Fikció
Dátum: 2008. április 14. 23:52Műfaj: VersCimkék: vers |  |
Fikció
Ott történt meg, ott a kerítések előtt,
hatszázhuszonöten sóvárogtunk,
de nekem, ott akkor, összejött.
Tudtuk, hogy ez a lány annyira más,
annyira szép, és annyira az
enyém – tudtuk ezt mindahányan.
De egyikünk sem lépett semmit, férfiasan, bátran,
ki félénkségből, ki becsületből.
Emlékszem, csak nyomtam az anyagot az ecsetből,
az ő mosolyát festettem a rozsdás vasra,
és csak álltam ott mulyán, mintha
várnék valami hülye parancsra,
és nem tettem semmit. Csak éppen szerelmes lettem.
Csak ő érte, csak ő érte epedtem.
Jónéhány év eltelt azóta ...
De még most is a zsigereimben érzem ezt a lányt,
a mozgását, a nevetését,
a lelkét, a gondolatait,
és ha nagy néha találkozunk, én leblokkolok,
és mondanék neki valamit, valami megnyerőt,
valami szépet,
elétárnék valami gyönyörű képet,
hogy a boldogságot megtalálná velem,
hogy Ő lehetne az én második életem.
De persze így is az enyém lett, csak nekem sikerült,
tekintetünk egymásban mélyen elmerült,
és igazán boldog csak ott, és csak akkor voltam,
ott, abban a másik dimenzióban,
a hatszázhuszonhatodik verzióban.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
