Hajléktalanul

Szerző: Sonkoly ÉvaDátum: 2008. október 26. 13:05

Közelít a tél. Aggódom másokért, ember - az emberért!

Volt kenyere, s bora.

Nem gondolta, hogy

nincsbe könyökölnek

a holnapok,

s a vak szerencse

utcára űzi.

Szemében kihunyt

a remény-tűz.

Padon hál, maga sem

érti okát, nem firtatja.

Szembenéz, csendben a

- téllel !

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket

Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. Sonkoly Éva (#5177)	2008. október 27. 16:13
Kedves Rézi! Köszönöm a finom fogalmazásodat! Sajnos az élet nem fekiete és fehér. Ha én pl. beteg lennék, s orvosra költeném a pénzemet a számláim fizetése helyett - mivel egyedül élek - lehet, hogy pár napot én is utcán töltenék. Az is lehet azonban amit Janó lát jól, hogy néha van, aki ki tud törni onnan is. Nagy akaraterő és segítség kell hozzá. Az utóbbi egyre kevesebb! Örülök, hogy gondolatokat ébresztettem, bár nagyobb lenne az empátia!!


2. Rézi (#5132)	2008. október 26. 16:05
Kíméletesen ,finoman fogalmaztál..!Grat.