, alázat, vers, kép, fájdalom, űr, katarzis, csalódás, elhagyás, csalás, rettegés, …Alig volt öröme, így az élete végén! Minden bánatot ismer. Minden bánatról tud. Minden bánat ott van a gömbjében Főnök. És minden bánatot örömmé tudott varázsolni mégis. De mikor meghalt…
-Kell nekem a gyerek lelke! Sose fogtam még nyitva!
-Főnök! Te egyre hülyébb vagy! Ha kinyitjuk, a bánat is…
-Töki! Ez az ember nem lehet bánatosabb egy gyerek tiszta öröménél. Nem tehet minket szomorúbbá, mint ma vagyunk! Ha kivesszük a gyerek boldog lelkét, ránézünk valójában és nem csak a logjait bújjuk, hogy: tűzoltóautó, anyu cicije, apu öröme, első szavak, akkor az több boldogságot ad, mint annak a bánata! Az egyensúly… tudod!
-Én, nem merem kivenni!
-Akkor majd én, egyedül.
(inas elmegy)
-A Főnök odaállt a Gömb elé és kivette a gyerek lelkét a kezébe. Az öröm, a ragyogás, a tiszta illatok, érzések, humorok, naiv igazságok és tiszta érzelmek szállták meg! Olyan boldogság, bizalom és ártatlan szeretet, melyet egész életében keresett.
(Uram! Ha kiveszi a lelkem, akkor örök bánata lesz. Én ennél az örömnél sokkal szomorúbb voltam az életem végén)
-Van, amit még nem tudsz fiam!)
A Főnök lezárta a gyermek lélekgömbjét és visszavitte a testhez. Boldog volt!
-A bánatot nem vehetem ki! Ha kiveszem, örök életre bánatosabb leszek! Most örömöm van, egészségem, tennivágyásom, akaratom! Így akarok élni! Mint egy gyerek, felnőtt testben. Tökéletes érzés. Nem akarok megint felnőtt lenni!
Istenem! De ragyogó érzés!
-Meg kell semmisítenem a bánatos fickó lelkét!
(A Gömböt bekapcsolva az elemésztette azt, aminek nem találta az ellenpólusát!)
A főnök odaállt és beindította a gépet!
(Uram! Ha megteszi ez az ember, én lelketlen leszek!)
Ahogy a Gömb emésztette a bánatban csiszolódott lelket, furcsa dolgok kezdtek történni.
(Uram! Lehetséges ez?
-Igen fiam. Ez a te utad lesz!)
És a főnök lassan, nagyon lassan elkezdett mosolyogni. Emlékei kitörlődtek, a keze, szeme, vére, szíve, veséi, új alakot öltöttek. A vigyorgó alak teste és lelke lett az övé! A retina első képe a fickó utolsó képe volt. Az első képe egy távozó alak volt. Egy távozó női alak. És ez a gyermekien boldog ember nem értette a távozó alak értelmét, de tudta, hogy fontos! Hogy a genezis maga, az a lény.
Örömmel fordult a visszatérő inas felé, aki rögtön megértette, hogy a gyönyörű lelkű halottat, lelketlenné tévő Főnöke oszlott el a Gömb egyensúlyában és a gyermeki örömöt látja egy új, örömteli testben!
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
