Honvágy
Dátum: 2008. március 27. 20:21Műfaj: NovellaCimkék: novella |  |
Angyali téma erős idegzetűeknek! :D Honvágy Haza akart már menni! Megszabadulni mindentől, amit úgy mondanak: itt. Belül már nem bírta tovább, nem bírta a bezártságot, nem bírta a magányt, nem tudta elviselni, hogy nem lehet szabad.Szenvedett. Ki akart törni, és eltűnni innen végleg.
Honvágy
Körülnézett a lakásban, és nem igazán látott semmit, amit hiányolna majd. Sok haszontalan holmi, amik nélkül vígan meglesz, minden csak értéktelen kacat. Az egyetlen értékes dolgot nem viheti magával, az egyetlen kincset, ami már nem az övé. Azt az egy dolgot fogja nagyon sajnálni, hogy itt kell hagynia, azt a nőt, aki az ittléte értelme volt. Most menni kell. Nélküle.
Elindult a konyhába, hogy megkeresse a szabadulás eszközét. Átballagott a nappalin, a kis előszobán, és a konyhába lépve a konyhaszekrényhez ment, s annak egyik fiókját kihúzva keresgélni kezdte kedvenc kését, egy jó nagy konyhakést. Hamar meg is lelte, s ennek örömére halványan elmosolyodott.
Visszaérve a nappaliba, leült az egyik fotelba, és gyorsan átgondolta az itt töltött időt. Sok szép emlék jutott eszébe. De a gyermekkora, és a fiatalkora is állandó honvággyal beárnyékolva telt. Ez nem az ő világa volt, ez nem az ő otthona volt, s már nem érezte jól magát ezen a helyen. Gondolatai kalandoztak mindenfelé, aztán végül eljutott az utolsó szép emlékhez is, a nőhöz. Ahhoz a nőhöz, akiről azt hitte, hogy ő az egyetlen a világon. De jobbnak látta, ha itt be is fejezi az visszaemlékezést. Felkelt hát a fotelből a nappali közepére állt, aztán ledobálta magáról a ruháit, és jó erősen megmarkolta a kedvenc kését. A bal karját kinyújtotta maga elé és a kést a csuklójához illesztve belevágott a kezébe és haladt a vágással felfelé. Fájdalom kínjával kevert mosoly ült az arcán. Egy torz vigyor, ami olyan, mint az élet. Mikor a kés felért a vállához, tett egy kanyart a mellkasa közepéig. A karján szétnyílt a bőr, viszont alig vérzett. Ezt a műveletet megismételte a másik karján is, és a két vágás összeért a mellkasán. Mindezek után a kést a feje tetejéhez illesztette, és elkezdett lefelé haladni a vágással, végig a homlokán, a szemei közt, az orrán, a száján, az állán, a nyakán, a mellkasán, a hasán, és az ágyékánál állt meg. A két lábán is csinált egy-egy szép hosszú sebet. Mikor végzett, letette a kést a padlóra, és végignézett magán. A sok vágástól már elég rendesen vérzett, de még csak most jött a neheze! Az egyik kezén elkezdte széthúzni a bőrt, és szépen lassan lefejtette a karjáról, majd a másik keze következett, aztán mikor ezzel is megvolt, széthúzta az arcán is a bőrt, s az egész fejéről hátra hajtotta, mint egy kapucnit. Szépen lassan kivetkőzött a bőréből, s a végén ledobta a padlóra.
Kíváncsi volt az eredményre, elindult hát a fürdőszobába, hogy belekukkantson a tükörbe. Mikor odaért, kicsit félve, becsukott szemmel állt a tükör elé. Elszámolt tízig és kinyitotta a szemét. Nem egy megnyúzott arcot látott a tükörben, hanem fiatal önmagát. Megsimította arcát két tenyerével, jobbra, aztán balra fordította a fejét, tiszta volt a bőre. Eltűnt minden heg. Na de mi van a hátán? A válla mögött hátra nézett, és hatalmas vigyor ült ki az arcára, amikor meglátta a fehér szárnyakat! Tehát jól érezte, tényleg itt az idő, hogy induljon! Nem tudta abbahagyni a mosolygást, hatalmas boldogság töltötte el. Visszament a nappaliba, még utoljára körülnézett, aztán kiballagott az erkélyre, és első dolga az volt, hogy szélesre tárta a szárnyait, majd végignézett rajtuk. Rég látta őket. Aztán felállt az erkély korlátjára, elrugaszkodott, s hatalmas szárnyaival könnyedén hasítva a levegőt elindult hazafelé.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
