Szerző: VeronaiDátum: 2008. augusztus 28. 22:09

Műfaj: SzakirodalomCimkék: bizonyság, hit, veronai, hiány, búság, szerelem, akarat, szépség

1. Persepolis   (#3571)

2008. szeptember 09. 11:24

http://www.egypercesek.hu/cikkek/Sziv_090815/#3570

Válasz Veronai hozzászólására (#3562).

2. Veronai   (#3562)

2008. szeptember 08. 21:42

Hogy szeretnéd? Hogy legyen? Hogy úgy, hogy biztonságosan? Hogy lehet? Hogy úgy, hogy elhiszed,,,,, létezik... egyszerűen.... szeretsz... csak úgy....

Válasz Persepolis hozzászólására (#3289).

3. Persepolis   (#3289)

2008. szeptember 03. 10:37

Próbálkozom Nélküle, van is, aki segítsen, csak amikor már megtapasztalhattál vmit, ami jó, ami kellemes, amit a feltételezett lelki társ nyújthat, utána sívárak a napok mással, vagy egyedül. Mindegy. Ezt a témát még boncolgathatnánk heteken keresztül, ez a fajta módja nem is a legszerencsésebb, hiszen csak apró szilánkokat tudunk a másikról, így nem is kerek az egész. De szöget ütöttél a fejembe a megírásával, úgyhogy vmikor az is sorra kerül... ha más nem is, legfeljebb lesz belőle egy édes-bús, szép, szerelmes líra... :))

Válasz Veronai hozzászólására (#3272).

4. Veronai   (#3272)

2008. szeptember 02. 22:09

Most mondjam a lépéseket, Kedves? Tudod, csak nem teszed meg. Ismerem. Nem baj. Majd megteszed, mikor elhiszed, van út Nélküle...

Válasz Persepolis hozzászólására (#3256).

5. Loorena   (#3257)

2008. szeptember 02. 18:18

Ez mennyire nagy igazság...

Válasz Persepolis hozzászólására (#3256).

6. Persepolis   (#3256)

2008. szeptember 02. 16:53

Nehéz az embernek saját magáról írni, kiadni magát. Én legalábbis nem szívesen teszem, ez pedig egyik legbensőbb érzésem volt, úgyhogy ha írok is róla, biztosan nem most lesz. Egyébként aki nem hallgatott a megérzéseire, az nem én voltam, hanem a másik. Sajnos. Vagy inkább elfojtotta magában. És aki nem akarja, hogy segítsenek rajta, azon többnyire nem is lehet segíteni. Megint csak sajnos.

Válasz Veronai hozzászólására (#3254).

7. Veronai   (#3255)

2008. szeptember 02. 16:43

Ámulok! Oly szépen, majd hogy nem líraian leírtad, hogy akár egy verset is érdemes lenne kerekítened belőle. Na mit szólsz? Írd meg! Az érzések papírra vetése olyan feladat, ami ha sikerül, az emberekre hat. "Hass, alkoss...."

Válasz Loorena hozzászólására (#3215).

8. Veronai   (#3254)

2008. szeptember 02. 16:37

Javaslom, hogy írd meg mindenki okulására, ill. olvasói örömére. A rosszkor, rossz helyen azt jelenti, hogy valaki nem hallgat a megérzéseire. Mindennek vannak előjelei, amiből eldöntheted, hogy merre tovább. Így születünk ezzel a képességgel, csak kinevelik a gyerekekből. Köztük a felnőttek többségéből. Sajnos! Pedig a képesség még ott van Te benned is, csak elő kell hívni. Próbáld meg! Sok sikert!

Válasz Persepolis hozzászólására (#3204).

9. Loorena   (#3215)

2008. szeptember 01. 14:01

Veronai...én nem kérdeztem,hanem kijelentettem:))) Van...én tudom és érzem... Átélem... Mindegy hogy hol él( él-e),mindegyhol van,ha az a bizonyos kis kötelék a szívtájékról elindul és valakibe "beleakad",úgy igazán azt nem lehet elszakítani... Az ha kanyarog is,ha feszül is,de ott van...és összefon:) Két lelket...akaratlanul is,néha bűnösen is,néha fájdalmasan...de örökre...

10. Persepolis   (#3204)

2008. szeptember 01. 11:31

Azt mondod, ne adjam fel? Lehet hogy igazad van. Talán nem adtam fel, talán csak várok. Egy jobb időpontra. Erre mondják azt, hogy rosszkor találkoztunk rossz helyen? De én nem vadászatnak éreztem ezt, bár azzal is találkoztam már életem során. Ez nem az volt. Bár elég nehéz így fél szavakból, fél történettel elmondani dolgokat, lehet, hogy nem is érdekelne másokat, de talán lennének olyanok, akiken segíteni tudna ez a történet. Talán egyszer még majd megírom név nélkül...

Válasz Veronai hozzászólására (#3202).

11. Veronai   (#3203)

2008. szeptember 01. 11:18

Válaszom számodra is ugyan az, mint amit írtam Persepolisnak.

Válasz Loorena hozzászólására (#3195).

12. Veronai   (#3202)

2008. szeptember 01. 11:15

Nem kekeckedésnek szántam és nem írónikusnak, csak utalni akartam arra: "Míg a halál el nem választ...", mert a szerelem a földi lélekben él, ebben a porhüvelyben hordjuk: dobogő szívünkben, addíg míg ki nem huny. Idővel, vagy életünk végével. Dédelgetni egy meg nem valósult álmot, szép és még hajtani is lehet. A "vadászat" eleme. Vadászat közben is rálelhetsz lélektrásadra, ha kellő ideig űzöd a szerelem hajtását. Tudod mindíg azok sikeresek, akik nem adják fel! Te se! Én nem adtam fel, ebben "halál biztos" lehetsz!

Válasz Persepolis hozzászólására (#3200).

13. Persepolis   (#3200)

2008. szeptember 01. 10:30

Kedves Veronai! Persepolis városnév, de szerintem keresztnévnek sem lenne rossz. :))) Örülök, hogy kérdésemet nem tartottad kekeckedésnek; sokszor a mások által leírt dolgok fűzik tovább az ember vélekedését. Így jártam most én is az általad leírtakkal. Ez esetben viszont Loorenával értek egyet abban, hogy bizony előfordul olyan is, amikor a szerelem nem múlik el, még akkor sem, ha tudatosan úgy akarod, hogy elmúljon, és ezért meg is teszel mindent. Eddig én is így gondoltam, hogy sebaj, majd elmúlik, de egy bizonyos megmaradt bennem azóta is... pedig nem gerjesztem feleslegesen. Hiszek benne, hogy célom a nagy Őt megtalálni, de amíg nem találkozom vele, ott motoszkál az emberben az el nem aludt parázs. Ezért hiszem azt a mai napig is, hogy az a bizonyos akkor nem véletlen volt... Valahogy úgy érzem erről, hogy olyan Good Will Huntingos dolog volt...

Válasz Veronai hozzászólására (#3189).

14. Persepolis   (#3199)

2008. szeptember 01. 10:21

Kedves Éva! Nagyon odafigyelek arra, hogy kit engedek közel magamhoz. Inkább egyedül vagyok, semmint érdemtelenre pazaroljam drága időmet. Csak az a szomorú, ha ilyen - számomra már drága - emberben kell csalódnom. De szerencsére eddig még szándékosan nem bántottak meg, ezért általában ezekre sem haragszom, legfeljebb sajnálom, hogy úgy alakult a dolog.

Válasz Sonkoly Éva hozzászólására (#3151).

15. Loorena   (#3195)

2008. szeptember 01. 07:25

Nem minden esetben múlandó... Ez tuti...

16. Veronai   (#3189)

2008. augusztus 31. 20:35

Kedves Persepolis! (Remélem ez keresztnévnek is beillik, mert olyan hivatalosan, illetve tudományosan hangzik.) Szóval ha valaki kérdez, az nem kekeckedés, legalább is számomra nem. A szerelem múlandó. Ez halál biztos. 2 ember közt létezik optimális esetben, rosszabb esetben csak az egyikben. Ekkor kell továbblépni! Megkeresni Ő-t! Ez a cél, ha nem ragadsz le és hiszel benne! Üdvözlettel: Veronai

Válasz Persepolis hozzászólására (#3130).

17. Veronai   (#3188)

2008. augusztus 31. 20:29

Kedves Jana! Az agykontroll is a "Titok" része, pozitív gondolkodás a lényeg. Ezt próbálom átadni, elmondani a líra által. Én is írtam szomorú verseket, mikor még nem voltam a "Titok" részese. Mindent jól értelmeztél, hisz valójában ez volt a "cél". Köszönöm hozzászólásod. Én a párbeszéd híve vagyok, mert csak így cserélődnek a "Gondolatok"! Üdvözlettel: Veronai

Válasz R. Jana hozzászólására (#3180).

18. Loorena   (#3159)

2008. augusztus 30. 09:47

Tetszik)

19. Sonkoly Éva   (#3152)

2008. augusztus 29. 19:38

Veronai Kedves! Nagyon tetszett, szófordulataid újak számomra. Üdv! Éva

20. Sonkoly Éva   (#3151)

2008. augusztus 29. 19:36

Kedves Persepolis! Nézd meg az életedben, a saját érdekedben. Nehogy jövevényeket találj! Üdv! Éva

Válasz Persepolis hozzászólására (#3130).

21. Persepolis   (#3130)

2008. augusztus 29. 11:34

Bár a téma nem vidám, a vers maga igen. De mi van akkor, ha a szerelmünk nem "múlott el", csak a tárgya... mi van akkor, ha nem sértett, nem megbántott vagy, csak egyszerűen szomorú? És mi van akkor, ha tökéletesen tudod, megfogalmazod, hogy mit akarsz, mit vársz az élettől, de mégsem sikerül? Vagy ne kekeckedjek ennyit? :)))