Gyertyagyújtás

Szerző: Sonkoly ÉvaDátum: 2008. október 29. 22:22

Azon a napon messze utazom...

A temetői fejfák földig hajolnak

a sóhajok alatt.

A sírokra krizantémok zokognak.

Gyertyák fénylenek az esti szürkületben.

Magára marad ezer virág, apró lángok.

Gondolatban odáig látok,

a lélek hosszáig...

Úgy fáj akkor, minden régi kedves

mosoly...

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket

Eddig 5 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. Sonkoly Éva (#8958)	2009. május 13. 07:59
Köszönöm kedves Judit !
Válasz Vázsonyi Judit hozzászólására (#8956).

2. Vázsonyi Judit (#8956)	2009. május 13. 06:55
szép


3. Sonkoly Éva (#5313)	2008. november 01. 22:15
Kedves Katalin! Köszönöm megtisztelő soraidat! :-)
Válasz H.Kohut Katalin hozzászólására (#5288).

4. H.Kohut Katalin (#5288)	2008. október 31. 21:35
Drága Éva! Meghatódottan olvastam szavaidat, minden sorodat többször elolvastam. Hihetetlen szépséggel fogalmaztad meg a fájdalmat szeretteink iránt, akik arcát többé nem láthatjuk, hangjukat nem hallhatjuk. Köszönöm Neked ezt a verset. Szeretettel: Katalin


5. Sonkoly Éva (#5253)	2008. október 30. 12:58
Drága Liz! Az élet rabja vagyok, belenyugszom a megváltoztathatatlanba,de ha tehetném néha feltámasztanák mindenkit akit elvesztettem. Leginkább ilyenkor. Persze az sem mindegy milyen köürülmények között ért a veszteség minket...
Válasz Színyije Glázá hozzászólására (#5249).